Pesti Srácok

Közös gyertyagyújtásra hív a váci zsidó hitközség az utóbbi hetek antiszemita megnyilvánulásai után (videó!)

A váci náci képviselők antiszemita megnyilvánulásai és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése után az emberi méltóság védelmében hívnak mindenkit egy közös gyertyagyújtásra 2022. január 26-án, szerdán 17 órától a váci zsinagóga elé. Az esemény mottója: A fasiszták nem tűntek el, hanem újratermelődtek.

Hetek óta nagy felháborodást váltottak ki – nemcsak Vácon, de az országos sajtóban is – Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései. Ezekben leírták, hogy

Az antiszemita és rasszista megnyilvánulások miatt lemondásra szólította fel a képviselőket a Fidesz és a KDNP helyi szervezete, de a képviselők nem mondtak le – írta a vaconline.hu. A baloldal váci képviselőjelöltje, Inotay Gergely nyíltan ki is állt, és egyszerű hazugságnak nevezte az esetet, holott a rasszista és antiszemita mondatok mindegyikét saját politikustársai írták saját kezűleg. Azzal, hogy a város vezetése nem ítélete el az antiszemitizmust, de kiállt az antiszemita politikus mellett, Vác Raoul Wallenberg-díja is veszélybe került.

PestiSracok facebook image

A Váci Zsidó Hitközség is megszólalt az ügyben, tiltakozva a baloldali politikusok antiszemita megnyilvánulásai ellen. Mint írták:

Pár nappal később a Váci Zsidó Hitközség elnökenévtelen fenyegető levelet kapott, amelyben azt írták:

A fenyegetés miatt a hitközség a rendőrségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A történtek után a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja előestéjén, 2022. január 26-án, szerdán 17 órától megemlékezést tart a váci zsinagóga előtti kertben, amelyre minden jóérzésű embert várnak. Az eseményen felszólal Turai János hitközségi elnök is.

Kérik, hogy aki teheti, egy mécsessel csatlakozzon a csendes megemlékezéshez, ezzel is kiállva a gyűlölet és az antiszemitizmus ellen, emlékezve a történelmi tragédiára.

Forrás: vaconline.hu; Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.