Balog Zoltánt egy olyan grémium tartotta meg a hivatalában, amely erről nem is rendelkezik döntési jogkörrel, gyakorlatilag Balog Zoltánon múlt, hogy püspök maradt – fogalmazott a Hír TV Vezércikk c. műsorában L. Simon László. Mint hozzátette, a püspök számára az egyetlen morális döntés, ha követi Novák Katalin példáját, már csak azért is, mert személye miatt már a református egyház is támadható, amely megtartotta hivatalában. Dézsy Zoltán filmrendező ugyanitt szintén arról beszélt, hogy a “két nagyszerű harcos” elvesztése utáni gyászmunka mindaddig nincs elvégezve, amíg Balog Zoltán ténylegesen szembe nem néz tetteivel és azok következményeivel.
A Hír TV Vezércikk című szerdai műsorában Gajdics Ottó kérdezte vendégeit többek közt azzal kapcsolatban, hogy Balog Zoltánt nem menesztette pozíciójából az általa összehívott református grémium, ugyanakkor bocsánatkérést is megfogalmazott. L. Simon László Gajdics Ottó felvetésére reagálva elöljáróban kiemelte, a valódi döntéshozó grémium a zsinat, teljesen érthetetlen, hogy Balog Zoltán miért ajánlotta fel lemondását egy olyan testületnek, amely nem is rendelkezik döntési jogkörrel.
Gyakorlatilag egyetlenegy emberen múlott, hogy püspök marad vagy nem, magán Balog Zoltánon, ő úgy döntött, hogy nem mond le
-fogalmazott. L. Simon László hozzátette, Balog Zoltán ugyan úgy tűnik elismerte a felelősségét, csak az nem világos, hogy tulajdonképpen minek a tekintetében is. Mint kifejtette, a kegyelem intézményének alapvetően az a lényege, hogy ha valakit jogerősen elítéltek, de utóbb olyan információk kerülnek nyilvánosságra, amelyek befolyással lehettek volna a már nem megmásítható bírói döntésre, akkor lehet élni a kegyelem intézményével. “Az a botrány kapcsán is mindenki számára egyértelmű, hogy ilyen új információ nem került elő, a kegyelem megadása tehát nem indokolt”- fogalmazott L. Simon László, aki szerint ennek következményeit Novák Katalin levonta,
bármilyen nagy veszteség is az ő távozása, morálisan mindenképpen helyesen, mondhatni, hogy példaértékűen cselekedett.
Ugyanakkor kiemelte azt is, ha ebben részese volt Balog Zoltánnak, aki maga ismerte el, hogy azt tanácsolta a köztársasági elnök asszonynak, hogy kapjon kegyelmet az illető, akkor a felelősség itt is egyértelmű.
Egy ilyen helyzetben morálisan az a jó megoldás, hogy követi a köztársasági elnöknek a példáját, és ő maga is lemond
–jelentette ki.
Balog az egyházára húzta rá személyes felelősségét
L. Simon László arra is kitért, hogy ez a kérdés láthatóan nagyon komolyan megosztja a református egyházat is, számos lelkipásztor, jeles egyházi személy jelezte a nyilvánosságban is, hogy morálisan nem ért egyet Balog Zoltán maradásával. Mint, kiemelte, ha a püspök azt hangsúlyozza videójában, hogy nem akarta, hogy az egyházat méltatlan támadás érje, akkor világossá kell tenni, hogy még a baloldali sajtó sem támadta magát a református egyházat, hanem csak Balog Zoltán.
Innentől fogva viszont, hogy el lehet bújni egy egyházi testület mögé, sajnos ezt az egész ügyet az egyházra is rávetítik, tehát innentől fogva most már az egyházat fogják számon kérni, hogy hogy maradhatott püspök Balog Zoltán
-mutatott rá L. Simon László, kiemelve, hogy egy püspök nem teheti ki a saját egyházát annak, hogy az ő személyét érintő kérdés végül is az egyháznak a belügyévé váljon. Kiemelte, a zsinat dönt majd arról, hogy mi lesz ennek az ügynek a folytatása.
Két harcost veszítettünk
Dézsy Zoltán a műsorban szintén arról beszélt, számtalan emailt és telefont kapott a nézőktől, akik a lelkére kötötték, hogy tolmácsolja,
egyre szélesebben terjed az a vélemény, hogy a gyászmunka nincs még elvégezve, a püspök úrnak bizony át kell gondolnia, meg kell fontolnia, hogy lemondjon.
A filmrendező hozzátette, maga is ezt a véleményt osztja. Mint kiemelte, a nemzet két harcost veszített, mivel Varga Judit az Európai Unióban harcolt volna a magyar érdekekért, Novák Katalin pedig olyan teljesítményt nyújtott, hogy személyét már csak emiatt is szinte lehetetlen pótolni, ezért az elvesztésük miatti gyászmunkához az is hozzátartozna,
hogy valaki megvallja a bűnét és levonja a következményeket, a következtetést.
Gajdics Ottó a véleményeket azzal zárta, hogy azt ugyanakkor mindenek fölött hangsúlyozni kell, hogy sem Balog Zoltán, sem Novák Katalin, sem Varga Judit nem mentettek fel pedofilokat, és nem is pedofilsimogatók, ahogyan azt a baloldali média sugallja.
Forrás: HírTV
Nahát
2024-02-15 at 19:41
L. Simon Lászlót azért menesztették a Nemzeti Múzeum igazgatói székéből, mert engedélyezett egy homoszexuális tartalmakat is bemutató fotókiállítást, és a miniszter felszólítása ellenére sem volt hajlandó korhatárossá tenni azt. Az ő esetében szó sem lehetett jóhiszeműségről. Most ő ítélkezik. Hát nem semmi.
Sas
2024-02-15 at 19:36
fenevadaknak nincs gesztus-viszont Balog politikai szerepe abszurd.
Sas
2024-02-15 at 19:34
pszichopatákkal állunk szemben, akik minden gesztust gyengeségnek tekintenek.
Ez már kőkemény egyházüldözés
2024-02-15 at 19:30
Figyelmeztetem a református egyházat, hogy ne engedjenek az ilyen komcsi terroristáknak! Ha engednek, akkor a szörnyetegek még több vért fognak akarni!!! Nalognak persze részletesen meg kell magyaráznia, miért is javasolt így!!!!
Sas
2024-02-15 at 19:23
A pszichopata balosok vérszomjas örjöngése nem áll le-tehát a nagyvonalú lemondásnak semmi értelme nem volt-.Már minden jobboldalira ugranak-lincshangulatot generálnak-ilyen a beteg lényük.Az emberi gesztusra vért köpnek.
T.rex
2024-02-15 at 19:21
A legeslegutolsó ember akinek a véleményére kíváncsi vagyok, ebben a lemondásos saga ügyben!
Sas
2024-02-15 at 19:20
bayer-a hír tv-etc,- azt állítják, hogy éppen így lehet leállítani a csahos-istentelen-gyűlölködő baloldal örjöngését-a belpesti csűrhe vérszomjas-bosszúszomjas handabandázását-ez- mese- nincs erre precedens-NK vonja vissza a lemondását-miután világos, hogy a vérszomjas pesti banda nem áll le.Viszont Balog -politikai analfabéta.
T.rex
2024-02-15 at 19:14
Azt hiszem L.Simon László morálisan elmehet,a büdös picsába!Rossz embert kérdeztek az ügyről a hír.tv-ben! Nem ez a elvont volt az ,aki a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójaként,a múzeum aulájában engedélyezett egy etikailag is kifogásolható fotókiállítást?Ő az? Helyben vagyunk,rühelem!
TalEle
2024-02-15 at 19:14
A f@szopó Soros ügynökök – miután sikeresen elterelték Karácsony korrupciós ügyleteiről a figyelmet – a hasukat fogják a röhögéstől az avittas, „antall korabeli” jobboldali „úri emberkedéstől”! Annak idején Antall is azt hitte, hogy hozzá hasonló úri emberekkel áll szemben a politikai palettán! Mire rájött, hogy hitvány gazemberek gyülekezete az akkori SzDSZ-MSzP konglomerátum, már késő volt…Ráadásul biztosak lehetnek abban, hogy a sokadik 2/3-ába tökéletesen peletespedt, tohonya Fidesz nem fogja, ugyanazon erkölcsi normákat számonkérni rajtuk, pl. egy Momentum székháza előtti tüntetéssel, amivel ők hergelik a gyanútlan Facebook falókat…
khm
2024-02-15 at 19:01
L. Simon egyre liberállatiasabb!
Édi
2024-02-15 at 18:53
Saghy Rozália,
Nem veszik észre. Neked ez új?
Nemsokára jön a református Pócspetri. Olyan még úgyse volt.
Nagy Mátyás
2024-02-15 at 18:47
Nem kertelek. Balog Zoltán egy karrierista, aki az állami (miniszteri) szerepe után “megszerezte” a Ref. Egyház vezetését. Ez sem volt tiszta ügy, és a mostani fiaskó sem véletlen.
Tetőtől talpig érdekelt volt az ügyben mégis cserben hagyta az Államfőt. Már csak ezért is le kell mondania. Ha nem teszi, akkor a saját ügye “ráég” az egyházára.
Frenki
2024-02-15 at 18:41
L.Simon László kétkulacsos figura!
Ezek
2024-02-15 at 18:38
L.Simon arra kell és arra kiváló, hogy ha a Hrtv-ben valakit ki akarnak csinálni, vagy valamit a tv nézők előtt nem akarnak felvállalni de azért mégis sugallni szeretnék, akkor jöhet az el Simon az ő független objektiv nézeteivel.
Ezek
2024-02-15 at 18:10
L. Simon a botránykő hozzá lehet járni utálkozni, köpködni. Nagy szükség is van rá, amilyen idegborzolo műsorok vannak a Hirtv-ben.
dr. Kolompár G.
2024-02-15 at 18:09
Na, Balog most leckét ad nekünk kereszténységből. Sosen bírtam ezt a rókaképű transzkeresztényt. A megérzésem igazolva.
saghy rozalia
2024-02-15 at 18:08
Nem veszitek észre, hogy milyen jól jön a ballibeknek, hogy nem a nagy pénzügyi botrányokról hangos a sajtó?
Kása mása
2024-02-15 at 18:04
El a kezekkel az egyházi vezetők birálatáról ! Kommunista módszer.
Inkább beszéljünk L Simon kommunista apja földvirtok szerzéséről.
Dusa Lajos
2024-02-15 at 18:02
László Úr!
Mi ez? A hosszú kések éjszakája? Eretnek üldözés? Leszámolás a jókkal, de tévedőkkel?
És nincs semmi megbocsájtás az ellenünk vétkezőkkel? Egy püspökkel sem?
MI EZ? Egyfajta Szent Bertalan éjszakája?
Sas
2024-02-15 at 18:02
Pesty elmebeteg.
pampafu
2024-02-15 at 18:01
Kezd az ügy Pesty Lászlósra sikerülni…
A Telex megkereste Pesty Lászlót azzal kapcsolatban, mi a véleménye Varga Judit exférjének színre lépéséről. Azt a választ kapták: „95 százalékban Magyar Péter mellett állok. A maradék 5 százalékban sem ellene vagyok,
ÁRULÓ ez is.
Sas
2024-02-15 at 17:59
az a szerencse, hogy nem vagyunk japánok-így szeppuku nem várható-pedig bayer biztos elvárná.MISIMA JUKIO.
Sas
2024-02-15 at 17:52
bízzunk benne, hogy az ügy –nem eszkalálódik…………ezért csesztették NK-t, VJ-t-ez a taktika-megmondták a paláverben-akkor biztos így lesz-én bízok.Még 20-25 azért mondjon le-biztos ami biztos-hogy ne eszkalálódjon.A pár hónapos szabadulás -otthonról.De Balog tényleg nem való a politika közelébe.
Ezek szerint
2024-02-15 at 17:50
Furedi46
Meglesz a kritikus többség ha “egyre több”, de valahogy mégsem elég lelkész társ menesztene Balogot a hivatalából. Addig még sok Füredi lelkésznek kell szavazni, még ha te egyedül 46 is vagy.
Sas
2024-02-15 at 17:45
a háziőrízetből jöhetett ki-pár hónappal korábban-persze idiótaság volt-de egy nagy semmi-maga a fidesz, a jobboldal kezdte túlreagálni-bayer-és többi -innentől kezdve Balog menthetetlen–mert maga A HÍR TV-MAGA A KORMÁNY TESZI A BŰN KONTEXTUSÁBA A KEGYELMI ÜGYET-.MAGA BAYER, ÉS A TÖBBI.Szó nincs róla, hogy megtévesztés volt, szó nincs róla, hogy piszlicsáré ügy-a bűn kontextusába tették.Egy idiótaságot.De -állításuk szerint-így fog leállni a lavina-hát, akkor álljon le.Hurrá.Majdkiderűl-de a püspök “megmurdált”.
dr. Kolompár G.
2024-02-15 at 17:45
Bere 2024-02-15 at 17:10
“Balogot már eleve nem kellett volna püspökké kinevezni.” Szerintem is inkább főrabbinak alkalmas. Bár manapság már tökmindegy.
Vízöntő
2024-02-15 at 17:44
L.Simon László véleménye teljesen rendben van!
Az üggyel kapcsolatos cikkek többségét elolvastam (a kommentek többségét is), de sehol nem volt egyetlen, az Egyházat támadó mondat, vagy az üggyel való kapcsolatára utalás.
Az Egyházat Balog Zoltán vitte be, az utolsó videójában elképesztő módon mint megtámadottat, akinek ő a védelmezője!
Nos amiket a történésekkel kapcsolatban tényként összerakhattam az alapján ő K.Endrét védte folyamatosan, de sok kommentelő is, főleg K.Endre levele alapján, és a bíráknak osztottak főleg hideget!
Ehhez két megjegyzést:
– a börtönökben (az egész világon) többségében ártatlanok ülnek, a saját minősítésük szerint;
– az ítéletekkel kapcsolatban pedig annyit, bármely ügyben kieme3lhetek egyetlen lapot, ami bizonyítja, az ítélet súlyosan törvénysértő, de az egész peranyagot elolvasva az ítélet bizony rendben van!
Javaslom, hogy mindent rendszerbe helyezve gondoljanak végig, és úgy mondjanak véleményt, akkor is ha az valamilyen szimpátia miatt fáj!
Ennek alapján igyekeztem a mozaikokat összerakni és értelmezni a történteket és a felelősség kérdését, mert Novák Katalin lemondása mellett Varga Judit lemondása szerintem teljesen elfogadhatatlan.
Ugyanis a tények alapján K.Endre kegyelmi kérvényét – amelyről máig nem tudni, hogy ki nyújtotta be – az Igazságügy véleményezte és a kegyelem megadását nem javasolta! A miniszter tudtommal Varga Judit volt!
Novák Katalin a tanácsadó javaslata, meggyőzése (követelése?) miatt (ki lehetett?)a kegyelmezés mellett döntött (valahol egyidejűleg több tucatot említettek, és a pápa látogatása alkalmából, ami nagyon fontos tényező lehetett!)!
Ezt követően Varga Judit a többivel együtt ezt a döntést is ellenjegyezte!
Mi motiválhatta Varga Juditot?
Egy lehetőségre senki nem figyelt. Ez közvetlenül a pápa látogatása előtt történt, Magyarország, Budapest a világ színpadán főszerepet játszott a reflektorok fényében, minden apró mozzanattal!
Mi történt volna ha Varga Judit megtagadja az ellenjegyzést? Túl sokan tudtak róla, biztosan kiszivárgott volna, hiszen a Fideszes miniszter megállította Fideszes államfőt, a többit kérem képzeljék hozzá, ezzel az ellenzékkel!
Nem tudhatom, hogy Varga Judit ezt átgondolta-e és ezért döntött-e az ellenjegyzés mellett vagy más ok miatt, azonban tény, hogy döntésével ennek a botránynak a lehetőségét kizárta!
Akkor viszont miért is kellett lemondania és Balog Zoltán miért adhatja elő az Egyháza védelmezőjének szerepét ebben az esetben?
dr. Kolompár G.
2024-02-15 at 17:39
füredi46 2024-02-15 at 16:40
Balog nem tanácsolt semmit Nováknak. Megkérte. A kettő között nagy különbség van. Tanácsért a rászorúló folyamodik. Balog kereste meg Novákot, és vélhetően mint Novák volt főnöke tudott úgy kérni, hogy azt ne lehessen visszautasítani..
Sas
2024-02-15 at 17:36
életidegen ne adjon tanácsokat-.
Sas
2024-02-15 at 17:32
piszlicsári ügy volt-pár hónap elengedve a háziőrízetből-amúgy egy idióta kegyelemmel-de semmi komoly-erre maga a jobboldal csinált belőle ügyet-az élőhalott balos csűrhe csak rácsatlakozott-BALOG MONDJON LE- most már esélytelen.Egyébként Balog egy életidegen.
oshon
2024-02-15 at 17:32
Győző – pontosan … L Simon csak egy szardobalo senki … Mennyi jót/hasznosat tett Balog és mennyi kárt tett ez a szarhazi a magyarok számára … Kurrrva büdös anyját … AZT – fujjjte !
Sas
2024-02-15 at 17:29
egyértelmű, hogy NK-t, VJ- maga a fidesz-a kormány buktatta meg-az egészet be lehetett volna állítani jóhiszemű tévedésnek-USA akciónak-de jött az, hogy bűn esett meg-erre beindult a lavina-miközben pár százan tudtak-addig-az ügyről-most már a püspök menthetetlen-amúgy politikailag hülye.Aki ilyen tanácsot ad, az hülye.
Matu
2024-02-15 at 17:28
És ha holnap valami hozzáértő kideríti, hogy a “kegyelem-gate”-ben benne volt mindenki, aki csak életében megfordult akár Bicskén, akár a Várban, még ha turistaként is, akkor azoknak is mind le kell mondania? Mikor veszik már észre, hogy túl vagyunk már mindenféle erkölcsi, meg morális elváráson, most már csak az egyéni haszonlesés vágya mozgatja a dolgokat. Legyen már vége!
Ungarn über alles !
2024-02-15 at 17:27
István Kopasz
17:06
biz’a hogy nagyon is jól szóltál !
nagyon távol kellett volna tartani magát a külpolitikai témáktól
Római jogász
2024-02-15 at 17:23
Nem veszi észre ez a sok kretén ún. jobboldali, hogy ők buktatták meg Novákot???!!!???
Azzal, hog tépték a pofájukat – és még mindig tépik – egy olyan ügyön, ami NEM VOLT ÜGY??????????????????????
A köztársasági elnök ugyanis annak ad kegyelmet, akinek akar és olyan idokok alapján, ami neki tetszik.
A köztársasági elnöki kegyelem tehát nem más, mint egy mini-lottóötös a kegyelemben részesültnek.
És a lottóötösnél felveti valaki, hogy miért ő és miért nem én nyertem??? (persze, az ember magában morog, hogy bazmeg neki mér’ vót mázlija, nekem meg mér’ nem – de erkölcsi hadovát nem delirálok e miatt).
Úgyhogy nemhogy Baloghnak, de Nováknak sem kellett volna lemodania.
És én sem Novákot sem Baloghot nem kedveltem/kedvelem.
Ungarn über alles !
2024-02-15 at 17:22
nnamármostankérem a bélpesti-bélsárban mindig mindenki jobban tudja, hogy a másiknak mit kellene csinálnia
(mellesleg Balogot se szeretem LóSimont meg mindig utáltam)
Édi
2024-02-15 at 17:20
Ha már az L.Simont eltanacsoltak a Nemzeti Múzeum- ből , akkor senki se maradjon a helyén.
Ó még életében nem mondott se fel, se le, de másnak előírná. Mindig megvárta a lapátot. Már méretre gyártják.
A Hirtv-nek nincs lapatja? Akkor mondjon le egyszer legalább az életében. Lássuk, hogy megy?
Bere
2024-02-15 at 17:10
Balogot már eleve nem kellett volna püspökké kinevezni. Már akkor írtam, ráférne a református egyházra egy reform.( Református vagyok)
István Kopasz
2024-02-15 at 17:06
Ne meséljünk már hülyeséget, senkinél nem merült fel új információ a fogvatartottak közül. 64 elítélt kapott soron kívül kegyelmet a pápalátogatás alkalmából, akik “megérdemelték”! /Nem volt súlyos a büntetésük, vagy már nagyrészét leülték, a börtönben a magaviseletük példás volt./
Egyedül Novák Katalinnak volt indoka a lemondásra, de nem a “pedofil ügy” kapcsán, hanem a külpolitikai megnyilvánulásai miatt, amit a jobboldali szavazók nagy része neheztelt!
füredi46
2024-02-15 at 17:06
Lehet kritizálni L. Simont, adott is rá alaposan alkalmat, de attól még konkrét kérdésben – például a “kegyelmi ügyben” – igaza lehet és igaza is van. Balog püspöknek bizony követnie kellene Novák Katalin Elnök Asszony morális példáját és neki is le kellene mondania, s nem pedig az egyháza testületei döntései mögé bújni. Ugyanis egyre világosabb, hogy ő vette rá aa tekintélyével a volt beosztottájt a hibás döntésre, Novák Katalin ugyanis annak ellenélre döntött így, hogy az igazságügyi miniszter (Varga Judit) nem javasolta a kegyelmet, tehát Novák Katalin a jogi, törvényességi indokoknál is egy erősebb befolyásra hallgatott. Nem nehéz kitalálni, hogy ki lehetett az a megfellebbezhetetlen tekintély a számára. Arról meg nem is beszélve: Balog püspök úrnak minimum el kellene gondolkodnia azon, hogy egyre több lelkésztársa és más református tisztségviselő, vagy “csak” hívő ember határolóddik el tőle.
Pénteken a tüntetők FELSZÓLÍTJÁK A BALOLDAL KÉPVISELŐIT, HOGY SZAVAZZÁK MEG A PEDOFIL ELLENES ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁST, UGYE?:D
2024-02-15 at 17:04
Yachton dorbézoló konzervatív
nemzetmentő szállodatulajdonos
2024-02-15 at 16:4
/
Én már más nézőpontból tekintem a történteket.
Nem volt idő, azonnal lépni kellett.
Meggyőződésem, hogy a lemondatásukkal őket, kettejüket IS védték.
/
Markánsabb választ nyilván Orbán Viktor fog adni az évértékelőjén.
/
Nem halkan kérdezem meg: VARGÁT MEGVÉDTE A FÉRJE, AMIKOR SZERTE
AZ INTERNÁCI OLDALON LEKVÁZÁTK A GYEREKEI ANYJÁT.
Akkor fakadt sírva az internáci dollártévében, amikor
le kellett mondania a jól fizető posztjairól.
Mádl Dalma, a keresztmama forog a sírjában.
/
De legfőképpen azt, amit eddig elértek, megvalósítottak,
és hogy legyen esély megvédeni magunkat a megszálló hordáktól,
az LMBTQ – pedofil lobbitól, a háborúba belerángatástól.
L. Simon véleménye = fing
2024-02-15 at 17:04
Balogh püspök lemondása vagy nem lemondása a református egyházra és Baloghra tartozik, nem L. Simonra, nem a baloldalra, de a jobboldalra se, nem énrám, és sem senki másra. Véleménye persze lehet, de az mint tudjuk, olyan, mint a fing. A legjobb bent tartani, mert senki nem kíváncsi rá.
Vissza kéne vonulnia a szőlőhegyre
2024-02-15 at 16:55
füredi
462024-02-15 at 16:4
/
MNM fotókiállítás- perverz képek – L. Simon cinikusan felülírta a miniszter utasítását.
GYAKORLATILAG L.SIMONON MÚLOTT, hogy marad, vagy nem.
L.SIMON NEM MONDOTT LE.
A MINISZTER KIRÚGTA.
/
Annyiban súlyosabb az L. Simon-ügy, mint a Balog-ügy, hogy Balog s befolyásával élt,
a dönéts nem az ő kezében volt.
L. SIMON KEZÉBEN VOLT A DÖNTÉS = A KIÁLLÍTÁST MEGTEKINTŐ FIATAL – ÉS GYERMEKKORÚAK VÉDELME.
Mandula
2024-02-15 at 16:53
Meg van sértődve mióta leváltották, már a vezércikk műsoraiban is többször észrevettem a vélemény nyilvánításaiban a műsor folyamán. Belülről bomlaszt,inkább mellőzni kellene!
Yachton dorbézoló konzervatív nemzetmentő szállodatulajdonos
2024-02-15 at 16:48
gyozo2018
2024-02-15 at 16:35
“…egészséges lelkű és szellemű fiatal, konzervatív gyerekekkel…”, ha még léteznek ilyen gyerekek, legkésőbb most ment el a kedvük attól, hogy ők is a két politikusnő sorsára jutva, elárulva, cserben hagyva váljanak egy kis, de a hatalomhoz, kiváltságokhoz annál jobban ragaszkodó legbelsőbb csoport áldozatává.
Római jogász
2024-02-15 at 16:45
Ha jól emlékszem, annak idején ellSimont is picsán kellett rúgni a buzifotókért, ő sem igazán mondott le magától!!!
füredi46
2024-02-15 at 16:40
L. Simon Lászlónak egyértelműen igaza van, minden mondatával csak egyet lehet érteni.
Ez a lényeg:”Gyakorlatilag egyetlenegy emberen múlott, hogy püspök marad vagy nem, magán Balog Zoltánon, ő úgy döntött, hogy nem mond le. Maga ismerte el, hogy azt tanácsolta a köztársasági elnök asszonynak, hogy kapjon kegyelmet az illető, akkor a felelősség itt is egyértelmű. Egy ilyen helyzetben morálisan az a jó megoldás, hogy követi a köztársasági elnöknek a példáját, és ő maga is lemond”.
L. Simon László utalt arra is: nem különböző egyházi testületek döntése mögé kellene bújnia, aztán azokra hivatkoznia, hanem Balog Zoltánnak magának kelle (kellene) döntenie. Ez ugyanis az ő személyes morális felelősségének és döntésének a kérdése.
gyozo2018
2024-02-15 at 16:35
Kásler kirúgta a 19-es “művészetet” laudáló és az intézményt az internáci liberálisok kifizetőhelyévé züllesztő Pröhlét.
Pröhle összeverbuválta Feketét és az összes még élő volt kulturális államtitkárt, és Schmidt Mária és Ungár sűrű bólogatásával kísérve, megállapodtak, hogy ott folytatják, ahol addig. Fekete megköszönte, hogy neki ilyen kiváló tanácsadói lesznek. Hát voltak is. Mint nem is olyan rég a Műcsarnok funkcióját átvevő MNM fotókiállításának ügye.
/
Nem ezekkel az önmagukat lejárató L. Simonokkal kellene tabula rasat csinálni, hanem végre az egészséges lelkű és szellemű fiatal, konzervatív gyerekekkel kellene megvitatni a történteket, és hogy hogyan előre.
/
(Persze nem a Trombitásokkal, akik az árva és családból kiemelt gyerekeket “inkább” a fajtalan pároknak adná, s minket, akik rémülten felháborodtunk, már előre kiröhögött.)
Vastag bőr szindróma
2024-02-15 at 16:21
Ez mindennek a teteje!
L. Simon mint múzeumigazgató cinikusan megszegte a gyermekvédelmi törvényt.
A miniszter utasította, hogy tegye ki a 18-as táblát.
L. Simon megtagadta az utasítás végrehajtását, azt hazudta, hogy a látogatóktól nem kérhetnek személyi igazolványt.
De! A pénztárnál kérik a személyi igazolványt: a nyugdíjasoktól, rokkantaktól, a 70 éven felüliektől és a diákigazolványt általános-közép és felső fokú iskolásokig.
/
L. Simon nem mondott le. L. Simont a miniszternek ki kellett rúgnia.
/
ERRŐL ÍRT H. Gergely, ERRŐL ÍRT B. Zsolt és ERRŐL ÍRT Szentesi Z. László a minap.
/
Vissza kellene vonulni a szőlőhegyre.
Mária néni
2024-02-15 at 16:09
L simon László !H
Minek kellett volna lennie a szavazásnak— 99 : 1 nek ?
Most beszéltünk éppen Magyari Péterről. Ne szarjunk oda ahonnan eszünk/ ettünk !
Rá is vonatkozik. Ráadásul hittársa !