Pesti Srácok

Lengyelországban szeptember elejétől adható a negyedik oltás a felnőtteknek

Lengyelországban szeptember elejétől adható a negyedik oltás a felnőtteknek

Lengyelországban szeptember elejétől oltakozhatnak a 18 évnél idősebbek a Covid-19 elleni védőoltás negyedik adagjával – jelentette be szerdán Adam Niedzielski egészségügyi miniszter.

– írta Niedzielski a Twitteren. Az említett csoport július végétől regisztrálhat a második emlékeztető oltásnak számító negyedik adagra. Niedzielski bejelentette: minden jel szerint a népesség szélesebb csoportja, legalábbis a 18 felettiek számára a negyedik adag szeptember elején lesz elérhető.

Keddi adatok szerint a több mint 38 millió lakosú Lengyelországban összesen több mint 55 millió adag oltást adtak be a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca és a Novavax kétadagú, illetve a Johnson & Johnson egyadagú vakcinájából. Teljes – lengyelországi előírások szerint az alapoltásból és egy emlékeztető adagból álló – vakcinálásban több mint 22,5 millióan részesültek. Szerdai adatok szerint Lengyelországban egy nap alatt 4479 új fertőzöttet azonosítottak, kórházakban 2389, általában a Covid-19-en kívül más betegségben is szenvedő pácienst ápolnak. Waldemar Kraska egészségügyiminiszter-helyettes egy hétfői rádióinterjúban közölte: észlelhető a nyári járványhullám dinamikájának lassulása. Megerősítette: a tárca adatai szerint a lakosság 91 százaléka rendelkezik ellenanyagokkal, miután beoltatta magát vagy átesett a fertőzésen.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.