Feri és a lábtörlő

Volt az ellenzéknek minimum 10 éve arra, hogy megszabaduljanak Feritől. Ezt is elkúrták, nem kicsit, nagyon. Most megtapasztalhatják, milyen érzés lábtörlőként viaskodni egy megvadult foxival.

Feritől nem szabadultak meg 2006-ban, amikor répaszínűre veretett pár ezer embert Budapesten és mellesleg tönkretette az országot. Feritől nem szabadultak meg 2010-ben, amikor a Pojáca rettenetes miniszterelnökségére emlékezve kétharmados győzelmet aratott a Fidesz. Feritől akkor sem szabadultak meg, amikor 2011-ben kiszakította elkötelezett holdudvarát az MSZP-ből és kiléptek a frakcióból. Ugyan, miért is kellene vele foglalkozni – gondolhatták a bárgyú szocialisták. Feri maradt, alámerült, kibekkelt és túlélte, most megerősödve visszatért, és úgy fogja darabokra szaggatni a haladó tábort, hogy a végén még elegánsan le is pisálja a romokat.

Így jártak történelmileg...

Azért nem szabadultak meg tőle, mert képtelenek voltak elfogadni, hogy ez nem az ő évtizedük. Abban a hitben éltek, ha elég ügyesen adogatják össze a százalékokat, akkor összeügyeskedhetik a többséget és visszaszerezhetik a hatalmat. Nem építkeztek, nem tisztultak, nem készültek intellektuálisan is szervezetileg, hanem spekuláltak, tárgyalgattak a függőny mögött, megegyeztek és újraosztották a pozíciókat. Nem bírták elengedni azt a párt százaléknyi szektás elmebeteget, akik kitartottak Feri mellett, ezzel mintegy lélegeztetőgépen tartva őt. Megtehették volna, hogy „kiszárítják”, kivárják, míg az alkohol mellett a minimális támogatottsága is ki/elpárolog belőle/mellőle, de akkor fel kellett volna adni 2010-et, 2014-et és 2018-ot. Nem adták fel, veszítettek, a lehető legrosszabb eredményt (>egyharmad) érték el, de nem számított, újra meg újra nekiálltak ugyanannak, hátha most sikerül alapon.

A hülyeség meg akkor is hülyeség marad, ha kitartóan próbálkoznak vele!

Feri pedig szépen, lassan, finoman, szinte észrevétlenül adagolta a mérget. A 2010 óta tartó bukó-spirál, a zsinórban és kíméletlenül elvesztett választások okozója, az ellenzék megnyomorítójának szerepét rákente az MSZP-re, az LMP-re és a Jobbikra, azokra a pártokra, akik nem akartak vele összefogni, vagy csak finnyáztak, és emiatt nyert a Fidesz. Visszaverekedte magát a megváltók közé azzal, hogy ő egyetlenként sosem ült le a Fidesszel, mindig nagyon keményeket és kíméletleneket mondott Viktornak. (Az más kérdés, hogy Orbán nagy ívben és sugárban leszarta.) A paroxizmus, a dühöngő ellenzékiség nyert a normalitás felett, az ellenzéki választók nem a korrekt, a kormányképes, az alternatívát állító ellenzékiséget díjazzák, hanem a dühöngő elmebetegeket ünneplik. Ennyire csalódottak és dühösek lettek a sorozatos vereségek miatt.

Innentől vége a dalnak, Feri pedig türelmes.

Feri nem a következő választást akarja megnyerni, hanem most építkezni fog. Az építkezéshez meg rombolni kell, amihez most fölhatalmazást kapott, a rombolás meg sosem volt ellenére. Ő is tudja, csak egy monolit baloldali tömb győzheti le a Fideszt, és az sem zavarja különösebben, ha harmadik oldalként ott van egy magát Gyurcsánnyal összekenő Jobbik. Számára nem a Fidesz az ellenfél, hanem az MSZP, az LMP és a Momentum. Akiket a végére hagy, mert aranyosak és erősnek hiszik magukat.

Szanyi Kapitány mondhat bölcseket, KariGeri szelfizhet megnyúlt arccal, a végén úgyis Ferinek fognak plakátolni.

A baloldali választók meg gondolkodhatnak a sarokban...