Macronnak igaza van a nyugdíj kérdésében

Hetek óta áll a felfordulás Franciaországban – vagyis a fenét, évszázadok óta, de értik, ugye –, amit Macronnak az a húzása váltott ki, miszerint egyfelől emelné a nyugdíjkorhatárt, másfelől mindezt a törvényhozást megkerülve, elnöki hatáskörében döntötte el. Önmagában a nyugdíjkorhatár emelése az a téma, ami úgy tűnik, hogy Macron hagyatéka lesz a francia köztársaságban.

Bár Franciaországban ez a bizonyos hagyaték nem annyira fontos, mint mondjuk egy másik prezidenciális köztársaságban, az Egyesült Államokban – bár ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor Franciaország közjogilag félprezidenciális rendszer, de ide a rozsdás bökőt, hogy a mindenkori francia elnök nevét mindig némileg jobban ismerik, mint a mindenkori francia miniszterelnök nevét –, no de mi a veszítenivalója Macronnak? Még egyszer nem indulhat, ideje sok van, a népszerűsége pedig sosem verdeste a plafont.

Most már a régmúlt homályába vész, de ha annak idején, első mandátuma megnyerése előtt nincs egy olyan botrány a republikánusoknál, ami nemcsak elnökjelöltjüket, de magát a pártot is elmosta, akkor aligha került volna be meglepetésre a második fordulóba, és lássuk be, ott ezidáig mindenkinek könnyű dolga volt Le Pen ellen, akivel szemben szabályszerűen mindenki összefog.

Tényleg csak zárójelben, de térjünk ki itt is a jogállamiság kérdésére, jó? Hiába évek, sőt, lassan évtized óta a második legerősebb párt a Nemzeti Tömörülés, a mindennapokban ez szinte nem látszik, mivel Franciaországban nincs listás szavazás. Egyéni kerületek döntenek, ott pedig 50 százalék plusz egy szavazattal – csakúgy, mint mondjuk az USA-ban vagy Nagy-Britanniában – mindent visz egy adott párt. Játsszunk el a gondolattal, hogy milyen volna a balosok reprezentációja a Parlamentben, ha ilyen lenne a választási rendszer idehaza is? Amikor nyígnak a kétharmad miatt, emlékeztessük őket arra, hogy fejlett, nyugati demokráciákban ez akár 85–90 százalékos többség is lehetne.

Aztán Macron támogatottsága első ciklusa alatt végig meglehetősen alacsony maradt – lásd még a sárgamellényes tiltakozásokat –, de a mainstream jobboldal még mindig nyögte azt, hogy hagyományos támogatottsága egyrészt eltűnt, másrészt Le Penék éppen annyira zabálták azt fel, hogy úgy igazán egyikük se rúghasson labdába, továbbá Macronnak a pozdorjává lett hagyományos baloldalból éppen sikerült annyit kihasítania, hogy szintén ne legyen semmi esélyük sem. Vakok közt pedig félszemű a bajnok, Macronnak ismét „csak” Le Pent kellett legyőznie.

Az azonban figyelemreméltó, hogy az olló az úgymond mainstream jelöltek és a mindenkori Le Pen között egyre inkább zárul. Még inkább szemfelnyitó lehet a balosoknak, hogy minél fiatalabb a francia választópolgár, annál inkább nő Le Pen előnye, gyakorlatilag 40 év alatt Macron labdába sem tud rúgni. Ha belegondolnak, ezért is mondhatja azt, hogy neki ganz egal a nyugdíjasok és idősebbek további támogatása, hiszen nincs több ciklusa. Nota bene, 30 év alatt a szélsőbalos, már tavaly is egész jót futó, szélsőbalos Mélenchon a legnépszerűbb.

No de visszatérve a mostba, rögzítsünk egy axiómát – persze szerintem: Macronnak igaza van a nyugdíjkorhatár emelésében. Az egyszerűen nem működik, hogy egy országban, ahol szerencsére a várható élettartam bőven 80 év felett van – ezzel megelőzi például Németországot is –, ott az emberek több mint 20 évvel ezt megelőzően nyugdíjba mehessenek. Ha tetszik ez sokaknak, ha nem, ha ordibálnak, ha nem, egy idő után megunják és hazamennek, hogy egy klasszikust idézzek. Ez a legminimálisabban is akkor működik, ha egy átlagos, egyébként dolgozó francia 2–3 gyereket vállal, de ez egyre kevésbé felel meg a valóságnak. Emelni kell a nyugdíjkorhatárt, ilyen egyszerű.

Az már egy egészen másik kérdés, hogyan reagál erre Brüsszel. Az a Brüsszel, amely annyira érzékeny szokott lenni mindenre, ami nem felel meg finnyás jogállamisági kérdéseinek – ha és amennyiben azok a problémák nem a magállamokban történnek. Igaz persze, hogy 1958 óta a francia elnökök, ha nem is rendszeresen, de átlagosan évente többször is megkerülik a törvényhozást és ehhez joguk is van, de a hecc kedvéért gondoljunk már bele abba, ha mindez Magyarországon történne. Mert az Alkotmány által biztosítva – amely megalkotására a felhatalmazást a magyarok többségétől kapta meg a parlamenti többség – itt is egy csomó dolog fullosan jogszerű, Brüsszel taknya-nyála mégis egybefolyik felháborodásában.

Kettős mérce, ugye?

Mindegy, ezt is megszoktuk. Szerintem amit mégis fontos megjegyezni, az az, hogy fölösleges Macront fölöslegesen basztatni, innen Magyarországról is, tekintet nélkül arra, hogy kikkel bulizik vagy milyen pártokkal ül egy frakcióban a sajátja az Európai Parlamentben. A külpolitika nem arról szól, hogy a hátsó kertben bbq-party közepette tudunk-e sztorizgatni. Sokkal fontosabb, hogy stratégiai kérdésekben együtt tudunk vagy sem működni. Ehhez nem kell haverkodni. És egyre inkább úgy tűnik, hogy egy sor kérdésben a politikai szembenállás dacára is kialakulhat egy Orbán–Macron-tengely. Az meg remekül hangzik.

Vezető kép: Vasúti dolgozók tüntetnek a francia kormány nyugdíjreformja ellen Lyonban 2023. március 22-én. Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy a nyugdíjkorhatárt 62 évről 64 évre megemelő törvénynek az év végéig hatályba kell lépnie. A nemzetgyűlési szavazás nélkül kihirdetett törvény hatálybalépéséhez még az alkotmánybíróság jóváhagyása szükséges. Fotó: MTI/AP/Laurent Cipriani