Ozzy – Rekviem a sötétség hercegéért

"Nem vagyok metálos" – lelked rajta barátom, biztosan van erre is gyógyszer, de bármilyen zenét is szeretsz, Ozzy Osbourne-t ismered. A Sötétség Hercege, a heavy metal nagyapja, a denevérek réme, a metálvilla feltalálója (fun fact: a mozdulatot a nagyanyjától leste el, aki ezzel a kéztartással áldotta meg gyerekkorában a szentháromság jegyében, igen kedves eltartott kisujjas barátaink, a metálvilla nem az ördög szarva). Ozzy egy ikon, és egy olyan generáció utolsó tagja, ami századokra határozta meg a zenét magát.

Persze, ez most lehet, hogy az öreg emberek túlzott nosztalgiája, de manapság az ember egyetlen előadóban sem érez annyi erőt, akkora korszakalkotó tehetséget, mint a metál nagyöregjei között (bár tekintve, hogy hogyan öregedtek meg és hogy bírják így hetven felett is a mindenezést és az embert próbáló koncerteket, a magam harminc plusszával talán én se vagyok öreg).

Ők még nem akarta világot megváltani, nem akartak influenszerek és politiai ,megmondóemberek lenni, ők csak zenéltek. És igen, mondhatjuk, hogy "dehát ők voltak az ellenkultúra, ők is utat akartak mutatni", de nem fiam Dönci, ők semmit nem akartak mutatni. Az ellenkultúra felépült a zenéjükre, a szövegeikre, de se a Black Sabbath, se a Judas Priest, se az Iron Maiden a későbbiekben nem mondta meg senkinek, hogy hogyan éljen. Nem akarták alakítani a közéletet, nem prófétának szegődtek, csak éltek.

Ozzy és a denevér

Éltek, a gyertya mindkét oldalát égetve, és meg kell jegyezni, még ezt is jobban bírták, mint napjaink drogos rapperei. Lemmynek orvosi vizsgálatok alapján már a kilencvenes években meg kellett volna halnia, később csak azért élt túl egy mérgezést, mert annyi alkohol volt a szervezetében, hogy egyszerűen nem jutott a májáig a méreg. 

Ozzy sem volt jobb. Nem kérem, a fémzene nagyöregje komplett évtizedekre nem tudott visszaemlékezni a memoárjában, így esett a nevezetes denevéres történet, mikor a színpadon harapte le egy denevér fejét. Ebből persze hatalmas botrány lett, és a sajtó sátánista áldozatbemutatást emlegetett. Annyi történt, hogy Ozzy azt hitte, hogy egy néző dobott felé egy műanyag denevért (ilyesmi egyébként korábban már megesett a koncertjein, mikor játékokat dobáltak felé, hogy a fogával tépje szét őket), azonban tévedett, az egy igazi bőregér volt, ami a színpad ordító zajai miatt megzavarodva repült az énekesnek.

A sötétség hercege a következő pillanatban már kórházban ébredt, mert sokkott kapott a mutatványtól. Ettől kezdve egyébként állatvédő lett, és külön alapot hozott létre a kilencvenes években a denevérekkel kapcsolatos mentőegyleteknek.

Elment egy generáció

A július 5-i Balck Sabbath koncert most már történelmi esemény. Már akkor tudva levő volt, hogy ez a formáció, ebben a formában utoljára állt színpadra, nem véletlenül szólt arról a sajtó, hogy a metál ikonjai átadják a stafétát. De alig két héttel a koncert után meghalt Ozzy, ezzel mintegy lezárva egy korszakot.

Mert igen, vannak még talpon nagyöregek, és vannak fiatal tehetségek, de hogy ők képese lesznek-e a műfajteremtésre egyelőre kétséges. Lássuk be, ma már mindenki influenszer, és senki sem művész. Mindenki tanítani akar és nem teremteni. Mindenki azt akarja, hogy úgy lásd a világot, ahogyan ő, nem pedig azt akarja bemutatni a zenéjén keresztül, hogy TE milyennek látod a mindenséget. Mert akkor, amikor ők berobbantak a nagyszínpadokra, még nem az volt a művészet célja, hogy magához igazítsa a Földet, hanem az, hogy megmutassa a világnak, amit csak kevesen láttak belőle.

De azért a reményt még ne veszítsük el, mert ha Ozzy el is ment, a zenéje itt maradt, mint egy letűnt idő hírnöke, és ki tudja, talán jön majd egy kozmikus vihar, ami vasba zárva, de visszahozza őt is...