Van, amibe még a kommunista rendőrségnek és állambiztonságnak is beletört a bicskája a nyolcvanas évek végén: ilyen a magyar futball egyik legnagyobb bundabotránya. Taller János kutató-kollégám egy olyan unikális iratot dolgozott fel tanulmányában, amelynek segítségével látjuk, hogy mennyire fertőzött volt a magyar foci az 1986-os világbajnokság előtt (és után). A rendőrség nyomozása szerint 11 csapat vett részt a fogadási csalásban, de tudták, hogy erről is többről lehetett szó. A nyomozás során végig falakba ütköztek, jött a mexikói bukás, de a forradalom és a rendszerváltás elmaradt, a magyar foci a nyolcvanas években, és a kilencvenes években sem tisztult meg.
A futballbundák, fogadási csalások valószínűleg azóta léteznek, amióta maga a labdarúgás. A magyar focit is megfertőzte ez a vírus, és nem kis részben ennek köszönhető, hogy a sportág a hatvanas évektől kezdve egyre mélyebbre került. Taller János kollégám tanulmánya az 1988-as bundabotránnyal foglalkozik, és egy olyan unikális iratra támaszkodik (a BM ORFK belső használatra készült Tájékoztatója), amelynek segítségével könnyebb összerakni, mi is történt a rendszerváltás hajnalán.
A Veszély van, pánik nincs! című tanulmány a Hamvas Intézet Arc és Álarc című folyóiratának idei tavaszi-nyári duplaszámában jelent meg, amelynek én vagyok a felelős szerkesztője. Ebből az írásból közlünk most egy rövidebb ízelítőt (a folyóirat megvehető a nagyobb könyvesboltokban, ill. az intézet honlapján).
Mindenki, mindenki – énekelhették a bundázók az LGT dalát
Most ugorjunk vissza 1988. október 24-eig, a „fekete hétfőig”, amikor a rendőrség a pályáról és otthonukból vitte el a vesztegetéssel gyanúsított játékosokat. „A rendőrség nyolc bajnoki labdarúgó-mérkőzésről vélte úgy, hogy a végeredmények előzetes megegyezés útján jöttek létre – írja Taller. – Ebből öt mérkőzést az 1985/86-os, hármat pedig az 1987/88-as bajnokságban játszottak. A rendőrség gyanúja alapján felállítható bundázási tabella az alábbi módon néz ki:
1. Debreceni Munkás Vasutas Sport Club (4 mérkőzés)
2. Békéscsabai Előre Spartacus Sport Club (3 mérkőzés)
3. Budapesti Honvéd (1 mérkőzés)
4. Csepel Sport Club (1 mérkőzés)
5. Kaposvári Rákóczi Futball Club (1 mérkőzés)
6. MTK–VM Sport Kör (1 mérkőzés)
7. Pécsi Munkás Sport Club (1 mérkőzés)
8. Rába Vasas ETO (1 mérkőzés)
9. Szombathelyi Haladás Vasutas Sport Egyesület (1 mérkőzés)
10. Zalaegerszegi Torna Egylet (1 mérkőzés)
11. Vasas (1 mérkőzés)”
Sulyok László, a ZTE elnöke, Preszeller Tamás, a Rába ETO labdarúgója, Hannich Péter, a Rába ETO volt labdarúgója, Dobány Lajos, a ZTE volt labdarúgója és Mészöly Kálmán, a ZTE volt vezetõedzõje hallgatja Paksa Lajos tanácsvezetõ bírót / Fotó: MTI
Már ebből is látjuk, hogy a bundában szinte az összes csapat benne volt. A tanulmányban mind a nyolc mérkőzést alaposan körbejárja a szerző, én most csak az egyik részt fogom idézni. Az 1986-ban megrendezett DMVSC (Debrecen)–Budapesti Honvéd SE (1–1) mérkőzésről lesz szó.
A bundapénzt a Baráti Kör szedte össze
„Ez volt a híres >libamájas< mérkőzés. A bundázáshoz szánt összeg kreatív módon történő megemeléséről dr. Mikó István, a BRFK alezredese tett említést. A több mint egy évvel később keletkezett rendőrségi iratban csak a vesztegetés összege van feltüntetve, a szövegben libamájról nem tesznek említést. Nemcsak a libamáj és az érintett labdarúgók miatt érdekes ez a bundaügy, hanem az összetettsége miatt is. A Debrecen vezetői a kiesés elkerülése végett biztosra kívántak menni. Nem egy mérkőzést kívántak megvenni, hanem mindjárt kettőt. A jelenlegi tudomásunk szerint ez példa nélküli a magyar labdarúgásban. A bundázások eddig arról szóltak, hogy az egyik csapat a kívánt eredményért cserébe pénzt adott az ellenfelének. A debreceni vezetők (Nemes László elnök, Puskás Lajos vezetőedző, Császár Ferenc titkár stb.) bevezettek egy újítást.
A bajnoki forduló előtt öt-hat nappal megbeszélést tartottak, és kiszámolták, hogy >[…] amennyiben a Csepel–Volán mérkőzésen a Csepel legyőzi az ellenfelét, úgy a debreceni eredménytől függetlenül is az NB I.-ben marad a DMVSC<. Azaz meg kell venni a már bajnok Honvéd elleni meccset, és biztos, ami biztos alapon a Csepel–Volán mérkőzést is.
A bundázáshoz szükséges pénz előteremtésével az egyesület Baráti Körét bízták meg. 1986. április 22-én a DMVSC vezetői közösen felkeresték a labdarúgó-szakosztály volt elnökét, Szűcs Sándort, és megkérték arra, hogy egy döntetlen érdekében kezdjen el tárgyalásokat folytatni a Honvéd játékosaival. Puskás Lajos vezetőedző pedig a Csepellel való egyezkedésre vállalkozott. Ezt követően az események felgyorsultak.
Szűcs otthonában felkereste Sallai Sándort, a Honvéd válogatott labdarúgóját, akit arra kért, hogy beszéljen a játékostársaival a döntetlenről, s egyben jelezte, a Debrecen ezért hajlandó fizetni. A döntő szót Nagy Antal kispesti csapatkapitány mondta ki, részükről rendben volt az ügy, Sallainak kellett visszajelezni.
Irapuato, 1986, Sallait becsúszva szereli a szovjet válogatott Rácz, a háttérben Nagy figyeli az akciót a / Fotó: MTI
A mérkőzésért a Honvéd játékosai 600 ezer Ft-ot, a Csepel labdarúgói pedig ötszázezret kértek. Azaz a Debrecen NB I.-ben való bennmaradása – a libamájakat leszámítva – 1,1 millióba került.
A Honvéd bundapénzének átadása és szétosztása egy ponyvaregény lapjaira kívánkozik. Szűcs Sándor egy budapesti ismerőse lakására vitte a pénzt, ahol megjelent Sallai Sándorné és Sallai László (a Honvéd játékos felesége és testvére). A rádión keresztül hallgatták a mérkőzést, majd miután bemondták a végeredményt, Szűcs Sándor átadta a pénzt Sallainénak. A pénz szétosztása sem akárhogy történt. A megbundázott mérkőzés után a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában a honvédség vezetői a csapat tagjaival együtt megünnepelték a Bp. Honvéd bajnoki címét. Az ünnepségen Szepesi György MLSZ-elnök (aki korábban „Galambos” fedőnéven jelentett többek között az Aranycsapatról), méltatta a piros-fehér labdarúgókat, majd átadta az aranyérmeket. Komora Imre mesteredzői címet kapott és Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter a Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki.
A bankett alatt Sallainé egy, a művelődési ház előtt parkoló autó csomagtartójába helyezte el a pénzt, majd a kulcsot átadta a férjének. A játékosok egy része kiment a gépkocsihoz, és a reklámtasakból kivették a nekik járó tizenötezertől-negyvenezerig terjedő összeget. Voltak olyanok is, akik több társuknak bevitték a pénzt a művelődési házba, és a WC-ben vagy a folyóson osztották szét.
Sallai Sándor locsol a pezsgõvel a Bp. Honvéd öltözõjében a 88-as bajnoki címet jelentõ 5:1-es, Kaposvár elleni gyõzelem után a Bozsik Stadionban. / Fotó: MTI
A rendőrség szerint a kapott összeg mennyisége attól függött, hogy az illető újonc vagy régi, rutinos játékos volt. A bundázás miatt több, Magyarországon játszó játékos és vezető ellen vesztegetés miatt vádjavaslattal élt a rendőrség. A törvényi szabályozás miatt az időközben külföldre szerződött Honvéd-játékosokkal csak hazatérésük után lehetett tisztázni a vesztegetési ügyben játszott szerepüket. [Így úszta meg például Détári Lajos.] Sallai feleségét és testvérét a rendőrség megrovásban részesítette.”
Megrovás – és minden mehetett tovább
„Az érintett debreceni vezetőkkel szemben hűtlen kezelés, vesztegetés miatt vádemelési javaslattal élt a rendőrség. A fiktív prémiumlistát aláíró tizenkilenc debreceni játékossal szemben megállapították ugyan a magánokirat-hamisítás vétségét, azonban gyakorlatilag futni hagyták őket (megrovásban részesültek).”
A rendőrségnek nem volt egyszerű feladata, esélye sem volt rendesen végigvinni az ügyet. „A bundaügy kapcsán a rendőrség nagyon sok esetben falakba ütközött. Az ügybe bevont nyomozók meg voltak arról győződve, hogy a bundázásokban sokkal több csapat és személy volt érintve, nem csak az eljárás alá vontak.
A vesztegetések hátterében, a labdarúgás sötét oldalán felsejlik egy évtizedek óta jól bejáratott, kitaposott ösvény, melynek pihenőhelyein a bundázásokban részt vevők kicserélik a tapasztalataikat, ismerkednek, oktatják az újoncokat és átadják a stafétabotot. Jól látta a rendőrség, hogy egy zárt világgal került szembe, amelynek akkor kipattant ügyében szoros összefüggés van az egyes bűncselekmények között.”
A bundaügyből igazából semmi sem lett, mert a vezetők óvni akarták a Honvédot, és az arra épülő válogatottat.
Az eredmény ismert: Magyarország megalázó vereséget szenvedett a Szovjetuniótól a 86-os vébén. Azóta keresték, keresik az okokat, pedig az egyik nyilvánvaló: a foci morális helyzete.
Vébén azóta sem jártunk. A résztvevők többsége később edző lett, és azóta több bundaügy is volt már. Komoly, elrettentő ítélet azóta sem született.
Az Arc és Álarc legújabb számának tartalomjegyzéke
Fotók: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS