Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném – mondta Magyar Péter a lengyel Rzeczpospolitának adott interjújában, amiben kitért arra is, hogy Orbán Magyarországa maffiaállam, Trump pedig nem is ismeri őt, hiszen összekeverte a török elnökkel.
Nagyinterjút közölt ma reggel Magyar Péterrel a lengyel liberális Rzeczpospolita, az ország egyik legolvasottabb hírportálja, amely mind a kérdező, mind az alany szempontjából igen pikánsra sikeredett.
Az újságíró „a magyar ellenzék új vezérét” először arról kérdezte, hogy miután megverik Orbán Viktort a választáson, a miniszterelnök átadja-e majd a hatalmat. Magyar jelezte:
szerintem már tudja, hogy elvesztette a nép bizalmát, ha ezt még nem is lehet a június 9-i EP-választások eredményével alátámasztani.
Szerinte Orbán még nem Putyin, azaz a hatalomátadás megtörténne, ugyanakkor arra a kérdésre, hogy maffiaállam-e Magyarország, azzal válaszolt: „igen, olyasmi”.
Az interjút készítő Jędrzej Bieleckinek emellett még az is eszébe jutott, hogy
legvégső esetben megölné-e Önt az Orbán-rendszer. Magyar úgy látja, azt azért nem, „ennyire nem hülyék, ebben az esetben forradalom törne ki Magyarországon, ehhez már így is közel vagyunk.
Saját magával kapcsolatban Magyar Péter – aki nyolc éven át volt az Európai Unió melletti magyar állandó képviseleten diplomata, majd állami háttérintézményeket vezetett miniszterek megbízásából – elmondta:
nem voltam a rezsim embere.
Ennek ellenére ugyanakkor határozottan állítja, hogy a „rezsim” minden lépését figyeli.
Tudtommal kétezer ügynököt állítottak rá arra, hogy a mozgásomat figyelje
– így a politikus.
Fontos külpolitikai kérdésekről is szó esett az interjúban, mindenekelőtt Donald Trumpról. Az újságíró afelől érdeklődött, hogy Trump „megmentené-e Orbánt”, ha megválasztanák. Bár a magyar miniszterelnök március elején Trump floridai birtokán hosszan tárgyalt a republikánus elnökjelölttel,
Magyar úgy látja:
A miniszterelnökünk nem elég fontos Trumpnak. Nemrég összetévesztette Törökország elnökével, úgyhogy azt hiszem, igazából azt sem tudja, kicsoda.
Az Európai Unió kapcsán ugyanakkor nyíltan megvallotta, hogy az orbáni politikát tartja helyesnek:
nem értem azokat a magyar ellenzéki EP-képviselőket, akik ellenzik az EU-s pénzek folyósítását Magyarországnak. Ezekre szükség van a kisvállalkozásaink, gazdáink, oktatásunk, egészségügyünk támogatásához. Ugyanez vonatkozik a jogállamisági eljárásra: ez álszentség.
Azt ugyanakkor megígérte, hogy hatalomra kerülve Magyarországot csatlakoztatni fogja majd az Európai Ügyészséghez, pártját pedig az Európai Néppárthoz.
Gazdaság- és családpolitikai tekintetben is bevallotta, hogy a magyar jobboldal jól csinálta a dolgát:
Nem szeretnék eltörölni mindent, amit Orbán csinált, pláne a gazdaságban és a családpolitikában. Nekem ez a korrupció megállításáról szól
– mondta, hozzátéve, hogy
vissza szeretnék menni negyedszázaddal, Orbán első kormányáig. Akkor rendkívüli gazdasági növekedésünk volt, és a legalacsonyabb munkanélküliségünk.
Nocsak, igaza van Orbánnak?
Végül Ukrajna kapcsán alaposan össze is veszett a riporterrel. Bár – a magyar kormányhoz hasonlóan – jelezte, hogy Oroszországnak ki kellene vonulnia a Krímből és Donbaszból, de szerinte ha ennek az az ára, hogy a háború folytatódik, az több százezer további halottat jelent. Ezért
Amerikának, Európának, Kínának és Törökország megoldást kellene találnia Oroszországgal.Orbán megközelítése ezügyben teljesen eltér a többi EU-s tagállamétól, de bizonyos tekintetben igaza van.
Bielecki ezt nem akarta csak úgy állni hagyni, ezért arra is rákérdezett, hogy szállítana-e fegyvert Ukrajnának.
Nem! Van ott egy 200 ezer fős magyar kisebbségünk Kárpátalján. Ezt a régiót Oroszország nem bombázza. Nem akarjuk kockáztatni az életüket
– mondta. Hozzátette azt is, hogy
az ukrajnai háborúval kapcsolatos megközelítés a legfontosabb téma az európai választási kampányban. Ha rosszakat kezdek mondani Oroszországra, azonnal elveszíteném minden támogatómat.
Ezzel tehát jelezte: háborúval kapcsolatos álláspontja nem meggyőződésből fakad, hanem azért, mert szerinte a magyar társadalmat tíz év alatt oroszpártira agymosták.
Forrás: Mandiner, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Hümmögő
2024-05-07 at 12:26
nem mondassz te semmit! Előbb bebolondítod a hozzád hasonlóan Xanaxon élőket, aztán majd megmondják a finanszírozók, hogy mire kell szavaznotok.
Aproó: tudtad, hogy a Xanax függőséget okoz? Mire kell egy 41 éves, jól élő embernek Xanaxot szedni- amúgy.
Ha félsz a vonatra simán felülni és elutazni Debrecenig, hogy félhetsz Te attól, hogy Putyin- aki azt se tudja, hogy a világon vagy- hallgatja véleményed, és esetleg megdöf egy mérgezett esernyővel!
Apropó, a minap én is utaztam azon a vonalon. Egy jól ismert virológus prof, is Kőbányán várt, a Tv-ből ismert arc, és minden sallang nélkül felszállt a vonatra, anélkül, hogy bárki “megszólta volna”, csendben végigülte az átellenes ülésen az utat, és ugyanolyan csendben leszállt Debrecenben, anélkül, hogy bárki egyetlen rosszalló nézéssel illette volna..
Mért gondolod, hogy Te ezt így nem tehetnéd meg.
vered magad körül a habot, míg belefulladsz és arról majd nem a Tóni, nem a Zorbán tehet majd, hanem nem vetted be időben a xanaxot, vagy sokat vettél be.
Ezek szerint
2024-05-07 at 12:01
még Vlagyivosztokba is ellátogatott.
Judit
2024-05-07 at 10:19
Ugathatod a hazugságaidat te gyerek kinézetű SÁTÁN, az Oroszok tudják ki fia-borja vagy.!!!
Keljfel Julcsi
2024-05-06 at 21:19
Angie🤣🤣🤣👍👍👍
Nahát
2024-05-06 at 20:31
M. Péter azt nyilatkozta a lengyel komcsi lapnak, hogy Orbán Viktor nem akarja megöletni, mert akkor forradalom lenne. Először is, honnan tudja? Orbán Viktor megüzente neki, hogy “ne félj, nem akarlak megöletni”? A másik: ha Poloska feldobná a talpát, ugyan nem lenne itt forradalom. Amerika tudomásul venné, hogy elvesztett egy ügynököt, kicsit sajnálná, mert egészen jó ügynök volt, és másnap már keresnék az utódát. A magyarok pedig a hír hallatán a másik oldalukra fordulnának, és végre jól kialudnák magukat.
aladin
2024-05-06 at 20:01
Ez megint hazudik nincs is kétezer ügynök, Magyar nevü köcsög csak úgy fossa a száján a hazug dumáit. Van még olyan aki még ennek beveszi a hazugságait.
X.Y.
2024-05-06 at 19:16
“Tudtommal kétezer ügynököt állítottak rá arra, hogy a mozgásomat figyelje”
😂😂😂😂😂😂😂
A takarítónőtől a legutolsó mezítlábas besúgón át a dandártábornokig összesen nincsenek annyian.
füredi46
2024-05-06 at 18:40
Hiteltelen is, hazug is a titokmagnós, csatdobálós pojáca, de ügyes demagóg. Pontosan tudja, mit akar hallani a hallgatósága, s azt szajkózza is. Nem ostoba, mint Márki-Zay volt, aki trágyával etetett gombáknak nevezte az embereket (a választókat), a vidékieket pedig már délelőtt 10 órakor részegeknek (a választókat), s az a barom így akar híveket, szavazatokat szerezni. Embertől ennyire ostoba kampányt még nem láttam. Sértegette a poteciális választóit. Kész vicc volt. Magya Petike ekkora baromságot nem követ el, ő ügyes demagóg, tudja, mit akarnak hallani az eléje csődülők, azok meg – sajnos több ezren – hisznek is neki. Pontosan tudja azt is, hogy mekkora ostobaságot követtek el a Dobrev Klára, Donát Anna, Cseh Katalin-féle hazátlanok, amikor Brüsszelben a Magyarországnak járó támogatások ellen lobbiztak (öngyilkosság volt, a momentumos horda valószínűen egyetlen képviselőt sem küldhet Brüsszelbe), tehát Magyar Péter olyant nem mond, hogy ez a lobbizás az ország ellen jó ötlet volt, sőt elítéli a DK-s, momentumos hülyéket. Azt is jól tudja, hogy a nép nem szereti az ukránokat – a kárpátaljai magyarok elnymoása miatt -, tehát Magyar jól hergeli a közönségét, amikor ő is békét akar, mint Orbán (békességet akarni amúgy is mindig pozitív), s ügyes abban is, hogy azt is tudja: nem kell mindenben ellentmondani Orbánnak, mert tudja: az a gyűlölet, ahogyan például O.V.-ről Gíyurcsótány beszél, az bumeráng, visszaüt, mert túl gyűlölködő, fröcsögő. Viszont s azt is átlátja, hogyan kell az Orbán-kormány ellen hergelni a népet. Ez a vézna alak egy rafkós demagóg, nem össze-vissza hablatyoló böszme, mint Márki-Zay volt. Viszont süt róla az önteltség, az önimádat és önhittség és sértettség, felfedezhetőek egy mini diktátor jellemezői. Valójában neki csak önmaga a fontos! Isten őrizzen, hogy egy ilyen típusú figura valaha is hatalomra kerüljön!
futóbolond
2024-05-06 at 18:33
ha pedig a jelenlegi kormányzat mondana rosszat, küldenék is a selyemzsinórt moszkvából.
Nahát
2024-05-06 at 18:17
Karácsony is nyilatkozott egy külföldi lapnak, akkor azt mondta, nem támogathatom nyíltan a bevándorlást, mert elveszteném a választást. Most Magyar Péter azt nyilatkozta szintén egy külföldi lapnak, hogy nem támadhatom az oroszokat, mert elvesztenék egy csomó szavazót. Értsd: Magyar Péter oroszellenes, de ezt itthon választási érdekből titkolja. Ahogyan azt is titkolni próbálja, hogy háborúpárti, bevándorláspárti, genderpárti, és kommunista családból származik.
Angie
2024-05-06 at 18:06
Pontosan ott van a baj, hogy aszerint politizál, hogy ki mit mondana! Orbán azért sikeres, mert benne megszületett egy irányvonal, amivel sokan tudnak azonosulni. Mások jólétéért dolgozik.
Poloska teljesen hiteltelen! Semmi nem szívböl jön belőle, egy komoly pszichiátriai eset. Ebből egy diktátor lenne, ha megválasztanák! Kim Dzsongun ide járna a receptért! Még semmi nincs, de már olyan sztárallűrökkel rendelkezik, hogy az már visszataszító! Nem tudom, hogy miből haknizik ez a pojáca, de minek nekünk Nemzetbiztonsági Hivatal, ha nem teszi a dolgát?! A NAV sem érdeklődik, hogy miből van ez az egész csinnadratta és hórukk slepp csúcs felszerelésekkel?!
Néha elgondolkodom, hogy Varga Judit miként tudott egy ilyen pszichomókussal együtt élni?!
Talpra magyar!
2024-05-06 at 17:55
Illetve szétfagyna a valaga mert sz USA illetékesei erősen csökkentették a palagázuk exportjukat az EU-ba. Ennek az lehet az oka hogy az ottani kereslet és kínálat drágíthatja az elnökválasztás előtt az ottani földgázárakat. – Így is a nagy távolságra szállítása és folyékonnyá majd légneművé visszaalakítása az USA palagáznak kb. ötszörös áron kapják meg az EU import cégei mint az USA hasonló szolgáltató cégei.
Ungarn über alles !
2024-05-06 at 17:35
fosik már a botoxolt pata-pofájú elég rendesen !
csak arra nemgondolt a falkája, hogy a külföldi lapokból is vissza kerül az ugatása
…van még bő egy hónap hogy teljesen leérjetek a pöcegödör aljára
Nahát
2024-05-06 at 17:24
A kis hazudós. Trump pontosan tudja, ki dr. Orbán Viktor. A barátja. A legutóbbi CPAC-re is üzent neki, de hogyan felejthette volna el, amikor Orbán Viktort még személyesen is fogadta, amikor elnök volt. Rendszeresen üzennek egymásnak a fb-on, és támogatják egymás választási kampányát. Magyar Péter egy notórius hazudozó. És egyáltalán mi ez a baromság, “hogy miután megverik Orbán Viktort a választáson, a miniszterelnök átadja-e majd a hatalmat”? Sem M. Péter, sem a lengyel újság nem tudja, hogy júniusban önkormányzati és EU-s választások lesznek, nem pedig parlamenti? Egy állítólag jogot végzett ember hogy lehet ennyire hülye? Ha M. Péter pártja kikerül Brüsszelbe, miért is kellene M. Péternek miniszterelnökké válnia?!