A kölcsönösség alapján meghozandó ellenlépéseket helyezett kilátásba pénteken Vlagyivosztokban Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, miután az amerikai pénzügyminisztérium tovább bővítette a szankciókkal sújtott orosz vállalatok és magánszemélyek listáját.
A csütörtökön kihirdetett újabb amerikai büntetőintézkedések ezúttal főleg azok ellen irányulnak, akik részt vesznek az oroszországi szárazföldet az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigettel összekötő híd építésében, élükön az SzGM-Moszt elnevezésű céggel, de érintett mások mellett a Gazprom-media Holding is.
Peszkov szerint az amerikai feketelista több tucatnyi újabb szereplővel való bővítése nem volt konstruktív lépés és az nem járul hozzá a problémák megoldásához. A szóvivő ismételten megerősítette, hogy Moszkva nem tárgyal a szankciókról, és nem kéri azok enyhítését. Peszkov elmondta, hogy az orosz fél tanulmányozni fogja a szankciók kibővítését, és hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben tartani fogja magát a kölcsönösség hagyományos elvéhez.
PS/MTI, Fotó: karpatalja.net
Tango47
2016-09-03 at 20:31
Emellett virágzik az USA és Oroszország közötti kereskedelem, csak az EU-t kényszerítik korlátozásra a szemetek. Az EU is kitilthatna indifferens személyeket és cégeket a piacáról, ha a kereskedelmet nem korlátoznák.