Pesti Srácok

Lengyelország nem biztonságos – Így látják Tusk diktatúráját az ellenzéki nagygyűlés résztvevői (Videó!)

A Szejm előtti beszédekkel kezdődött és a miniszterelnöki hivatalnál végződött a lengyel ellenzék nagygyűlése, amely egyfajta demonstráció volt Donald Tusk diktatórikus hatalomátvétele ellen. A megmozdulást megelőzően minden konzervatív közszereplő, de maguk a tüntetők és a békés ellenállás fontosságát hangoztatták, a demonstráció ennek megfelelően atrocitásoktól mentes volt. És volt még valami, amivel nem találkozhattunk a tüntetők soraiban: külföldi álcivil aktivistákkal. Tusk egyébként látványos sebességgel lett látványosan népszerűtlen: a lengyelek szerint toxikus ember, aki Lengyelország leépítésén dolgozik, korrupt, de legfőképp külföldi érdekeket képvisel. Megoszlanak a vélemények, hogy ezek orosz, vagy német érdekek-e.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a varsói szejm épülete elé: mindannyian a Jog és Igazságosság (PiS) részvételével szervezett tüntetésre érkeztek, hogy felszólaljanak a Donald Tusk vezette kormány brutális politikai tisztogatása ellen.

Emlékezetes, Donald Tusk kormánya beiktatását követően szinte azonnal leváltotta a lengyel közmédia vezetőit, egy csatornát bezáratott, illetve több propagandának minősített programot, műsort felfüggesztett, ezzel választási kampányígéretét teljesítve, hiszen azok nyolcéves működését a “PiS-propaganda” fő eszközének látta, ugyanakkor a PiS panaszai szerint a leváltási-átszervezési folyamatokban az nem tartja be a törvényi előírásokat, a parlamenti eljárásokat.

Hatalmas rendőri készültség mellett kezdődött el a megmozdulás a lengyel fővárosban

PestiSracok facebook image

Az M1 helyszíni tudósítójának nyilatkozó egyik tüntető szerint Donald Tusk a lengyelek megosztására törekszik és az ország puccsközeli állapotban van. Egy másik demonstráló pedig arról beszélt, hogy a demokráciáért küzdenek, mert visszatért a kommunizmus. A tömegmegmozdulás résztvevői élesen bírálták a Brüsszel-párti kormánykoalíció törvénytelenségeit, köztük Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke is, aki úgy fogalmazott: "ez nem egy lengyel kormány"- utalva ezzel arra, hogy a PiS szerint Donald Tusk a németek megbízásából cselekszik.

- jelentette ki hírügynökségi beszámolók szerint a PiS vezetője, Jaroslaw Kaczynski a lengyel főváros szívében, a parlament előtt összegyűlt tömeg előtt. Kaczynskit az emelvényen a PiS más személyiségei követték, közöttük Mateusz Morawiecki volt kormányfő, aki "Lengyelország megvédelmezésére" szólította fel a híveit.

- jelentette ki több hírügynökség tudósítása szerint a volt miniszterelnök.

A vörös-fehér zászlók alatt felvonuló tüntetők kezében tartott transzparenseken mások mellett "Túléltük az oroszokat, Tuskot is túl fogjuk élni" felirat volt olvasható. Egyesek Andrzej Duda elnök nevét és a "Győzni fogunk"jelszót skandálták.

A PiS-képviselők beszédeinek meghallgatása után a tiltakozók elindultak a közszolgálati televízió székházához.

A Szabad Lengyelek Tiltkozása elnevezésű megmozdulás röviddel azután kezdődött, hogy Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: másodszor is kegyelmi eljárást kezdeményez a hivatali hatalommal való visszaélés miatt két évi börtönre ítélt volt belügyminiszternek és a helyettesének ügyében. Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot kedden vették őrizetbe, amikor az elnöki palotában tartózkodtak.

A tüntetésen a Jog és Igazságosság szóvivője szerint megközelítőleg kétszázezren, míg a PAP állami hírügynökségnek a varsói városházára hivatkozó jelentése szerint mintegy harmincöt-ezren vettek rész.

A beszédeket követően a tömeg a miniszterelnöki hivatalhoz vonult, ahol az épület falaira arannyal írt szavakat skandálta Tusknak:

A nekünk nyilatkozó lengyelek szerint "a kormányfő mindkettőt eladta."

Nézzék meg a tüntetésen készült videót, hogy megtudják, mit gondolnak a demonstráció résztvevői Donald Tusk kormányának politikájáról!

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.