Pesti Srácok

Szijjártó Péter: követeljük, hogy Ukrajna azonnal számoljon el az eddig kapott EU-s támogatásokkal

Szijjártó Péter: vissza kell hozni a békét
Szijjártó Péter: vissza kell hozni a békét
Fotó: Katona Tibor

A magyar kormány nemcsak nem járul hozzá újabb pénzek és fegyverek küldéséhez Ukrajnába, hanem azt követeli, hogy az ottani korrupt rezsim azonnal számoljon el az eddigi európai uniós támogatásokkal - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

A tárcavezető arról számolt be az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtóértekezletén, hogy Brüsszelen őrület lett úrrá, mivel a találkozó úgy folyt le, mintha mi sem történt volna Ukrajnában, úgy tárgyaltak az országnak nyújtandó újabb százmilliárd eurónyi értékű támogatásról, mintha nem éppen az európai politikatörténet egyik legsúlyosabb korrupciós botránya zajlana ott.

Az az indítvány hangzott el, hogy küldjünk még több pénzt Ukrajnának, és ezzel lehetőleg a következő néhány évre fedezzük az ukrán állam és a hadsereg működését. Azt indítványozták, hogy küldjünk még több fegyvert Ukrajnába úgy, hogy adott esetben az európai védelmi képességek erősítésére szolgáló hitelkeretből is Ukrajna számára vásároljunk fegyvereket. És elhangzott az az indítvány, hogy helyezzük szankciók alá az orosz energiavállalatokat is, ami nyilvánvalóan az európai gazdaságnak lenne egy újabb mélyütés. Tehát függetlenül attól, hogy Ukrajnában az európai politikatörténet egyik legsúlyosabb korrupciós botránya zajlik, Brüsszelben azt kezdeményezték, hogy küldjünk még több pénzt és még több fegyvert, és vessünk ki újabb szankciókat az energiaszállításokra, mindezt egy megnyerhetetlen háború miatt

- hangsúlyozta a miniszter..

Ezt nevezem én őrületnek, de sajnos lehet ezt még tovább is fokozni, ugyanis a mai napon több kolléga részéről elhangzott az, hogy az Ukrajnában zajló korrupciós botrány egy újabb ok, egy újabb indok arra, hogy Ukrajnát felvegyük az Európai Unióba. Azt mondták, hogy annak érdekében, hogy meg lehessen előzni a további korrupciós botrányokat, az ukránokat be kell venni az Európai Unióba. Na ez az őrület, amit meg kell állítani

- tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország nemcsak nem járul hozzá újabb pénzek és fegyverek küldéséhez, hanem azt követeli, hogy Ukrajna azonnal számoljon el az eddig kapott európai uniós támogatásokkal. Azt követeljük, hogy Ukrajna adjon számot arról, hogy az európai adófizető polgárok pénzéből mennyi vált a korrupciós hálózat áldozatává - emelte ki.

A tárcavezető hozzáfűzte, hogy hazánk ezt addig teheti meg, amíg a Fidesz-KDNP van hatalmon, ugyanis egy brüsszeli bábkormány azonnal hozzájárulna ahhoz, hogy a magyar emberek pénzét és a fegyvereket elküldjék Ukrajnába, az ottani korrupt rezsim pedig zavartalanul működhessen tovább.

Szijjártó Péter azt is veszélyesnek minősítette, hogy az európai politikusok egy része a készülő béketerv hírére világossá tette, hogy továbbra is a rendezési folyamat aláásásában érdekelt, s mindenféle kételyt és kifogást fogalmazott meg azzal kapcsolatban.

Világos, hogy az európai politikusok továbbra sem akarnak békét, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák egy békemegállapodás létrejöttét 

- figyelmeztetett.

A külgazdasági és külügyminiszter elítélte, hogy az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője üdvözölte az orosz energiarendszerrel szembeni ukrán támadásokat, amely kijelentés szerinte egyértelműen eszkalációs kockázatot jelent.

Az a helyzet, hogy ma itt Brüsszelben olyan illúzió tartja fogva a politikai elitet, hogy ezt a háborút Ukrajna megnyerheti. Ez nagyon messze van a valóságtól, ez nem más, mint illúzió 

- jegyezte meg.

Természetesen ezzel együtt az ukránoknak joguk van folytatni a háborút, de az ukránok ezen döntése vagy joga semmifajta morális vagy jogi kötelezettséget nem ró az Európai Unióra. Európa érdekével mélységesen ellentétes, hogy pénzt és fegyvereket pumpálnak ennek a megnyerhetetlen háborúnak a folytatásába - vélekedett.

A miniszter ennek kapcsán leszögezte, hogy ehelyett minél előbb véget kell vetni a harcoknak, és ehhez azonnal és feltétel nélkül támogatni kell Donald Trump amerikai elnök béke-erőfeszítéseit. Ugyanakkor azt gondolom, hogy Európának az is érdeke lenne, hogy mielőbb európai-orosz tárgyalások induljanak, hogy egy esetleges amerikai-orosz megállapodás után az Európai Unió se maradjon ki egy jövendőbeli, sikerekkel kecsegtető nyugat-keleti együttműködésből - fejtette ki.

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.