Pesti Srácok

Lemondott a horvát pénzügyminiszter

Lemondott a horvát pénzügyminiszter

Személyes okokra hivatkozva, váratlanul lemondott Zdravko Maric horvát pénzügyminiszter - közölte a horvát közszolgálati televízió. Érdekesség, hogy az Európai Parlament éppen a keddi (tegnapi) plenáris ülésén szavazta meg, hogy Horvátország január elsejétől csatlakozhat az euróövezethez. Közölték, hogy az EP folyamatos erőfeszítést vár a horvát kormánytól, hogy a további árkonvergencia fenntartható módon valósuljon meg, és hogy az euró bevezetése ne vezessen mesterséges áremelkedéshez.

Sajtóinformációk szerint a kormánytagok sem tudtak arról, hogy Maric távozni akar tisztségéből. A miniszter egyedül Andrej Plenkovic horvát kormányfőnek szólt a terveiről.

A 45 éves tárcavezető nem volt tagja egyik pártnak sem, és hat évig állt a pénzügyminisztérium élén. A Plenkovic-vezette kormány legnépszerűbb minisztere volt. Egyes találgatások szerint a magánszférába távozik.

Maric több adóátalakítást hajtott végre az évek során, jelentős szerepet játszott az államháztartás rendezésében és a költségvetési kiadások reformjában. Helyét Marko Primorac, Kolinda Grabar-Kitarovic volt államfő gazdasági tanácsadója, jelenleg a zágrábi közgazdasági egyetem professzora veheti át.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: vlada.gov.hr

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.