Benyújtotta lemondását Christine Lambrecht német védelmi miniszter – adták hírül német lapok. A Bild cikke szerint Christine Lambrecht hétfőn reggel el is hagyta a minisztériumot. A Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselőjét nem tartották elég erősnek az ukrán válsággal kapcsolatos kérdések kezeléséhez, ezért számtalan kritika érte, de lemondását ő maga nyújtotta be. Christine Lambrecht hétfői közleményében azzal indokolta lemondását, hogy a személyére irányuló, hónapok óta tartó médiafigyelem ellehetetleníti az objektív tudósításokat és vitákat a katonákról, a hadseregről (Bundeswehrről) és a német polgárok érdekében hozott biztonságpolitikai döntésekről.
A legtöbb kritika a minisztert a német védelmi kapacitás kérdése kapcsán érte, főleg azt követően, hogy katonai gyakorlat során ugyanis több Puma típusú harckocsit ki kellett vonni. Lemondó nyilatkozatában Christine Lambrecht azt írta, “a személyemre fókuszáló média aligha enged tényszerű tudósítást és vitát a katonákról, a Bundeswehrről és a német polgárok érdekében hozott biztonságpolitikai döntésekről, ezért úgy döntöttem, hogy átengedem a posztomat.” Az 57 éves jogász egy sor melléfogással is nehezítette helyzetét. Legutóbb azért bírálták, mert a berlini belvárosban mobiltelefonnal felvett újévi videóüzenetében nem lehet hallani a hangját a háttérben mulatozó szilveszterezők tűzijátékai, petárdái miatt.
A Bundeswehrt az ország újraegyesítése óta sújtó pénzhiány miatt a védelmi az egyik leghálátlanabb tárca a német kormányban, vezetői gyakran kerülnek bírálatok kereszttüzébe a többi között a hiányos felszerelés és a működésképtelen eszközök, járművek miatt. Christine Lambrecht azonban egy sor melléfogással is nehezítette helyzetét. Legutóbb azért bírálták, mert újévi videóüzenetében nem lehet hallani a hangját a háttérben mulatozó szilveszterezők tűzijátékai, petárdái miatt. A német lapokban megjelenő hírek sorra veszik a védelmi miniszter által elkövetett súlyos hibákat, ezek között említik a Pumák kivonása mellett a Patriot légvédelmi rendszerek Lengyelországba szállításának ügyét, egy kiszivárgott titkos tervet, valamint a kínos újévi beszédet. Felróják neki, hogy nem ismerte a katonai rangokat és hiányosságát nem is pótolta. A Bild azt írja, hogy egyelőre nagy a feszültség Lambrecht utódlását illetően.
Christine Lambrecht viszont nem védelmi ügyekre szakosodott politikus, és köztudott, hogy a végéhez közeledő karrierjét nem védelmi miniszterként tervezte lezárni, hanem a belügyminisztériumot választotta volna. Így azért is sok bírálatot kapott, hogy nem a kellő lendülettel és nem a megfelelő szaktudással igyekszik előmozdítani a német haderő reformját.
Sajtóértesülések révén napok óta közismert, hogy a szociáldemokrata (SPD) politikus rövidesen lemond. Az viszont nem ismert, hogy ki lehet az utódja. Olaf Scholz kancellárnak ismét egy nőt kell jelölnie, ha be akarja tartani azt az ígéretét, hogy kormányában mindig egyenlő a nő-férfi arány, vagy egy nagyobb szabású átalakítást kell elvégeznie. Tovább nehezítheti a kiválasztást, hogy a szövetségi kormányt alkotó pártok – SPD, Zöldek, liberálisok (FDP) – megegyezése alapján a védelmi tárcát szociáldemokrata politikus vezeti. Egy nagyobb átalakítással ez a feltétel is módosítható.
A védelmi az egyik leghálátlanabb tárca a német kormányban, mindenkori vezetője gyakran kerül bírálatok kereszttüzébe a többi között a hiányos felszerelés és a működésképtelen eszközök, járművek miatt. Oroszország Ukrajna elleni támadása nyomán azonban a védelmi az egyik legfontosabb tárca is a 2021 decemberében felállt Scholz-kormányban, mert Ukrajna katonai támogatása és a Bundeswehr korszerűsítése egy 100 milliárd eurós beruházási program révén a legfőbb kormányzati törekvések közé tartozik.
Forrás: Bild, MTI, fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS