Pesti Srácok

Krasznogorszk véres árnyéka - Az oroszok már nem félnek a világháborútól

Krasznogorszk véres árnyéka - Az oroszok már nem félnek a világháborútól

Egyszer jártam a Sziklakórház Atombunker Múzeumban. Mindenkinek ajánlom, rendkívül megrázó, és elgondolkodtató élmény, különösen hatásos az "atomárnyékok" bemutatása. Tudniillik Hirosimában és Nagaszakiban a robbanás epicentrumához legközelebb lévőkből ennyi maradt: egy az aszfaltba égett árnyék. A kép most kétszeresen is releváns, egyrészt a világháborús eszkaláció fenyegetésével a hátunk mögött, jó mementója annak, mivel jár egy atomháború. Másrészt a krasznogorszki merénylet ugyan ilyen árnyékként égett bele az orosz köztudatba.

Nem tudjuk mi lesz. Bosszút kell állni. Ez már háború – ilyen és ehhez hasonló vélemények jelennek meg egyre sűrűbben az orosz nyilvánosságban. Az eszkaláció elindult és megállíthatatlan. Már nem különleges katonai hadműveletről van szó, hanem háborúról. Gyakran világháborúról. Eddig is jellemző volt, hogy az orosz sajtó és az orosz olvasók arról beszéltek, hogy nem Ukrajnával állnak szemben, hanem a kollektív Nyugattal. Most ez a kép általános lett.

Az elképesztően aljas és vérlázító krasznogorszki merénylet beleégett Oroszország kollektív tudatába. Nem, nem az orosz emberekébe, mert a csecsenektől kezdve a csurkákon át, a tadzsikokig (akik közül egyébként a merénylők is származtak), mindenki bosszúért kiáltott. A támadás hátterében pedig mindenki Ukrajnát, vagy még inkább a Kijevet is irányító CIA-t látta.

Az orosz hatóságok pedig csütörtökön hivatalosan is megerősítették, hogy bizonyítani tudják az elkövetők ukrán nacionalistákkal való kapcsolatát, erről a Nyomozó Bizottság videóbejelentést is tette:

PestiSracok facebook image

A nyomozó Bizottság szerint a támadás végrehajtói jelentős pénzösszeget és kriptovalutát kaptak Ukrajnából a terrortámadás előkészítésére. A nyomozás előzetes eredményei teljes mértékben megerősítik a terroristák akciójának tervszerű jellegét, alapos előkészítettségét és a bűncselekmény szervezői általi pénzügyi támogatottságát. Az őrizetbe vett terroristákkal folytatott munka, a tőlük lefoglalt technikai eszközök tanulmányozása, a pénzügyi tranzakciókra vonatkozó információk elemzése eredményeként meglett a bizonyíték az ukrán nacionalistákkal való kapcsolatukra.

Hogy ez így van-e? Teljesen mindegy. Valószínűsíthető, hogy Ukrajnának tényleg köze volt a támadáshoz, a bosszú pedig el is indult. Az elmúlt egy hét alatt ugyanis megsemmisítették az egyetlen F-16-osok fogadására alkalmas ukrajnai repteret. Újabb támadás alá vonták az energetikai infrastruktúrát és rakétatalálat érte az SzBU kijevi központját is (Klicskó még szelfizett is egyet a romok között).

Az azonban tulajdonképpen mellékes, hogy most milyen támadások érik Ukrajnát. Cinikusnak tűnhet ez a mondat, de így van, a bombázások, rakétatámadások már nem igazán fokozhatóak tovább. Rendszerré váltak. Ami viszont egyáltalán nem mindegy, hogy meddig hajlandó a Nyugat eszkalálni a helyzetet. A lengyelek ugyanis radikális lépésre készülnek: miután a sztriji reptérre kilőtt orosz rakéta megsértette a légterüket, azt akarják, hogy a NATO ezentúl a határain túl is lelőhesse az orosz fegyvereket.

Tekintve, hogy Macron már francia katonákat küldene Ukrajnába, a fenti terv egy óriási ugrás az eszkalációs lépcsőn. A krasznogorszki merénylet hatására végtelen bosszúszomjjal eltelt oroszok ugyanis most már nem félnek egy világháborútól.Bosszút akarnak. Háborút akarnak, nem különleges katonai hadműveletet.

Moszkva varsói nagykövete elhagyta Lengyelországot, pedig hivatalosan nem hívták vissza, és semmiféle indoklást nem adtak a távozására. A diplomáciai kapcsolatok a végsőkig feszültek, a NATO vezető hatalmai nyílt háborúról beszélnek, és az orosz népnek nincs türelme, csak bosszúvágya, Krasznogorszk árnyéka csak tovább tüzeli őket, és merényletről napról napra több cikk születik. Írnak a fiatal hősökről, akik százakat mentettek meg a terroristáktól, írnak az áldozatokról, anyák, apák, gyermekek képeivel. Azok pedig, akik nem írnak, hanem olvasnak már nem részvétet nyilvánítanak, hanem kitüntetést követelnek az egyik terrorista fülét levágó, a másik gerincét eltörő katonáknak. Bosszút akarnak. Bosszút Krasznogorszkért, bosszút a donyecki gyermekekért, a Krím bombázásáért, és mindenért, ami 2014 óta történt. És most már nem csak Kijevre dühösek.

Forrás: Telegram, Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.