A Citadella tetejéről egyesek talán ma is lőnék a "rebellis pestieket"
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Nem tudom kinek milyen emlékei vannak a citadelláról. Azt tudom, hogy nekem semmilyenek. Ami már csak azért is szörnyű, mert amikor napi szinten elmegy mellette az ember, akkor éreznie kellene valamit. Ezt a zavaró ürességet törte meg a felújított Citadella átadója: mert egy olyan szimbolikus időszakban számoltunk le az életünk egy baljós darabjával, amikor a választáson is egy olyan erőt tervezünk rommá verni, ami azért érkezett közénk, hogy bántson minket, és idegen érdekeket szolgál.
"Ide mindig mások építettek, és leginkább ellenünk. Magát az épületet is a mi elnyomásunkra emelték, hogy onnan a rebellis Pestet ágyútűz alatt tarthassák. Ez volt a város leggyűlöltebb épülete. Ma a magyar szabadság bástyája, ilyen a bosszú, ha magyar: nemes". – ezt mondta Orbán Viktor a Citadella átadóján.
Vannak, akik most is lőnék a Citadella tetejéről a "rebellis pestieket
Április 12-én a Citadellához hasonlóan lehetőségünk lesz bosszút állni az elmúlt két éven. Na nem vérrel, vagy erőszakkal, még csak nem is bebörtönzéssel, kirekesztéssel, vagy ellehetetlenítéssel, hanem épp ellenkezőleg: azzal, hogy új lehetőséget adunk a magyaroknak arra, hogy magunk mögött hagyunk egy olyan időszakot, amikor magyart a magyar ellen hergeltek olyanok, akik a Citadelláról vélhetően szívesen lőnék a „rebellis pestieket“. És akik olyan dolgokat építenek, ami egyetlen célt szolgál: hogy ártson a magyaroknak.
Nem akarok szentimentális lenni, de ráadásul épp húsvét vasárnap van, a feltámadás napja. És feltámadni márpedig most igencsak szükséges. Feltámadni abból a lelkiállapotból, amit Magyar Péter okozott ennek a nemzetnek és sok magyarnak, akik ma önmagukból kivetkőzve gyűlölik azokat, akik nem dőltek be a szektás hipnózisnak.
Azt hiszem erre szokták azt mondani, hogy a csillagok most együtt állnak. És ilyenkor érdemes emlékezni arra is, hogy mindig voltak, akik felülről akarták megmondani, hogyan kell élni, gondolkodni, érezni. Nem sikerült nekik.
Ezért arra bíztatok mindekit, ha valaki esetleg már elfáradt volna a csatazajban, hogy eben a nehéz időszakban, a sordöntő választás utolsó hetén sem szabad feladni (sőt!), mert valójában a mi oldalunkon van az igazság. Gondolhatunk erre úgy is, hogy annak idején is feldoghatták volna úgy, hogy a kereszten minden eldőlt, a hatalom győzött, az igazság elhallgatott, a közösség szétszéledt, a remény pedig nevetségessé vált.
De nem így történt.
Azt hiszem egy hét múlva koccinthatunk a Citadellán, pár év múlva a kisfiamnak meg már nem egy kődarab lesz ez a Gellért-hegy tetején, hanem valami amire érdemes lesz ránézni, és érzéseket vált majd ki belőle.
Meg persze el is mesélem majd, hogy mi történt akkoriban, amikor életében először ott járt az átadón.
