Pesti Srácok

Közjogi felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek Biden ellen

Közjogi felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek Biden ellen

Marjorie Taylor Greene, Georgia állam frissen megválasztott republikánus képviselője alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) kezdeményezett Joe Biden ellen. Greene erről Twitter-oldalán számolt be, ahol azt is tudatta, hogy a megválasztott elnök ellen a vélt ukrán üzleti kapcsolatai és hatalommal való visszaélés miatt kezdeményezett eljárást.

A novemberi elnökválasztás előtt a New York Post kavart óriási botrányt a demokrata politikus, illetve családja körül, miután a lap Biden fiának, Hunter Bidennek az e-mailjeire hivatkozva megírta: Hunter Biden már egy évvel azelőtt bemutatta az akkor Barack Obama alelnökeként dolgozó apját a Burisma ukrán energetikai cég legfőbb vezetőinek, hogy – pozíciójával visszaélve – nyomást gyakoroljon az ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt. Az egyébként borítékolható, hogy a demokrata többségű képviselőházban és a szintén demokrata többségű szenátusban Greene kezdeményezése nem fog átmenni, az eljárás így sokkal inkább a Donald Trump volt elnök hívei felé intézett gesztusként értelmezhető, akiknek jelentős hányada továbbra is úgy véli: Joe Biden választási csalással nyerte meg a tavaly novemberi elnökválasztást – írja a Magyar Nemzet.

Marjorie Taylor Greene lépése egyébként nem érte váratlanul az amerikai közvéleményt. Már egy hete tudatta a nyilvánossággal: január 21-én felelősségre vonási eljárást kezdeményez a megválasztott elnök ellen, hiszen 75 millió amerikainak elege van a tétlenségből.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politikus. Greene Twitter-fiókját a Twitter a hét elején ideiglenesen felfüggesztette, miután azt állította: széles körű választási csalások történtek Georgia államban az elnökválasztás során. Liberális lapok a képviselő lépését úgy értékelik: a politikus a Biden ellen benyújtott felelősségre vonási eljárással a szélsőjobboldali körökben igyekszik népszerűsíteni magát.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.