Kincses Előd jogász és Mircea Dinescu román költő kapták a 2024-es Petőfi-díjat, amelyet minden évben az európai népek szabadságáért tett erőfeszítésért és áldozatvállalásért ítélnek oda. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport által alapított díj tizenhatodszor talált gazdára, az idei kitüntetettekkel kapcsolatban kiemelték a bátorságukat, megalkuvás nélküli helytállásukat és a szabadság és a közösség védelmében vállalt személyes megpróbáltatásaikat.
Az ünnepélyes díjátadón köszöntőt mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki méltónak és igazságosnak mondta, hogy egy magyar és egy román szabadságharcos együtt kapja meg a szenvedélyes szabadságharcosunkról, Petőfi Sándorról elnevezett díjat.
„A globalizmus korszakában, újabb háborúk árnyékában mi jelentheti korunk nemzedékei számára a Petőfi által említett döghalált, az erkölcsi megsemmisülést? A mi nemzedékünk számára az erkölcsi halált az jelenti, ha nem teszünk az ellen, hogy az abnormális normálissá váljon, és ha hagyjuk, hogy az abnormalitás legyőzze a normalitást”
– fogalmazott ünnepi beszédében Kövér László. A két díjazottat hangvillákhoz hasonlította, amelyek a szabadság fuvallatára azonosan rezdültek a lelkükben, még akkor is, ha különböző nemzetiségűek és különböző helyről származnak.
Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet főigazgatója beszédében két külön sorsról beszélt, amelyeket egészen másfelé is vihetett volna az élet, és akár szembe is fordíthatta volna őket egymással. A magyar ügyvéd és a román költő sorsa mégis egyfelé tartott, a szabadság szeretete és a történelem összekötötte őket – fogalmazott a Széchenyi-díjas történész.
„Kincses Előd és Mircea Dinescu története igazi Petőfi-díjas történet, a szabadságvágy története. A szabadságnak ugyanis nincs nemzetisége, színe, címere.”
– hangsúlyozta. Kijelentette, töretlenül hisznek abban, hogy minden évben megtalálják a legnagyobb magyar költőről elnevezett díjra érdemes embereket, akik mindannyiunk elé példaként állíthatók, és jobbá, tisztességesebbé tesznek minket.
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Petőfi-díj nem csupán egy elismerés, hanem szimbóluma annak, hogy a szabadságért folytatott küzdelem időtlen, a szabadságharcosok iránt érzett tisztelet és megbecsülés pedig örök. Szavai szerint a két díjazott azt üzeni számunkra, hogy
„a szabadság nem pusztán egy eszme, nem csupán egy politikai kinyilatkoztatás, hanem a mindennapok döntéseiben és cselekedeteiben megnyilvánuló valóság.”
A Kincses Elődöt méltató Szili Katalin felidézte, hogy a jogász 1989-ben Tőkés László temesvári lelkészt védte az ellene indított kilakoltatási perben, amely végül a 1989-es romániai forradalomhoz vezetett. Az 1990-es marosvásárhelyi etnikai konfliktus idején Kincses kulcsszerepet vállalt a helyzet békés kezelésében, megakadályozta az indulatok elfajulását, ám a román szélsőségesek célpontjává vált, amiért emigrálni kényszerült. Visszatérése után is a magyarság jogainak védelmében dolgozott, amiért folyamatosan a nacionalisták ellenszenve kísérte. Szili Katalin méltatása szerint Kincses mindig következetesen ragaszkodott a jogszerűséghez, jog és erkölcs tekintetében mindig megingathatatlan maradt.
Mircea Dinescuról Demeter Szilárd mondta el, hogy az irodalmi munkásságát még nem ismerte, amikor látta a tévében a romániai forradalom során nyilatkozni, és a zavaros időkben megfogalmazni a történteket. A Ceauşescu-diktatúrát korábban is többször nyíltan bíráló, emiatt a hatalom nyomásával, megfigyeléssel, könyvei betiltásával, házi őrizettel szembenéző költő 1989-ben a tüntetők élére állt. Szimbolikus pillanattá vált, amikor élő adásban bejelentette a forradalom győzelmét, illetve a diktátor menekülését. Később a Securitate irattárát vizsgáló bizottság munkájában is részt vett. Demeter úgy fogalmazott, hogy a Dinescuhoz hasonló szabadságharcosok egy kicsit megváltják az ember, és különösen igaz ez, ha szeretik az életet, és át tudják adni az életszeretetet, ahogy ő.
Talpra magyar!
2024-12-04 at 19:38
Gratulálok.
Szabó György
2024-12-04 at 19:06
Gratulálok !
Egy a gond csak : olyan kevés a fehér holló……………
Borbély
2024-12-04 at 18:53
Gratulálok a díjazottaknak. Tisztelet és hála a kiállásukért, munkájukért. Ebben az értékét vesztett világban, ahol minden üres, talmi, jó látni, hogy vannak értékteremtő, igaz emberek…