Ismét bíróság elé állnak Sneider fiai – írja a magyarnemzet.hu. A portál tudósítása szerint októberben folytatódik a per, amelyben vádlottként szerepelnek a jobbikos képviselő fiai, akik a gyanú szerint a Betyársereg tagjaként egy cigány családot addig zaklattak Szúcs községben, amíg azok elköltöztek. A fiatal vádlottak tagadták a vádakat, azt állítva, Szúcson csak baráti összejöveteleket, kerti sütögetéseket tartottak.
A magyarnemzet.hu arról ír, hogy a vád szerint Sneider Tamás fiai, Erik és Márk társaikkal együtt megfélemlítettek egy cigány családot; ezzel többrendbeli folytatólagosan, kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettét valósították meg. Hozzáteszik: a Sneider Tamás Jobbik-pártelnök két fia és négy társa elleni büntetőper októberben folytatódik az Egri Járásbíróságon, ahol azokat a tanúkat fogják meghallgatni, akik a korábbi idézésre nem jelentek meg.
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség K. G. első-, Sneider Márk másod-, Sneider Erik harmad-, D. I. negyed-, M. P. ötöd- és K. J. A. hatodrendű vádlottakat többrendbeli folytatólagosan, csoportosan, társtettesként és kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolja. A vád szerint a sorrendben első öt vádlott 2015-ben a radikális Betyársereg tagja volt. A társaság egy internetes cikk nyomán bérelt ki Szúcs községben egy ingatlant annak a cigány családnak a szomszédságában, akik a cikk állításai szerint lopták a fát, valamint rabszolgaként tartották a munkásaikat. A vád szerint a jellemzően a Betyársereg jelképeit ábrázoló ruházatot viselő vádlottak egészen júniusig rendszeresen Szúcson tartózkodtak, és személyautókból a család lakóházát és a család tagjait is többször a beleegyezésük nélkül fotózták, videózták, valamint szidalmazták, fenyegették őket, és arra is felszólították, hogy költözzenek el a településről. A vádlottak cselekményei a sértettben és az élettársában olyan mértékű félelmet keltettek, hogy 2016 februárjában elköltöztek a településről.
A vádhatóság a hatodrendű vádlott kivételével letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak ugyanakkor tagadták a vádban foglaltakat; a Betyársereget egy baráti, sportolni vágyó fiatalokból álló társaságként jellemezték. Azt állították, hogy az ingatlant azért bérelték ki, hogy összejöveteleiken kerti sütéseket rendezzenek.
Forrás: MagyarNemzet.hu; Vezetőkép: wikipedia.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS