A finnugrista turkológus, meg az ő véleménye

A todományos balliberalizmus zászlóvivője, az Index ismét megnyilvánult, úgy emberileg, mint szakmailag, ezúttal egy „finnugrista turkológust” vettek elő az Akadémiáról. Mostanában divat lett a tudományosság fellegvárából előkapni mindenféle tudósokat, persze csak akkor, ha a kormány álláspontjával nem értenek egyet.
Sudár Balázsból is kicsendülnek azok a mondatok, miszerint Kásler Miklós miniszter valamit így mondott, vagy úgy mondott, na szóval véleménye van neki valakinek a mondatairól. Ezeket az embereket szeretjük a legjobban, akiknek „véleménye” van. Én azonban úgy vagyok ezzel, hogy rábíznám arra, aki valóban mondta, és attól tartok ebben egyetlen emberre hagyatkozhatunk, mint valódi forrásra: magára Kásler Miklósra.
No, tehát abban megegyezhetünk, hogy mit nem mondott és mit mondott a miniszter kezdetű vitafórumunk első és legbiztosabb forrása maga a személy, úgyhogy vegyük is elő mindjárt azt a mondatot, amelyet valóban nyilatkozott. Ezt anyalapunknak tette, a PestiSrácok.hu-nak, így könnyű dolgunk van, rögtön idézhetünk is.

Ez pedig a következő:
„nem kedveli a tudományos véleménydiktatúrát.”
„Minden felvetést cáfolni, vagy bizonyítani kell.”
„Én a tudomány világából jövök, ott a szokás a tézis-antitézis-szintézis. Tehát ha valamit állítok, akkor azt tényszerűen kell cáfolni vagy megerősíteni.”
Nomármost Sudár Balázs ezt a pár mondatot úgy értelmezte, hogy idézem: „Kásler miniszter úr nyilatkozataiból úgy tűnik, mintha lenne a tudomány felé egy elvárás, hogy mi legyen a végeredmény.”
Szerintünk azonban nem ez tűnik ezekből a mondatokból ki. Azért nem, mert nem ezt mondta.
De akkor miért is mondja ez a derék turkológus-finnugrista azt amit mond?
Nos, azért, mert az ő szent területén azt szeretné, hogy ő legyen az orákulum. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy nem csak ő mondhatja meg a tutit. Lesznek mások is, a magyarságkutatóban (MKI), akik foglalkoznak a kérdéssel, ideje belenyugodnia. Árulkodó az a sor, amit mond, persze ismét Kásler Miklósra hivatkozva: „A hivatalos kommunikációban arra hivatkoznak, hogy nem történik semmi, és össze kell fogni a különböző kutatásokat, de hát minket éppen ezért hoztak létre 2012-ben, és elég intenzíven dolgozunk.”
Nos, igen. Intenzív kutató munka zajlik, nyilván, amit nem is vitatunk. Van azonban egy apróság: tehát ez akkor kizárja más vélemények létét, és egy miniszter nem hozhat létre egy másik intézetet, amelyik szintén tudományos eszközökkel, komplex módszerekkel kutat.
Ezek szerint ez bűn.
A tudomány felkent papjai így az indexben vannak, mint látjuk. Sőt! A legbiztosabb módja a dolgok eldöntésének a todományos balliberalizmus szerint az, ha az Index megírja. Mert az Index maga a tudományosság, láthatóan.
Mi itt azonban azt gondoljuk, hogy a todományosság nem az Index hasábjain dől el, ennek megfelelően abban hiszünk, hogy egy témát lehet kutatni másoknak is, lehet ezzel kapcsolatban álláspontot megfogalmazni, és azt bizonyítani. Erről szól a tudomány és véleményszabadság, nem arról, hogy az index eldönti.
Mert ha ők döntik el, akkor például Trump esélytelen elnökjelölt lett volna, akit legyőz Hillary Clinton, továbbá a magyar gazdaság nem fejlődött volna, hiszen megmondta maga a nagy Bokros Lajos is, hogy további megszorításokra van szükség, és Matolcsynak se lenne így keresnivalója közgazdaságtudományi területen. Sőt, ha ők döntenének a tényekről, az lenne szerintük az igazi, így például kijelentették már, hogy a fejlett nyugat nem lett kevésbé biztonságos a migránsoktól.
Ám álljon itt a balliberális fellegvár koronájának ékköve: egy másik korábbi cikkükben azt állították, hogy a Gyurcsány Ferenc által Orbán Viktorral szemben indított peres eljárás Orbán Viktor pervesztességével zárult. Meg azt is, hogy Orbánnak perköltséget kellett fizetnie, valamint nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie Gyurcsány Ferenctől. Ennek az ellenkezője volt igaz, úgyhogy attól tartok itt az ideje leszállni a magas lóról és elkezdeni valódi újságot írni. Hátha képesek lesznek valamikor arra is.