Pesti Srácok

Csúnya lebukás: Magyar Péter gyulai szárnysegédje még egy könyvtárba és egy művházba is betört

Csúnya lebukás: Magyar Péter gyulai szárnysegédje még egy könyvtárba és egy művházba is betört

Magát Johann Strauss ükunokájának tartja, Magyarországot a német közmédiában mószerolja, de betört egy könyvtárba és egy művelődési házba is, most pedig Magyar Péter gyulai szervezője a férfi, aki az első sorban volt, amikor Magyar a Békés vármegyei városban megkezdte országjárását – írja a Mandiner.

Strausz Róbert szervezte meg a Tisza párt Békés vármegyei Facebook-csoportjait, de ő segített a Békés vármegyei országjárás során Magyarék elszállásolásában is. A férfi a német köztévének az országjárás állomásán nagy hanggal szidta a kormányt és emelte az égig Magyar Pétert. Strauszról mostanra kiderült, hogy az eredeti neve Kliegl Róbert, a névváltoztatását pedig azért igényelte, mert berögződése, hogy ő Johann Strauss világhírű osztrák zeneszerző leszármazottja. Magyar Péter baloldali segítője nem most kezdte politikai karrierjét, ugyanis korábban a DK egyik eligazításán vett részt, amelyet Arató Gergely, Gyurcsány pártjának vezető politikusa tartott – emlékeztet a Mandiner. A Kliegl Róbert néven született férfi az egyik korai Békés megyei lap tájékoztatása szerint betört a helyi könyvtárba és művelődési házba, ugyanis saját koncertjeit akarta hirdetni. Az 1999. december 5-én megjelent lapban megkérdezték Magyar Péter mostani felebarátját, ugyan miért tört be; a gyulai férfi állítása szerint csak a bosszú vezérelte.

– fogalmazott a névváltoztatása után már Strausz Róbertként élő elkövető, aki tettét azzal magyarázta, hogy elragadta a hév. Strausz egyébként minden erejével azon próbált dolgozni, hogy minél sikeresebb zenei karriert fusson be; több hakniját és koncertjét azzal hirdette, hogy ő nem más, mint az osztrák világhírű zeneszerző, Johann Strauss ükunokája, még úgy is, hogy az eredeti Straussok elhajtották, mondván, biztos csak az örökségért teper.

PestiSracok facebook image

Strausz Róbert az önkormányzati választáson is indul. A Magyaroszági Régiókért Egyesület (MARÉG) gyulai jelöltje lesz, a szervezet kompenzációs listáján szerepel. Ez azért érdekes, mert a MARÉG elsőre civilnek tűnik, de közel sem független a Magyar Péter alelnökölte Tisztelet és Szabadság Párttól (Tisza párt). A Mandiner információi szerint azonban a MARÉG az önkormányzati választáson induláshoz szükséges aláírásokat Tisza pártos pólóban gyűjtötte.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.