Hisz az MSZP továbbélésében, abban, hogy szükség van a pártjára a baloldalon, a Jobbikkal viszont semmiképpen sem fogna össze Lendvai Ildikó – derült ki a Mandineren megjelent nagyinterjúból. A szocialista párt korábbi elnöke szerint ha esetleg a választást meg is nyerné egy ilyen furcsa szövetség, teljesen kormányképtelen lenne, így semmit sem érnének el vele, csak szégyenben maradnának. A korábbi vezető szoci politikus azt is cáfolta, hogy cenzor lett volna, de azt elismerte, hogy meghozta a maga kompromisszumait az állampárti időkben.
A korábbi MSZP-elnök úgy gondolja, az országban erős vágy van a nagyobb egyenlőségre, él a baloldali hagyomány, és a szocialista pártnak a legrosszabb időkben is volt fél-egymillió szavazója. Azt persze nem tudni, hogy a legrosszabb időkön már túl vannak-e (megj. a szerk.). A baloldallal kapcsolatban Lendvai elmondta ugyanazt, amit a többi párttól is rendszeresen hallani: a teljes baloldal támogatottságát kell növelni, és nem a pártoknak elszedni a szavazókat egymástól. Az MSZP szerepét a megújulásban látja, úgy véli, a kommunista állampárt utódjának integrálnia kell a modern baloldal zöld, feminista, antirasszista kulturális és civil mozgalmár jegyeit. Ez a magyar baloldali „civil” aktivisták MSZP-hez fűződő viszonyát elnézve nem lesz egyszerű menet.
Ami kormányon még nem volt fontos: a politikai pluralizmus
A szocialista párt sorsát firtató kérdéseknél is érdekes válaszok buktak elő a korábbi pártelnök-asszonyból. Két kérdéssel azután, hogy az MSZP gazdasági és médiahátterének széthullásáról van szó, azt találta mondani:
A közpénzből való lopás nélkül nehéz pártmédia-hálózatot létrehozni.
Ezzel megint csak fogalmat alkothatunk arról, hogyan és miből működött annak idején a „független, demokratikus” sajtó, élén a Népszabadsággal, amelyet meglehetős hangerővel sírnak vissza ma is néhányan. Lendvai elismerte, hogy pénzügyi kényszerből váltak meg a Népszabadságtól, ugyanakkor elmondja, a kollégák azt hitték, hogy a korábbi szellemiséget megőrző tulajdonosnak adták el.
Ahogy 1994-ben meg azt hitték sokan, hogy az SZDSZ nem lép koalícióra az MSZP-vel. Megesik, hogy az egyik politikai oldal bepalizza a másikat.
Lendvai Ildikó ősbűnnek tartja, hogy még kormányon nem hoztak létre a politikai pluralizmust szolgáló sajtót támogató pályázati rendszert. Persze nem kizárhatóan azért e mulasztás, mert amíg a baloldal kormányon volt, elsöprő sajtófölénnyel bírt, és legkevésbé sem vágyott rá, hogy a megvalósuló politikai pluralizmus révén a jobboldal üzenetei is eljussanak az emberekhez.
A Jobbikkal csak összesározná magát az MSZP
A Jobbikkal való összefogásról azt gondolja Lendvai, hogy matematikailag megérné ugyan, de különösen rút politikai és erkölcsi öngyilkosság lenne. Véleménye szerint a közös kormányzást nem tudnák megoldani, ha nyernének is, és hónapokon belül kacagva visszajönne a Fidesz, a szocikon pedig csak a lemoshatatlan sár maradna:
Az a baloldali párt, amelyik ezzel a Jobbikkal választási szövetséget köt, épp azt adja fel, amiért érdemes volt a világra jönnie.
Egy korábbi összefogás mellett bábáskodva (fotó: MTI)
Egyébként sem hisz a Jobbik irányváltásának, amelyet kényszerű tánclépéseknek tart, miután a Fidesz nagyban megvalósította a Jobbik 2014-es programját. A bérunió szerinte nem több egy megvalósíthatatlan kezdeményezésnél, amelybe azért állt bele a párt, mert nincs semmiféle kockázata, illetve következménye. Vona Gábor viselkedését is pusztán retorikai húzásnak tartja, mondván:
ha ő ki is akarja dobni a párt poggyászából a korábbi, durva zsidózásokat és cigányozásokat, a párt poggyászában ott maradtak.
Lendvai szerint a Jobbik csak kormányt váltana, de rendszert nem, és ugyanolyan kirekesztő lenne, mint a Fidesz:
Ha ezentúl Orbánt majd Vonának hívják, Mészáros Lőrincet pedig újra Simicskának, attól egy fikarcnyival sem lesz jobb helyzetben az ország.
Cenzor?
Az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott Lendvai Ildikó tagadja, hogy cenzor lett volna. Mint mondja, a 80-as évek második felének „pongyola diktatúrájában” már inkább az öncenzúra működött csak, és túl sok kiadatlan írás nem került elő később sem a fiókokból. Állítása szerint a Tiszatáj folyóirat 1986-os betiltásához sem volt köze, igaz, nem is tiltakozott ellene:
[…] tudomásul vettem a rendszer „szent teheneit”, tabusított témáit, és hajlandó voltam megfizetni ezt az árat a számomra fontos társadalmi célokért […]
Akkori viselkedését, állampárti szerepvállalását így indokolja:
ismertem a rendszer tabuit (a Varsói Szerződéshez tartozás és 1956 volt leginkább az), de hittem abban, hogy egy fokozatos nyitás része vagyok, a korlátok egyre kevésbé kemények. Volt, amiben így is volt. Abban viszont tévedtem, hogy majd lassacskán el lehet jutni a demokráciáig úgy, hogy azok az eszmények, amelyek miatt szocialista lettem: a társadalmi mobilitás, a nagy vagyoni különbségek hiánya, az olcsón elérhető minőségi kultúra, még meg is maradjanak.
forrás: mandiner.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS