Pesti Srácok

Lázár János: Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata

Lázár János: Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata

Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata: Brüsszelben azt mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak és azok nem vonatkoznak majd az energiára, de ez hazugság volt – jelentette ki Lázár János csütörtökön, Gyulán.

Az építési és beruházási miniszter a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjárás keretében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: szükség van mindenkinek a véleményére, arra, hogy mindenki hallassa a hangját, ezért fontos a nemzeti konzultáción való részvétel. Felidézte, hogy az ukrajnai háború miatt alapvetően változott meg minden. Kiemelte: a kormány fő célja minden magyar ember biztonságának és létbiztonságának a garantálása.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Lázár János. Mint mondta, Brüsszelben azt mondták, a szankciók megállítják, sőt, lehet, hogy romba is döntik Oroszországot. Azt is mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak, és hogy azok nem vonatkoznak majd az energiára.

– jegyezte meg.

Lázár János beszélt arról is, hogy legfontosabb szakmai programjának tartja a 47-es út jelenlegi nyomvonal melletti négysávúsítását Szeged és Debrecen között. Lázár szerint Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád-Csanád megye felzárkóztatásának egyik legfontosabb eszköze a közlekedésfejlesztés lehet. Azt mondta, Gyula "ki tudta használni" az elmúlt évek fejlesztéspolitikáját; a városban létrejövő Airbus helikopter-alkatrészgyár az egész megyének új lehetőséget ad a gazdasági profil megváltoztatásához. Békés megye – a munkaerőpiaci és földrajzi viszonyok, a befektetési lehetőségek és a gazdasági háttér révén – "titkos tartalék és lehetőségmegye" az ország számára – jelentette ki. Úgy fogalmazott: itt még van fejlődési és fejlesztési lehetőség, ezért tekint a kormány "szövetségesként Békéscsabára és barátként Gyulára".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.