Pesti Srácok

"Láttam a poklot és úgy hívják Krinki" – Így haltak meg ezrek egy mocsárért

"Láttam a poklot és úgy hívják Krinki" – Így haltak meg ezrek egy mocsárért

A háború elmúlt két évének egyik legcéltalanabb és legszomorúbb csatáján vagyunk túl. Egy pokollá változott falu több ezer holttestet foglal most magába, és a hírekben nem igazán foglalkoznak velük. Miért is foglalkoznának? Hiszen a haláluk Kijev számára "fölösleges" volt, Moszkva pedig nem is igazán törődött a településsel, a rázúdított tüzérségi lövedékeken kívül.

Krinki a Dnyeper keleti partján, Herszontól 40 kilométerre északra, a felrobbantott Nova Kahovka-i gát alatt helyezkedik el. A tavalyi, nem túl sikeres ukrán ellentámadás során alakítottak is itt egy hídfőállást az orosz vonalak mögött. A település tulajdonképpen megközelíthetetlen, mindössze a Dnyeperen keresztül lehetett oda ellátmányt, és utánpótlást küldeni. Kijev pedig küldött. Különleges alakulatokat, tengerészgyalogosokat, hogy mindenképpen tartsák meg az ellentámadás során elfoglalt utolsó falut.

Sokan furcsállták, hogy az oroszok miért nem támadták meg a települést, miért nem foglalták el, úgy mint az ellentámadás során visszafoglalt falvak nagy részét. Nos, azért, mert nem érte meg nekik. Az oroszok ugyanis teljesen körbevették a térséget, ahogyan az egyik túlélő beszámolt róla:

PestiSracok facebook image

Az említett katona a Kijev-barát Szlidsztvonak adott interjújában számolt be az ott töltött hónapról, pokoliként jellemezve a körülményeket. Eredetileg 3-4 naponta kellett volna, hogy leváltsák őket, de mivel az egyetlen út csónakokon, a Dnyeperen át vezetett, első sorban csak a sebesülteket tudták evakuálni, ezért Vaszil 23 napig maradt a rommá lőtt faluban.

Krinki folyamatos tűz alatt állt február óta. Egyetlen orosz katona sem közelítette meg az ukrán hídfőt, de a drónok és tüzérségi ágyúk egy pillanatra sem hagyták abba a belövését. A falu tulajdonképpen mocsárra épült, ezért lövészárkokat sem tudtak ásni, a fedezékül szolgáló házak az első napokban megsemmisültek, a romok között és a sekély pincékben kellett az ukránoknak tartaniuk az állást. Nem azért, mert közvetlen támadás fenyegette őket, hanem azért, mert ez volt a parancs.

A Vaszillal interjút készítő Szlidsztvo ukránbarát forrás. A címlapjukon mindennap megjelenik egy hír az orosz háborús bűnökről, ezért egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy túloznak a veszteségek kapcsán. A portál szerint február elejétől, a július 17-i kivonulásig több mint ezer ukrán katona vesztette életét Krinki környékén. Ezek közül körülbelül 800 holttestet már nem tudtak kihozni. Ha a szokásos számokkal élünk, nevezetesen, hogy a visszafordíthatatlan veszteségek (súlyos sérültek, hadifoglyok stb.) számításához a halálos áldozatok hármas szorzóját kell alkalmaznunk, akkor kijelenthetjük, az értéktelen mocsárért körülbelül 3000 katonát áldoztak fel. Ez egy teljes hadosztály. S hangsúlyozzuk, hogy ez az ukrán források jelentése...

Forrás: Szlidsztvo; Fotó: Telegram

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.