Pesti Srácok

Lelőttek egy rendőrt a szerb-boszniai határon, a belügyminiszter szerint terrorcselekmény történt

Lelőttek egy rendőrt a szerb-boszniai határon, a belügyminiszter szerint terrorcselekmény történt

Egy rendőr meghalt, egy további pedig megsebesült, mert csütörtök éjjel lövöldözés tört ki a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Lipnicki Sor határátkelőnél - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter, aki terrorcselekménynek nevezte az esetet.

A tájékoztatás szerint a rendőrök igazoltatás céljából egy Mercedes típusú, szerbiai rendszámú autót állítottak meg, amelyben két férfi ült. Az igazoltatás során az egyik férfi kiszállt az autóból, majd rálőtt a rendőrökre, egyiküket mellkason, a másikat vállon lőtte, majd elmenekült. A rendőröket kórházba szállították, de a mellkason lőtt rendőr belehalt sérüléseibe, kollégája állapota stabil. A helyszínelés során egy Artan Hajrizi névre Koszovóban kiállított útlevelet, valamint egy ugyanerre a névre Németországban kiállított személyi igazolványt találtak. Az elkövető ellen körözést adtak ki, drónokkal és helikopterekkel is keresik a 33 éves férfit. Az autó sofőrjét letartóztatták. Ivica Dacic szerint a jelek kétség kívül arra utalnak, hogy terrortámadás történt, szervezett akcióról volt szó, amely Koszovóból indult. A boszniai rendőrség időközben elfogott egy férfit és egy nőt a kelet-boszniai Bijeljinában, akik a gyanú szerint kapcsolatba hozhatók a támadóval. Kihallgatásuk még folyik.

A Kosovo Online című hírportál arról számolt be, hogy a Németországban élő Artan Hajrizi a hatóságokkal és a koszovói sajtóval is felvette a kapcsolatot, és közölte, nem ő volt az elkövető, dokumentumait korábban ellopták, amit jelentett is a német rendőrségen. Elmondása szerint az elkövető a testvére, Faton Hajrizi lehetett, aki néhány napja szökött meg a börtönből.

PestiSracok facebook image

Két napja szökhetett meg a börtönből egyes lapinformációk szerint a férfi, aki egy KFOR katona megölése miatt került a rácsok mögé.

A koszovói külügyminisztérium arra kérte az ország állampolgárait, hogy ha tehetik, egyelőre kerüljék el Szerbiát, ne lépjenek a szomszédos állam területére. Albin Kurti koszovói miniszterelnök közölte: egyelőre folynak az egyeztetések a biztonsági szervekkel. Szavai szerint az ügyet nem szabad átpolitizálni, hanem biztonsági, jogi és szakmai szemmel kell megvizsgálni.

Forrás: MTI, fotó: X

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.