gyula
Bűnöző vonalon erősít Poloska Péter Gyulán is – A pénzhamisító szervező után az embercsempész kampánytámogató is csatasorba állt
Nem hazudtolja meg magát magát Magyar Péter és legújabb gyulai húzása is tökéletesen illeszkedik a börtönviselt "anyósától" kapott párt arculatához. A Békés vármegyei városban, ahol a helyi DK-s és Momentumos arcok álltak be most éppen a messiás 2.0 mögé, igen csak zűrös múltú segítők, támogatók is megjelennek. Ilyen Strausz Róbert is, a Gyurcsány-párt korábbi aktivistája, aki magát Johann Strauss keringőkirály leszármazottjának állítja be, közben azonban pénzhamisítás miatt elítélt bűnöző. Ő a Tisza Párt Békés vármegyei programjait szervezi és a helyi Facebook-csoportjukat is ő hozta létre, és ő is kezeli.Csúnya lebukás: Magyar Péter gyulai szárnysegédje még egy könyvtárba és egy művházba is betört
Magát Johann Strauss ükunokájának tartja, Magyarországot a német közmédiában mószerolja, de betört egy könyvtárba és egy művelődési házba is, most pedig Magyar Péter gyulai szervezője a férfi, aki az első sorban volt, amikor Magyar a Békés vármegyei városban megkezdte országjárását – írja a Mandiner.Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
Fogunk még hozni gyárakat Gyulára - mondta az építési és közlekedési miniszter a Békés vármegyei fürdővárosban rendezett utcafórumon pénteken kora este.Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Gyulán
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Gyulán – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap.Pedofil bűncselekménnyel gyanúsítanak egy volt jobbikost
Vádemelést javasol a rendőrség annak a volt gyulai jobbikos politikusnak az ügyében, akit pedofilbűncselekmények miatt tartóztattak le két évvel ezelőtt – tudta meg a Magyar Nemzet. Az egykori politikust gyermekpornográfiával és szexuális erőszakkal is gyanúsítják, miután gyermekekről készült felvételeket találtak nála.Vádat emeltek Márki-Zay mozgalmának egyik gyulai politikusa ellen
A Gyulai Járási Ügyészség sikkasztás, költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy büntetlen előéletű gyulai férfival szemben – írta a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken. A vádlott Galbács Mihály, a Mindenki Magyarországa Mozgalom gyulai önkormányzati képviselője.Honvédelmi miniszter: a védelmi ipar fejlesztésének újabb lépése a Satys PSP Hungary megalakítása
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a védelmiipar-fejlesztés egyik újabb lépésének nevezte a Satys PSP Hungary Zrt. francia–magyar vegyesvállalat megalakítását csütörtökön, Gyulán.25 éve megoldatlan a gyulai gyermekgyilkosság - Szathmáry Niki édesanyja nem tud belenyugodni, hogy a tettest még mindig nem kapták el
Szathmáry Nikolett nevét akkor ismerte meg az ország, amikor nyoma veszett Gyula belvárosában néptáncról hazafelé menet. A hétéves kislány eltűnésének körülményei a mai napig nem tisztázottak, holttestét évekkel később találták meg a 44-es főút melletti csatornában, egy tápos zsákban. Negyed évszázad alatt sem sikerült a gyilkos nyomára bukkanni, a rendőrség szerint "a bűncselekménynek voltak potenciális jelöltei", mégsem lett meg az az ember, aki megölte a kislányt. Az ügyet volt, hogy lezárták, majd később újranyitották az aktát – a nyomozás azonban nem vezetett eredményre. A család, a barátok és mindazok, akik nem feledték el a kicsi lányt, évente egyszer közösen járják végig Niki eltűnésének évfordulóján azt az útvonalat, melyen 1998. január 14-én a hétéves kislány is elindult. "Minden évben megtartjuk a sétát és rendszeresen gyújtok gyertyát ott is, ahol a nádvágók megtalálták. Nem tudom elengedni, nem tudok továbblépni addig, amíg az ügy lezáratlan, amíg nem fizet meg tettéért gyilkosa" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Iszály-Szilágyi Edit, Szathmáry Nikolett édesanyja. Az út mentén rendszeresen friss virágokkal, plüss játékokkal emlékeznek meg a kislányról, a szörnyű gyermekgyilkosság nemcsak Gyula városát, de az egész országot megrendítette. Huszonöt év telt el Niki eltűnése óta. Huszonöt éve nem felelt senki sem az édesanyának arra a kérdésre, ki ölte meg a lányát...Lázár János: Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata
Magyarország a brüsszeli szankciók és hazugságok áldozata: Brüsszelben azt mondták, hogy a szankciók eredménnyel járnak és azok nem vonatkoznak majd az energiára, de ez hazugság volt – jelentette ki Lázár János csütörtökön, Gyulán.Ajánljuk még