Pesti Srácok

Macron szerint akár hónapokig is eltarthat az ukrán ellentámadás, ezért fokozzák a katonai segítséget

Macron szerint akár hónapokig is eltarthat az ukrán ellentámadás, ezért fokozzák a katonai segítséget

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn megerősítette, hogy az ukrán hadsereg megkezdte az ellentámadást az orosz erőkkel szemben, s ez szerinte "több hétig, sőt több hónapig" is eltarthat.

- mondta a köztársasági elnök Párizsban az 1991-ben megalapított lengyel-francia-német együttműködési csoport, az úgynevezett weimari háromszög vezetőivel, Olaf Scholz német kancellárral és Andrzej Duda lengyel elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton bejelentette, hogy az ukrán katonai ellentámadás megkezdődött, de további részleteket nem árult el azonkívül, hogy megüzente a Kremlnek: az ukrán vezérkar igen lelkes és elszánt.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a francia elnök. Emmanuel Macron megerősítette, hogy Franciaország továbbra is "fokozza" az Ukrajnának nyújtott katonai segítséget.

- mondta hozzátéve, hogy a harcokban károsodást szenvedett felszerelések karbantartását is biztosítja Franciaország. Olaf Scholz kancellár azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajnát "addig támogatják, amíg szükséges" tankokkal, tüzérséggel és légvédelmi eszközökkel. Emmanuel Macron úgy vélte, hogy "Oroszország agressziós háborúja már most stratégiai és geopolitikai kudarc az agresszor számára".

Andrzej Duda lengyel elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna NATO-csatlakozását illetően "egyértelmű jelzést kell küldeni egy egyértelmű perspektíváról" a július 11-12-i vilniusi NATO-csúcstalálkozón. Zöld jelzést kell adni Ukrajnának - hangsúlyozta a lengyel elnök, anélkül azonban, hogy azonnali tagságot említett volna, ami addig nagyon valószínűtlen, amíg Ukrajna háborúban áll, hiszen a konfliktus átterjedhetne a szövetség tagországaira. Emmanuel Macron május 31-én Pozsonyban azt javasolta, hogy Ukrajna kapjon "kézzelfogható" biztonsági garanciákat annak érdekében, hogy az Oroszországot visszatartsa egy újabb agresszió indításától. Andrzej Duda jelezte, hogy ezekről a legmagasabb szinten folynak tárgyalások.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Mohamed Badra)

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.