Egy kormánypárti javaslat szerint a megyék a jövőben vármegyék lennének. Lázár János építési és beruházási miniszter korábban, 2011-ben sem támogatta a javaslatot, ahogy most sem.
Kocsis Máté, a Fidesz mostani frakcióvezetője az Alaptörvény egy új módosító javaslatában bevezetné a vármegye elnevezést. A politikus indoklásában közölte: történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel lenne szükség a megye helyett a vármegye kifejezést használni. Szerinte a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés bevezetése már korábban is felmerült: 2011-ben az alaptörvény tervezetének készítésekor a megyéket nevezték volna vissza vármegyékké. Akkor Lázár János még fideszes frakcióvezetőként nem támogatta a javaslatot.
Nem jó történeti aspektusai vannak. (…) Sokkal inkább azt gondolom, amit nekem egy hódmezővásárhelyi választó mondott, hogy annak, akinek cseléd vagy napszámos volt a nagyapja vagy dédnagyapja, annak mást jelent a vármegye, mint aki a XII. kerületből szemléli a világot, illetve, hogy egy modern, jövőorientált alkotmányban nincs szükség arra, hogy olyan kérdéseket érintsenek benne, amelyek sértik emberek érzékenységét, vagy amelyeknek a XXI. század Magyarországához semmi közük nincs
– fogalmazott a miniszter akkoriban. Most a 444.hu azt kérdezte Lázár Jánostól – aki jelenleg a kormány építési és beruházási minisztere –, hogy ezúttal elfogadná ezt a változtatást. A miniszter sajtófőnöke, Krakkó Ákos a portálnak elmondta:
Lázár János álláspontja nem változott, a szavazata is ehhez fog igazodni.
Forrás: 444.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS