A politika sosem jut nyugvópontra, sosem mutat utat kifelé a korábbi, szívünknek nem kedves választói döntésekből következő válságokból, és nem korrigálja a politikai ellenfeleink őrültségeit sem. Győztünk, tulajdonképpen nagyon győztünk, de nem okosabbak és becsületesebbek váltották le a régi ellenzéket. Ne legyünk telhetetlenek. Karácsony például hiába nyert, igazából nagyot vesztett.
A háborúpártiból maradt elég a háborúhoz, másfél tucat teljesen ismeretlen Tisza pártos ember jelentős szerepet fog játszani a magyar politikában és közülük heten vehetik át a Momentum két helyét Brüsszelben, és szinte bizonyosan nem fognak csalódást okozni az EPP vezetőinek és a brüsszeli adminisztrációnak. Az ország sok segítséget tőlük nem várhat.
Egy pillanatra pedig most üljünk le, engedjük, hogy a kávé szétáradjon a testünkben, lazuljunk el. Bizony rossz emberekkel is történnek rossz dolgok. Donáth Anna kaput, Cseh Katalin kaput, a Momentum kaput. Ezt azért élvezzük ki. Habár a Momentum az EP-ből kiesett, a vármegyei közgyűlésekben úgy tűnik túlélt. Ennek az oka feltehetőleg az, hogy a Momentum volt itt a szavazólapon nem szereplő Tisza pártosok egyik menekülő útja. Valószínűleg nem lenne más ellenzéki képviselő a vármegyei közgyűlésekben, mint tiszás, ha itt is el tudott volna indulni ez a társaság. Még Borsodban is van két momentumos a vármegyei közgyűlésben, nagyon megnézném azokat a szavazókat, akik ezt összehozták (ide egy mosoly jel kellene, azt hiszem).
A Fidesz vidéken, az összes településtípus esetében a megyei jogú városok alatt, megőrizte a támogatottságát a listás szavazás tanulsága szerint. Néhány kirívóan rosszul vezetett megyei jogú nagyvárost visszaszerzett, néhányat meg nem, vagyis itt sem változott semmi. Győr elvesztése nagyon fájdalmas, megmutatja, hogy egy sértett ember értelmetlen cselekedete mekkora kárt tud okozni.
A Fidesz az EP választást 15 százalékos fölénnyel, 44 százalék feletti eredménnyel nyerte meg. Bármit is gondoljon Magyar Péter győzelemnek, azt biztos nem vindikálhatja magának. A régi ellenzéket győzte csak le, igaz azt nagyon, a dúlást csak a Demokratikus Koalíció élte túl. Nem tudjuk, hogy kit sajnáljunk jobban, Gyurcsányt vagy őt, remek ellenfélválasztás, megérdemlik egymást. Gyurcsány Ferenc most végre erősnek látszó ellenfelet kapott, reméljük előszedi a 2004-es skilljeit, amikor elkezdte kicsinálni a szocialista pártot. Mondjuk Magyar Péterék győzelmében nagyon keményen benne van a DK tulajdonosa, tele van a politikai temető azokkal a pártokkal, amelyek az általa forszírozott úton meneteltek a jelentéktelenségbe.
A Tisza párt, pontosabban a karizmatikus szektavezér lehajrázta a kampányban Gyurcsányékat, de a mindennapi politika más, abban eddig Feri volt a legjobb az ellenzéki oldalon.
Budapesten az I. kerületben tarolt a Fidesz, az ellenzék többi értelmezhetetlen kerületi polgármestere azonban meg sem rendült. Pikó, Baranyi, Niedermüller és társaik. Ki értheti a budapestieket? Zuglóban egy momentumos nyomta le a régi szocialistát. Ennek is van némi bája azért.
A hegyvidékieket meg tiszteltetem. Csodás öt évük lesz, elég lesz egy mélyebbet beleszippantaniuk a levegőbe a városháza környékén, hogy jobb legyen a kedvük. Biztos rettenetesen mentek a dolgok eddig, nem érezték a szabadság levegőjét, Hajnal Miklós után még akartak tenni valamit a haladásért. Nem tudom szóltak-e nekik, de ha nem, akkor most én megteszem, a haladásért ugyanis áldozatokat kell hozni. Nekik. Az örök élet és az ingyen sör ugyanis kampánytúlzás volt.
A tegnapi éjszaka igazi rémtörténete azonban a főpolgármester választás végkimenetele lett. Vitézy Dávid végig vezetett, majd a legvégén, ahogy kell, találtak még némi plusz Karácsony Gergely szavazatot. Nem vagyok nagy híve az összeesküvés-elméleteknek, de hogy jött ez össze, hogy pont a másik végéről kezdték a számolást? Rengeteg az érvénytelen szavazat is, ha ezek tudatosan érvénytelen jobboldali szavazatok, akkor sokan gratulálhatnak maguknak, hogy még öt évre szereztek állást egy olyan főpolgármesternek, aki a mindannyiunk által érzékelt módon már ilyen fényesen bizonyított. Hát, köszi.
Ennél csak a budapesti közgyűlés összetétele lesz érdekesebb. Ha az újraszámlálási csoda nem jön össze, akkor Karácsony Gergely győzelme magában hordozza a büntetését. Össze kell állnia a Tisza Párttal. Ha a messiás beül, akkor heti szinten kell vele találkoznia és együttműködnie. Ha az omnipotens kedvet kap a főpolgármesterséghez, akkor, ismerve a visszafogottságát és az udvariasságát, illetve a gátlásosságát, még az irodájából is kiteszi a nagyvadat. Most szólok, hogy persze lehet ilyeneket mondani, ügyek mentén politizálunk majd, de ilyet csak olyanok között lehet megtenni, akiknek nem csak egy ügye van. Karácsony látott már olyat, hogy valaki miniszterelnök akar lenni és csak ugródeszkának használja a fővárost. Ebben az új helyzetben az lesz a különösen kényelmetlen, hogy ezúttal nem a fővárosról, hanem személyesen Karácsony Gergelyről fog elrugaszkodni a tökéletes ember, akit nem gázol el a villamos, aki azt hiszi, hogy majd ő gázolja el a villamost.
Karácsony Gergely persze megérdemli ezt a helyzetet, csak Budapest nem.
Új ellenzék született, zavarosabb, ha egyáltalán ez lehetséges, mint a régi. És erről sem tudjuk, csak sejtjük, hogy ki fizeti. Minden marad a régiben. Viszont azt továbbra sem lehet mondani, hogy Magyarország megy az európai fősodorral. Az új ellenzék is lapít a háború ügyében, de a befogadásért cserébe nekik is részt kell majd venniük a közös éneklésben.
Vezető kép: 2024 választási plakátok – fotó – Hatlaczki Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS