Lószerszámos ellenzékünk utolsó rohamra indul
Megkezdődik ma a parlament tavaszi ülésszaka. Jó okunk van feltételezni, hogy az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzék minden korábbinál harsányabb sípolásokra, őrjöngésekre, pulpituslezárásokra, krumplilóbálásokra készül. Tudniillik: az ellenzékünkhöz hasonlatos szélsőséges pártok hatalom híján egyre frusztráltabbá, egyre szélsőségesebbé válnak. Leghőbb vágyuk, hogy az Országház diliházzá alakuljon. Nem árt, ha a házőrség készenlétbe helyez pár tucat kényszerzubbonyt...
A Magyarországra telepített, szélsőséges balliberálisokat nem pusztán a tizenegy évnyi egyharmados vegetálás, a sorozatos vereségek frusztrálják. És nem csak az, hogy minden bizonnyal maguk is tisztában vannak tehetségtelenségükkel, teljes alkalmatlanságukkal az ország (de akár csak egy százfős település) vezetésére.
Frusztrációjuk lényegesebb oka, hogy külföldi megbízóiknak – az amerikai „mélyállamnak” és a brüsszeli agyalágyultaknak – tele van velük a hócipőjük. Irgalmatlan pénzeket utaltak nekik az utóbbi években, mégsem voltak képesek kijönni a kismaccsból: háromszor is orbitálisat buktak. Hiába küldték Tavarest, Sargentinit meg a többi jómadarat a megsegítésükre, hiába a nyugati fősodratú politika és média összehangolt orvtámadásai – Orbán csak egyre erősebb lett. A magyar baloldalnál töketlenebb a világon nincs – más magyarázat nem nagyon akad évtizedes vergődésükre. És ha jövőre is buknak, akkor talán végleg mennek a levesbe. Szóval ez az utolsó lehetőség, az utolsó roham. „Ez a harc lesz a végső”...
- Ezért ne számítsunk arra, hogy a most kezdődő parlamenti szezonban Szabó Tímea kisebb elánnal sikoltozik és bábozik majd, Jakab Péter kevesebb zöldséget beszél és lóbál, Bangóné pedig nem fröcsögi össze az előtte ülőket patkányozás közben. Ott fogják folytatni, ahol abbahagyták. Észérvek, megfontolandó javaslatok, a magyarok érdekének képviselete, jószándékú kritika helyett az eddiginél is hangosabban óbégatnak, még erőszakosabbak lesznek. A sípolás, pulpituslezárás, bábozás, obszcén feliratozás csupán bemelegítés volt ahhoz képest, ami most várható.
Hatalom híján a szélsőséges ellenzék egyre frusztráltabb, egyre betegebb eszközökhöz nyúl. Képtelenek elfogadni, hogy a magyar választók többsége nem kér belőlük. Miközben annyi eszük nincs, hogy belássák: minél vadabbak, annál többeket taszítanak el maguktól. Emlékezzünk csak! Szabó Tímea („Kabul rózsája”) néhány hónapja képes volt előadni a magyar Országgyűlésben Németh Athina agymenését, miszerint tíz betegből kilenc, akit a kórházból hazaengednek, meghal! Meg hogy nyílt hasi sebbel lökik utcára az embereket... És ő volt az is, aki sajnálta a külhoni magyaroknak küldött védőmaszkokat... Ez az elvetemült, végtelenül gonosz boszorkány ma is ott ülhet a parlamentben, és gátlástalanul hazudozhat, gyűlölködhet tovább!
Pompás érzés lenne ismét megtapasztalni, hogy hazánknak normális, felelős, a haza üdvét szem előtt tartó ellenzéke van. Talán Schiffer András és Gaudi-Nagy Tamás idején láttunk ilyet utoljára. Azóta viszont teljes a sötétség az ellenzéki patkóban. Maga lenne a csoda, ha mindenki azzal foglalkozna, ami a feladata. A kormány kormányozna, az ellenzék pedig józan kritikával, észérvekkel próbálná még jobb intézkedésekre sarkallni az ország vezetőit. Előbbi megvan – utóbbinak csíráját sem látni.
Képzeljük csak el, fölállna mondjuk Hadházy, és a lószerszámhoz való vonzódását félretéve arról faggatná a miniszterelnököt, miért van olyan sok munkanélküli. Mire Orbán Viktor emlékeztetné őt: a 2010-es kormányváltáskor tíz százalék fölött volt a munkanélküliség, a nemzeti kormány viszont öt százalék alá szorította. Puff. Hadházy megsemmisülten bólogatna, hogy hát tényleg, így van, a Központi Statisztikai Hivatal adataival nehéz vitatkozni, majd bevenné az esedékes piruláját...
- Ugye, elképzelhetetlen egy ilyen párbeszéd? Igen, az.
Vagy mondjuk: szólásra emelkedne Bunkóné, és a hazai minimálbért kevesellné. Mire Varga Mihály kedvesen eligazítaná: a baloldali kormányok nyolc év alatt alig 23 ezer forinttal emelték a minimálbért, a jobboldali kormány 2010 óta viszont már csaknem százezer forinttal. Puff megint.
Ezután Gyurcsány Ferenc kérné számon a kormányon, miért csak tízmilliós vissza nem térítendő támogatást adnak az új lakást vásárló háromgyermekes családoknak. Válaszában Orbán Viktor megköszönné a jószándékú észrevételt, egyúttal jelezné, hogy nemcsak annyit adnak, hiszen már van lakásfelújítási támogatás, GYED-extra, babaváró támogatás, alacsony, fix kamatú hitel, fiataloknak járó adókedvezmény, többgyermekes édesanyáknak teljes szja-mentesség és a többi. Jó pár percig sorolná a családsegítő intézkedéseket, s végül csevegő stílusban megkérdezné a Böszmétől: ugyan milyen segítséget adtak a 2002 és 2010 közötti baloldali kormányok a családoknak azon kívül, hogy két évre csökkentették a gyed és a gyes időtartamát? Gyurcsány hümmögne, hogy hát igen, tényleg így volt, sajnálja. A szemkilövetéseket pedig még jobban sajnálja, ezért inkább lemond, visszavonul a közélettől...
- Abszurd, ugye? Pedig ezek a párbeszédek legalább a valóságról szólnának.
Ám a valóság halálos veszélyt jelent az ellenzékre. Alacsony költségvetési hiány? GDP-arányosan csökkenő államadósság? Történelmi béremelések? Kirobbanó ipari termelés? Kórház- és iskolafelújítások, intézménykorszerűsítések sok ezer milliárd forintért? Rekordösszegű külföldi beruházások válság idején is? A számokat, statisztikákat, tényeket nagy ívben kerülni kell! Helyettük jöjjenek inkább a műbalhék! Az az egyetlen esély a hatalomra jutáshoz! A „rabszolgatörvény”, a „freeceu”, a „freeszfe” meg mindenféle egyéb, állítólag elvett „szabadság” (sajtó-, tan-, akadémiai stb.), amelyeket további hazugságokkal tetézve-habosítva ribilliót lehet csinálni az Ország Házában, az utcán. Ezt csinálták eddig, s ezt fokozzák most majd tovább, míg Gyuri bácsi dollárjaiból futja rá.