Magyar Péter nem megy be a közmédia stúdiójába, hiába ajánlottak főműsoridős vita lehetőséget a Tisza párt elnökének Orbán Balázzsal. Magyar szerint neki Orbán Viktorral van vitája, nem a politikai igazgatóval, azonban ennél is érdekesebb, hogy arra panaszkodik, nem olyan megjelenési lehetőséget kap véleménye szerint, mint a kormánypárti politikusok. Hogy pontosan milyen megjelenési lehetőséget szeretne, azt nem fejtette ki válaszában Magyar Péter, a Tisza párt elnökének üzenete azonban arra kiválóan rávilágít, hogy az ellenzéki politikusok– de legalábbis ő személyesen– valójában a média meg nem jelenéseket igyekszenek kihasználni, nem a klasszikus médiaszereplést, fenntartva a diktatórikus cenzúrázott köz- és egyéb sajtó legendáját.
Az általános újságírói tapasztalat szerint a Covid-járvány jelentős átalakulást hozott a politikai kommunikáció felületeiben. A hagyományos médiaesemények a fizikai kontaktus elkerülése végett gyorsított tempóban terelődtek át az online platformokra, s minthogy ez rendkívül kényelmes mondhatni safe space-t teremtett a politikusok számára, hogy ellenőrző kérdések nélkül oszthatták meg gondolataikat a követővé avanzsáló választókkal, valójában klasszikus médiaszereplőkből szelfikamerába bölcselkedő influenszerekké váltak. Ez pedig úgy tűnik, rendkívül kényelmessé vált, a korábban oly’ gyakori sajtótájékoztatókat felváltották a verbális konfrontáció hiányában meglanyhult, akolmeleg panelek, demagóg üzenetek, amelyeket orr alá tolt mikrofon híján senki nem kérdőjelez meg. Legalábbis real time-ban. Hogy a politikai kinyilatkoztatások világában a hagyományos médiának hol van a szerepe, az talán egy hosszabb eszmefuttatás tárgya lehetne, történetünk szempontjából sokkal érdekesebb, hogy Magyarországon miképp használja fel a hagyományos médianyilvánosságot az ellenzék politikai céljainak egyengetéséhez.
A fenti folyamatok ellenére természetesen a hagyományos sajtónak még mindig van egyfajta intézményi nimbusza, különösen igaz ez a közmédiára. A média intézményi státuszával pedig ellenzéki politikusként is lehet élni (erre is volt, van példa), vagy vissza lehet élni– mostanában inkább utóbbi a divatos.
Legkésőbb a 2022-es választás óta ugyanis gyakorlatilag eltűntek az ellenzéki politikusok a kifejezetten baráti sajtótermékek körén kívüli médiavilágból. Ennek pedig– a látszat ellenére– nem a baloldalin kívüli sajtó (szándékosan nem jobboldali sajtót írok, hiszen néhány kivételezett, kőkeményen baloldali platformtól eltekintve mindenkire igaz a trend) a felelőse. Legalábbis kizárólagosan semmiképp. A Pesti TV például külön vitaműsort üzemeltetett baloldali politikusokkal, megmondó emberekkel, de az aktualitásokkal foglalkozó műsorunkban is állandó vendégek voltak a baloldal képviselői. Azaz lettek volna. Ugyanis ahogy most Magyar Péter a közmédia meghívása kapcsán viselkedik, ugyanezt csinálják a baloldali politikusok évek óta.
A médiaegyensúly felborulása (értsd, 90-10 arányú baloldali túlsúly helyett nagyjából 50-50 arányú médiajelenlét) ugyanis az egyik legfájdalmasabb veresége volt az egyébként is sok kudarcot megélt baloldalnak az elmúlt 14 évben. S mint fájó intézményi térvesztést, jelenleg a hagyományos sajtó őket nem kifejezetten támogató szekciójának dehonesztálásban váltak érdekeltté. Magyar Péternek és a többi ellenzéki messiásnak nem érdeke vitázni egy nem kifejezetten mellette elköteleződött stúdióban, éppen ellenkezőleg: kifejezetten érdeke, hogy az ilyen műhelyeket propagandalabornak titulálva azokat elkerüljön, majd cenzúrát kiáltva panaszolhassa, hogy őt nem hívják meg sehová– vagyis elhallgattatják. Mert ilyen a diktatúra.
Az ellenzéki politikának lételeme, hogy ne jelenjen meg a vele akár csak egy cseppnyire is kritikus médiafelületeken. Jól mutatja ezt Márki-Zay Péter esete is, aki szintén csak akkor hibázott, ha beszélt. És általában beszélt. Magyar Péter kínosan ügyelt eddigi pályafutása során, hogy lehetőség szerint csak a megfelelő kamera elé álljon, hiszen amikor nem így történt, annak olyan következményei lettek, mint például az ATV stúdiójából való kivonulás. Nem csoda hát, ha az “elhallgattatás” lételemévé vált az ellenzéki, és a magyarpéteri politikának.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Facebook
Twitter
YouTube
RSS