Pesti Srácok

Magyar Kerékpáros Szövetség: a kormány kiemelten kezeli a velodromépítést

Magyar Kerékpáros Szövetség: a kormány kiemelten kezeli a velodromépítést

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a debreceni velodrom-beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – közölte a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombaton. A közlemény kiemelte: a döntés egyben elismerése is a hazai pályakerékpársport elmúlt éves eredményeinek, a sportolóknak és edzőknek.

Az MKSZ a velodrom építését 2018-ban – az előkészítő munka megkezdésekor – régi adósságnak nevezte, amelyet a sportágnak pótolnia kell. Az azóta eltelt időszakban a tervezési, előkészítési és közigazgatási egyeztetési feladatok voltak napirenden, amelyeket Kovács Béla, az MKSZ alelnöke koordinált. Ennek a munkának meghatározó mérföldköve és kormányzati elismerése a kiemelt beruházássá nyilvánítás – hangsúlyozza a kommüniké, amely hozzáfűzte: nemcsak a szakvezetés, hanem a sportolók teljesítménye is kell egy ilyen előrelépéshez.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által is példaértékűnek nevezett ELIT10 menedzsment pilot programba öt pályakerékpáros, Borissza Johanna, Filutás Viktor, Lovassy Patrik Rómeó, a 2017-ben Európa-bajnoki ezüstérmet nyert Lovassy Krisztián és a világ ötödik legjobb sprintidejét magáénak tudó Szalontay Sándor is bekerült.

A közlemény leszögezte: a kerékpárosok megérdemlik, hogy világszínvonalú körülmények között edzhessenek és versenyezhessenek. A kormány a "debreceni velodrom beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről" című rendeletével elfogadta a beruházás koncepcióját, valamint 420 millió forintot átcsoportosított, emellett célterületté nyilvánította a tervezett pallagi helyszínt is. A debreceni mellett a fővárosban is halad a mobil velodrom létesítése, hiszen a budapesti fa pálya beruházása február 8-án közbeszerzési szakaszba lépett, megtörtént a kiírás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.