Pesti Srácok

Kutyaviadalok szervezői ellen emelt vádat az ügyészség

Kutyaviadalok szervezői ellen emelt vádat az ügyészség

A Pest Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint vádat emeltek tizenöt ember ellen, akik harci kutyákat tenyésztettek és kutyaviadalokat szerveztek.

Az elkövetők közül nyolcan hosszabb ideje foglalkoztak staffordshire terrier, illetve pitbull fajtajellegű kutyák tenyésztésével különböző Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod Abaúj-Zemplén megyei, illetve budapesti helyszíneken – tájékoztatott az ügyészség. Hozzátették, hogy az almokból azokat a kiskutyákat, amelyek nem mutattak elég harciasságot, az ígéretesebbnek tűnő társaik felkészítése során feláldozták. Az állatokat a kiképzésük során rendszeresen futópaddal, súlynyakörvekkel, szájfeszítő fákkal, súly húzására alkalmas eszközökkel edzették. Ha a viadalokon az ebek megsérültek, akkor az elkövetők házilag kezelték azokat: a sérüléseket összekapcsozták, lefújták fertőtlenítővel és gyulladáscsökkentő szereket adtak be akár vénásan. Azonban még ezek a kezelések is csak a győztes kutyák kiváltsága volt – fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a legyőzött állatokat a legtöbbször egyszerűen hagyták kimúlni.

Az állatok tartásának körülményei legtöbbször nem feleltek meg az alapvető követelményeknek. A tenyésztők és a hozzájuk kapcsolódó többi elkövető 2017 májusa és 2020 decembere között rendszeresen szervezett viadalokat az ebek számára, legtöbbször Nyíregyháza, illetve Nagykőrös környékén. A küzdelem jellemzően az egyik állat teljes harcképtelenné válásáig tartott, ami gyakran jelentette a vesztes pusztulását is. A viadalokat erre kialakított ringben tartották, ahol egy bíró és két, a kutyákat uszító ember is jelen volt. A küzdelemre nézőket is beengedtek, de emellett fel is vették azokat, hogy az eredményeket igazolni tudják. Ennek – az ügyészség szerint – azért volt jelentősége, mert a kutyákkal kereskedtek is és a győzelmek emelték az értéküket.

Az elkövetőktől az eljárás során mintegy száz kutyát foglaltak le. Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség számos rendbeli gerinces állat állatviadalra történő tenyésztésének vétsége, minősített állatkínzás bűntette és tiltott állatviadal szervezésének bűntette, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Gyulai Rendőrkapitányság (illusztráció)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.