Pesti Srácok

Lengyelország már orosz rakéták ellen is bevetheti a légvédelmét – A háború eszkalálódásához vezethet a Tusk-kormány lépése

Lengyelország már orosz rakéták ellen is bevetheti a légvédelmét – A háború eszkalálódásához vezethet a Tusk-kormány lépése

Lengyelország kormánya annak lehetőségét mérlegeli, hogy az ukrán határ közelében tartózkodó légvédelmi egységeivel lőjön le orosz rakétákat, ám ezzel az uniós tagállam fegyveres erői gyakorlatilag belépnének az ukrajnai háborúba – írta a Newsweek, amit a Világgazdaság szemlézett.

– mondta Pawel Wronski, a lengyel külügyminisztérium szóvivője egy szerdai sajtótájékoztatón. Varsó korábban már kénytelen volt bevetni a vadászgépeit, hogy megvédje légterét az orosz–ukrán háború alatt célt tévesztő rakéták ellen, amelyekért mindkét fél felelős volt. A légvédelmi képességek bevetése azonban jelentős eszkaláció lenne a lengyelek számára, akik az unió és a NATO tagjaként más nyugati országokat is magukkal ránthatnának a háborúba, amelyben Európa eddig hivatalosan csak Ukrajna támogatójaként volt jelen.

Wronski elmondta, hogy a javaslattal először Kijev kereste meg őket azután, hogy márciusban egy Ukrajnára kilőtt orosz rakéta belépett Lengyelország légterébe. A terveket azonban belföldön és nemzetközileg is kemény kritikák érték, ugyanis ez azzal fenyeget, hogy kibővíti az orosz–ukrán háborút, és egész Európát belesodorná a konfliktusba, amely közvetve már eddig is súlyos károkat okozott a kontinensnek.

PestiSracok facebook image

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/EPA-PAP/Tytus Zmijewski

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.