Lázadás a Teremtés rendje ellen

Az impozáns Puskás Aréna nyitómeccsén 65 ezer torokból szakadt fel a határon inneni és túli magyarok számára egyaránt nemzeti himnusszá vált dal, a Nélküled. Mondjanak bármit is az ellenzéki oldal szószólói – akik már másnap úgy érezték, hogy billentyűzetet kell ragadniuk és lehúzni az egészet a sárga földig –, libabőr volt és meghatottság mind a helyszínen, mind pedig a képernyők előtt. Hiába írta Hadházy Ákos, hogy a Puskás Aréna a NER szimbóluma. Akik együtt énekelték a Nélküledet és szurkoltak a csapatnak – nemcsak a válogatottnak szólt ez, hanem a nemzeti büszkeségnek is, mert a futball több, mint sport –, érezték, hogy itt másról van szó; összetartozásról, nemzeti nagyságról, amire lehet büszkének lenni.

Amikor a franciák megállnak a Diadalív előtt és feltekintenek, akkor büszkék: a gloire-ra, a nemzeti nagyságra gondolnak. Ez ott nem függ attól, hogy valaki jobboldali, baloldali, vagy éppen liberális. Ez egy természetes érzés. Azért természetes, mert a teremtés rendje szerint való. Ezért magától értetődő, hogy a Puskásban (szinte) mindenki felállt és énekelt. Nem kötelességből, hanem csak jött magától, ösztönösen. Pedig egészen biztos, hogy az új stadionban szurkoló 65 ezer ember nem mind fideszes volt. Ezt még a balliberális ekézők sem merték leírni; ők is érezték volna, hogy ez blődség. Még Bősz Anettben vagy a lázadásával nagy visszhangot kiváltó indexes újságíróban, Miklósi Gáborban is megmozdul valami, amikor részesei lehetnek egy ilyen élménynek. Csak ők tudatosan lázadnak ez ellen. A bizonyíték erre maga Miklósi Gábor, aki sokat idézett cikkében leírja, hogy egyébként milyen jó érzés volt végigtekinteni a stadionon és szurkolni a csapatnak: „…milyen jó lesz benne nemsokára a magyar válogatottnak szurkolni. Bő háromnegyed órával a meccs előtt érkeztem, és csak szívtam, szívtam magamba a hangulatot és az érzést, hogy a körülöttem lévő tízezrekkel valami nagy, nehezen körülírható közös dolog része vagyok.”

Egy vérből valók…

De vajon miért éneklik a Nélküledet a szurkolók a stadionban, függetlenül attól, hogy melyik politikai oldalhoz tartozónak vallják magukat? És miért lázadnak mások a teremtés rendje ellen? A lázadás végigvonul az Isten és ember kapcsolatának történetén. Ott van az Édenkertben és lényegében az ember bukásának okozója, és ott van a nemzetek kialakulásának eseményénél is. Az emberek Isten elleni lázadásának megnyilvánulása, hogy olyan magas tornyot akarnak építeni, amely felér Istenig, hogy egyenlők legyenek vele. Miközben épp a Teremtés a bizonyíték arra, hogy nem az emberi, hanem az isteni beavatkozás teremt rendet. Így lett a Teremtéskor a káoszból, a sötétségből rend és világosság. Ellenben amikor az ember akart Istenné válni, tudni, hogy mi a jó és mi a rossz, akkor ez bukását okozta és a rendből kikerült a káoszba. Amikor az emberek Isten ellen lázadva elkezdik a Bábel tornyát építeni, akkor ennek a következménye megint a káoszba zuhanás, ám az isteni beavatkozás rendet teremt; létrejönnek a nemzetek. Az isteni rend egy másik alapvető pillére a család: „Szaporodjatok és sokasodjatok…” A család és a nemzet Isten konstrukciójában kölcsönösen feltételezi egymást. Az egyénnek szüksége van egy nagyobb egységre, a családra, hogy ne magányosan, cél nélkül bolyongjon a világban. Fontos, hogy így szeretve is van a család által. A családoknak szüksége van egy tágabb közösségre, ami összefogja őket az azonos értékek, a közös nyelv, a kultúra és a történelmi tudat által. Az Isten által elképzelt szeretetkapcsolat is megjelenik a nemzetben, a felebaráti szeretet révén. „Nem jó az embernek egyedül lenni…” Ezért alkotta meg Isten a családot és a nemzetet. Azért, mert tudta, hogy a közösség jó dolog és örömet okoz. Ezért teremtettségénél fogva ez egy ösztönös érzés az emberben. Nem kérdezgeti senki magától akár a Puskás Arénában énekelve, akár a magyar trikolórra tekintve, hogy jó dolog-e az, amit érzek most, talán nem kéne ezt éreznem, hiszen nem vagyok fideszes. Amikor a Puskás Aréna megnyitója után sokan – joggal – kiakadtak és sérelmezték, hogy egyesek miért húzzák le az ünnepséget, akkor ezt azért tették, mert természetellenesnek, nem rendjén valónak érezték ezt a lázadást.

Kultúrmarxisták és liberálisok

Ugyanezt érezték sokan, amikor Fekete-Győr András és Cseh Katalin a Momentum színeiben az RMDSZ magyar jelöltje helyett példátlan módon egy román aspiránst támogattak a romániai elnökválasztási kampányban. Miért tették? Vajon ne éreznék maguk is ennek a fonákságát? De, csak lázadnak. Fekete-Győr és Cseh Katalin nem a gonosz megtestesülései. Nem erről van szó. Csak részei egy folyamatnak, amely régóta zajlik, de napjainkban mintha elementáris erővel támadna. Az egyén akar megistenülni a közösséggel, a nemzettel, vagyis az Isten által alkotott renddel szemben. 1968 után a kultúrmarxisták ezt tűzték zászlajukra: az egyén szabadsága mindenek fölött. Napjainkban nem nevezhetik magukat kultúrmarxistának, de lényegében a liberális megnevezés ugyanezt jelenti.

„Ha akarjátok, férfi és nő sem lesz többé…”

Manapság a nemzetek elleni támadás a migráció erőltetésében ölt testet, ugyanakkor az ostrom párhuzamosan zajlik a család intézménye ellen is. Az LMBTQ-ideológia alapjaiban támadja a család és ezen keresztül a nemzet intézményét. Ahogyan Szabados Ádám, a hitvédelemmel foglalkozó kiváló teológus, tudós írja:

Az LMBTQ-ideológia lényegéhez tartozik a lázadás… Az LMBTQ-ideológia az Édenben kezdődött, amikor Éva elvette a gyümölcsöt és a férjének is adott belőle. Az LMBTQ-ideológia az átokkal folytatódott: a férfi uralkodni kezdett az asszonyon, a feleség pedig megpróbált fölébe kerekedni. Az LMBTQ-ideológia ennek a harcnak a következménye és egyben megtestesülése is. A teremtés utolsó, legstabilabbnak hitt korlátainak a lebontása a kígyó ígéretének beteljesülése: olyanok lesztek, mint az Isten, ti fogjátok eldönteni, mi a jó és mi a rossz. Ha akarjátok, férfi és nő sem lesz többé.

A genderlobbi legújabb őrületei, miszerint a gyermekeket már egészen kis korban érzékenyíteni akarják arra, hogy elfogadják, nemcsak női és férfi nem létezik, éppen ezért nemcsak a nő és férfi közötti szerelem a természetes, ugyanerről a lázadásról szólnak. Erről szól, amikor Luxemburg férfi miniszterelnöke azzal mutat példát nemzetének, hogy a férjével jelenik meg a nyilvánosság előtt, vagy hogy korábban a család intézménye mellett elkötelezett Disney cég úgy dönt, hogy elkezdi becsempészni alkotásaiba az LMBTQ-ideológia üzeneteit. Egyelőre a népszerű Jégvarázs című rajzfilm második része megúszta, hogy a leszbikus propaganda eszközévé váljon, de a várható harmadik már veszélyben van.

Az olyan események, mint amilyen a Puskás Aréna megnyitója is volt, azt jelzik, hogy van remény. A fiatalok, akik leginkább támadás alatt vannak, fogékonyak a nemzeti érzésre. Egy választás és valószínűleg a jövő múlik azon, hogy sikerül-e őket az általuk használt, főként online platformokon a megfelelő üzenetekkel elérni.