Pesti Srácok

A magyar szexmilliárdos adóügyét már Brüsszel is vizsgálja

A magyar szexmilliárdos adóügyét már Brüsszel is vizsgálja

A szexmilliárdosként elhíresült Gattyán György érdekeltségébe tartozó Docler-csoport adóügye az Európai Unió Bírósága elé került - tudta meg a HVG. Gattyánt milliárdos adócsalással gyanúsítja a NAV, azonban a magyar bíróság megválaszolhatatlan kérdésekbe ütközött, ezért került az ügy az Európai Unió Bírósága elé.

Tavaly szeptemberben derült ki, hogy az adóhatóság nagy erőkkel rászállt Gattyán egyik cégére. A vállalkozó a zaklatást állítólag annyira magára vette, hogy Luxemburgba költöztette a társaság egy részét. Gattyán 135 milliárd forintos vagyonával az ország harmadik leggazdagabb embere idén, 2011-ben még "csak" 33 milliárd forintja volt. A milliárdos a Népszabadságnak tavaly októberben konkrétan azt mondta, hogy elviszi az aranytojást tojó tyúkot, mert ha itt marad a cég, akkor "belehal".

Idén a Napi.hu-nak adott interjúban már azzal hárított, hogy természetes a NAV kiemelt figyelme egy nagy cégnél, és az alkalmazottak egy részének Luxemburgba költöztetése nincs összefüggésben az adóhatósági vizsgálattal. Időközben azonban a Pestisrácok.hu szerint az is kiderült, hogy a NAV jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz Gattyán cégbirodalmában. A portálunk úgy értesült az elkövetési érték több milliárd forintra rúghat, és az ügyben a bíróság több ingalant zár alá helyezett.

PestiSracok facebook image

Az adóhatóságnak azzal támadt gondja, hogy a Docler-csoport egyik tagja, a WebMindLicenses Kft. – melynek Gattyán az egyedüli tulajdonosa - bérbe adta egy Lalib nevű portugál cégnek a livejasmin.com erotikus weboldal know-how-ját. A livejasmin.com piacvezetőnek számít az erotikus online tartalomgyártásban.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) arra a következtetésre jutott, hogy a két társaság közötti licencszerződés célja a magyar adójogszabályok kijátszása volt, és hogy a know-how hasznosításához fűződő döntéseket ténylegesen továbbra is Gattyán György hozta meg. A NAV ezért hatalmas összegű adókülönbözet (társasági adó, áfa, innovációs járulék és kulturális járulék), valamint adóbírság megfizetésére kötelezte a WebMindLicenses-t.

A cég a magyar bíróságon megtámadta az adóhatóság határozatát, és az ügy úgy került az Európai Unió Bírósága elé, hogy az eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság iránymutatást kért, és egy sor kérdést tett fel az uniós intézménynek. A bíróság azt nem tudta eldönteni, hogy az uniós áfa-irányelv, illetve az uniós alapszabadságok szempontjából hogyan kell megítélni a WebMindLicenses és a Labib közti licencszerződést.

A magyar bíróság abban is iránymutatást kért, hogy a NAV a vizsgálatában és az adójogi következmények megállapításakor felhasználhatja-e azokat az adatokat, amiket egy párhuzamosan futó büntetőeljárás keretében folytatott titkos adatgyűjtés során szerzett be a magyar hatóság.

Mindemellett az Európai Bíróságnak azt a kérdést is meg kell válaszolnia, hogy amikor a NAV megállapította a Gattyán-cég adókötelezettségét, kapcsolatba kellett volna-e lépnie a portugál adóhatósággal, illetve mi a következménye annak, hogy ezt nem tette meg. A cég ugyanis a portugál jog szerinti adókötelezettségének eleget tett.

Jelenleg az ügyben az írásbeli eljárás van folyamatban.

HVG

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.