Lemondott Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn. Gémesi György elmondta, hogy véleménye szerint az NHKV tudatosan véreztette ki a Zöld Híd Kft.-t.
Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én jelentette be, leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását. Gémesi György hétfő este elmondta, látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat döntött a lemondásáról. Közölte, a társulás hétfői ülésén az eredetileg beterjesztett napirendi pontokat nem tárgyalták, viszont fideszes polgármesterek két napirendi javaslatot is benyújtottak a helyszínen.
Az egyikben a visszahívását, a másikban új elnök kinevezését kezdeményezték
– mondta Gémesi György, hozzátéve, a szervezeti és működési szabályzat szerint az új elnököt három hét múlva lehet megválasztani, addig ügyvezetőként áll a társulás élén.
Gémesi György közölte, a felügyelőbizottság a szintén hétfői ülésén megállapította, hogy semmilyen olyan utasítást nem adtak Gyenes Szilárddal, a Zöld Híd ügyvezető igazgatójával, amely ellentétes lett volna az alapszabállyal, a határozatokkal, valamint nem adtak politikai utasításokat a cégnek. A bizottság ugyanakkor megállapította azt is, hogy a tavalyi évhez képest 1,1 milliárd forint hiányzott a Zöld Híd idei működéséből. Az előző évben ezt az összeget az NHKV még megadta – tette hozzá Gémesi György, aki szerint ennek oka nem az elszámolás, az igénylés, hanem “egész egyszerűen a tudatos kivéreztetés”. Sajnálatát fejezte ki, hogy a cég 400 dolgozója és a szolgáltatással érintett 350 ezer ember a politikai játszma részeseivé vált. Közölte, felkér a héten egy nemzetközileg auditált céget arra, hogy állapítsák meg, ki a felelős a kialakult helyzetért. Gémesi György szerint a felelőst valószínűleg nem a cégen és nem a társuláson belül kell keresni.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS