Megkezdődtek az úszódöntők Tokióban, rögtön egy nagyszerű magyar eredménnyel: Verrasztó Dávid olimpiai negyedik helyet szerzett a 400 méteres férfi vegyes úszás döntőjében! Hosszú Katinka az ötödik, Mihályvári-Farkas Viktória pedig a hatodik helyen végzett ugyanezen a távon a női döntőben, így az úszódöntők első napja után máris három pontszerzőnk van.
A tegnapi nagyszerűen sikerült előfutam eredményeként élete első olimpiai döntőjére készülhetett Verrasztó Dávid, aki egy különleges pályafutás megkoronázásaként úszhatott a legjobbak között. Az időeredménye is nagyszerű volt, hiszen 4 perc 10 másodpercen belül tudott úszni.
A döntőben pillangón kicsit elhúzott tőle a mezőny, s bár nem szakadt le Verrasztó sem, még az utolsók között fordult a hátúszásra. Itt már megkezdte a felzárkózást, és az utolsó két számra már dobogós helyen fordult. Mellúszásban és gyorsúszásban is kiválóan haladt, 4.10.59-es idővel zárt és ezzel végül élete legjobb olimpiai eredményét érte el: pontszerzőként, a 4. helyen zárta a döntőt!
A döntő után Verrasztó Dávid a következőket mondta el az M4 Sport kamerája előtt:
“Sokszor nincs szerencsém sajnos, de összességében nem lehetek elégedetlen. Nagyon szoros döntő volt, sokan voltunk hasonló idővel. Csalódott nem lehetek, hiszen közel 33 évesen itt voltam a 20 éves fiúk között. Legalább nem a szégyengéppel megyek haza, mint korábban, úgyhogy ennek örülök. S így legalább nyugodtan alszom a következő 70 évben…”
A 400 méteres női vegyes úszás döntőjét is nagyon vártuk, hiszen tegnap két versenyzőnk – Mihályvári-Farkas Viktória és Hosszú Katinka – is bejutott a döntőbe. A fináléban Hosszú az egyes, Mihályvári-Farkas pedig a hetedik pályán úszott, ám reménykedtünk abban, hogy a “surranópályán” haladva is odaérhetnek a dobogóra. Hosszú Katinka sokáig a második-harmadik helyen úszott, Mihályvári-Farkas pedig nyolcadik volt. A táv második felében Hosszú Katinka visszacsúszott az ötödik helyre, de ezzel is tovább növelte a magyar olimpiai csapat tokiói pontjainak számát. Mihályvári-Farkas Viktória szintén kitűnően teljesített, a mell-, illetve a gyorsúszásban két ellenfelét is lehajrázta, így a Ferencváros fiatal úszója élete első olimpiáján rögtön pontszerző helyen zárt, hatodik lett.
Az úszódöntők első napja után tehát érmünk még nincs, de máris van három pontszerzőnk! Az úszóversenyek ma további, magyar érdekeltségű előfutamokkal folytatódnak.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS