![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/10/DEBRE20231022026-1000x600.jpg)
Szenzációs hangulatban vívta meg egymással a forduló rangadóját a Diósgyőr és a Ferencváros a labdarúgó NB I 10. fordulójának zárómérkőzésén. A végig jó iramú, izgalmas mérkőzésen végül a Fradi egygólos győzelmet aratott, így ismét a tabella élére került.
Annak ellenére, hogy a Diósgyőr frissen feljutó csapat az élvonalban, túlzás nélkül elmondható volt a hétvége előtt, a DVTK és a Ferencváros játssza a rangadót a bajnokság aktuális fordulójában. A magyar bajnok mellett ugyanis a Diósgyőr is remekül kezdte az idei szezont. Kuznyecov Szergej csapata a negyedik helyen állt a tabellán, úgy, hogy egy esetleges Fradi-verés után a dobogóra is felléphetett volna.
Dejan Sztankovics legénysége persze nem azért érkezett az Avas aljára, hogy áldozati bárány legyen és megadja magát a vasgyáriaknak, hiszen győzelme esetén újra a tabella élére ugorhatott a címvédő, ráadásul sikerélménnyel utazhat a csütörtöki, Genk elleni EKL-csoportmeccsre. Jó előjel volt, hogy egyik tréner se „tartalékolt”, erős kezdővel állt fel a DVTK és a Fradi is.
Első félidő
A meccset a vendégek kezdték aktívabban, ám mégis a hazaiak veszélyeztettek elsőnek, Vancas lövését Dibusz védte. A Fradi továbbra is valamivel kezdeményezőbb volt, és egy szöglet után az első negyedóra végén a vezetést is megszerezte az előre húzódó Botka révén (0-1). A zöld-fehérek a gól után is támadásban maradtak, Marquinhos és Ben Romdan is próbálkozott, ám Ogyincov a helyén volt. A félidő hátralévő részében rendkívül lüktető és élvezetes volt a játék, mindkét kapu előtt adódott lehetőség, de vagy a kapusok, vagy – Abu Fani remek tekerésénél – a kapufa mentett. Maximális dicséret járt a hazai csapatnak azért, mert a saját játékát igyekezett játszani, nem állt be bekkelni a címvédő ellen.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/10/DEBRE20231022021-600x400.jpg)
Miskolc, 2023. október 22.
Rudi Pozeg Vancas, a Diósgyőr (j) és Sigér Dávid, a Ferencváros játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC mérkőzésen a diósgyőri DVTK Stadionban 2023. október 22-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Második félidő
A folytatásban kissé alábbhagyott az iram, inkább mezőnyjátékot láthattunk, az első komoly izgalmakat a ferencvárosi gólvágó, Varga Barnabás sérülésgyanús helyzete okozta. Vargát végül lecserélte Dejan Sztankovics, reméljük nincs komoly baj a szenzációs formában futballozó támadónál. A Varga helyére beállt Pesicsnek alig kellett néhány perc, hogy betaláljon, Ramírez kiugratása után higgadtan értékesítette a ziccert (0-2).
Tévedett azonban, aki azt gondolta, hogy ezzel el is dőlt a mérkőzés, a hazaiak ugyanis rátettek még egy lapáttal és ez meg is hozta a szépítést. Klimovicsot vágta fel Wingo a büntetőterületen belül. A videózás után megítélt büntetőt Vancas magabiztosan belőtte, így nyílt lett ismét a találkozó (1-2). Öt perccel később büntetőt ítélt a játékvezető a Fradinak is, ám a videózás után visszavonta ítéletét, sőt, a nagyot eső Marquinhos kapott sárga lapot. A meccs irama ismét jó lett, mindkét csapat küzdött, hajtott, így a találkozó egészen a lefújásig hordozott izgalmakat.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/10/DEBRE20231022018-scaled-e1697996838169-600x399.jpg)
Miskolc, 2023. október 22. Dejan Sztankovics, a Ferencváros szerb (j) és Szergej Kuznyecov, a Diósgyőr vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC mérkőzésen a diósgyőri DVTK Stadionban 2023. október 22-én.
MTI/Czeglédi Zsolt
Annak ellenére, hogy a játékvezető tíz perc hosszabbítást rendelt el, újabb gól már nem született, így a Ferencváros győzelmével fellépett az élre, ám a DVTK-nak sincs oka szomorkodni, hiszen mai veresége ellenére is a táblázat ötödik helyén állnak.
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS