citadella
Simicskó István: jó helyen lesz az a kereszt a Szabadság-szobor talapzatán
A felújítás látványtervei szerint a Szabadság-szobor talapzatára egy keresztet helyeznek el, amely keresztény hitünk legfőbb szimbóluma. Ez az elképzelés olyannyira kiverte a biztosítékot egyes körökben, hogy aláírásgyűjtés indult a kereszt elhelyezésének megakadályozására - írta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében. Mint hozzáteszi, az a kereszt zavarja egyesek lelki világát, "amely megtalálható a Szent Koronán és így a magyar címerben is, s amely Európa közel kétezer éves vallási örökségét jelképezi".A Gyurcsány-horda ledöntené a Citadellára tervezett keresztet
Kevesebb mint 24 óra leforgása alatt olyan hisztériát váltott ki egy még csak tervezett kereszt a főváros tetején, hogy hiába tudjuk, ezek bármire képesek, még mindig meglepődünk. A Telex volt az első, aki hosszú cikkben fejtegette, hogy a Szabadság-szobor alkotójának jogutódai nem járulnak hozzá a talapzat módosításához. Gyurcsány Ferenc kedd reggeli eposzában kifejtette, hogy Magyarország nem keresztény ország, meglátása szerint mivel mára a lakosság legfeljebb fele ha keresztény, ezért nincs jogalap a keresztállításra. A habot a torta tetejére kommentjében Varju László fújta oda az őszödi böszme oldalára, "megalázó abúzusnak" titulálva a kereszt állítást. Miután a ballib massza arcai megadták az alaphangot, már jött is a csürhe, engedelmes nyájként bégetve. Egyesek a Szabadság-szobrot élőlánccal védenék meg a keresztény szimbólumtól, mások pedig már a ledöntését tervezik.Magyarország legnagyobb nemzeti lobogója díszíti a megújuló Citadellát (Videó)
Magyarország legnagyobb, harminchat méteres nemzeti zászlója ékesíti a felújított Citadellát. Varga Judit a lobogó kapcsán írt bejegyzésében kiemelte, hogy a zászló azoknak a hősöknek állít emléket, akik életüket adták a magyar szabadságért.Gyurcsány a Facebookon is hazudik – Álhírekkel hergeli követőit a DK elnöke
Mészáros Lőrincék 5,3 milliárdért építenek egy darab zászlórudat a Citadellára! – olvasható az álhír Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán. A számadat természetesen extra méretben, narancssárgára van színezve, hogy a lehető legmagasabb tartományba szökjön a vérnyomás, amiért egy csoffadt rúdért kifizet az állam 5,3 milliárdot a Lölőnek. A valóság azonban az, hogy az 5,3 milliárd a Citadella mostani megújításának összköltsége körülbelül 10 ezer négyzetméter falfelület rekonstrukciójával együtt – mutatott rá a vasarnap.hu oldalon megjelenő publicisztikájában Francesca Rivafinoli, aki a számokat és tényeket csokorba szedve mutatta be, mi a különbség a NER és Gyurcsányék politikája között.Terjeszkedő méhlegelők – Ellepte a gaz a Gellérthegyet is
Budapest egyik szimbólumát is elérte a fővárosi városvezetés alkalmatlansága. A méhlegelők egyre gyorsabban terjeszkednek, és mára szinte megfojtották a Gellérthegyet. Ez pedig sajnos nemcsak egyszerű hanyagság, hanem koncepció: a főváros vezetése így kísérletezik. Őszig nem is terveznek kaszálni.Megkezdődött a Citadella felújítása
Megkezdődött a Citadella felújítása. Az első látványtervek már elkészültek: ezek közül osztott meg egyet közösségi oldalán Dömötör Csaba.Három éven belül megújul a Citadella és környezete
Szerethető, új találkozási pontként és közösségi térként fog megnyílni az átfogó rekonstrukción áteső, hosszú évtizedek óta elhanyagolt Citadella erőd és közvetlen környezete - mondta el az erőd hétfői sajtóbejárásán a projekt kormánybiztosa. Fodor Gergely hangsúlyozta, hogy a Citadella most kezdődő megújításával sok évtizedes adósságot törlesztenek, de észszerű és megvalósítható tervekkel készülnek: az erődben a magyarság szabadságküzdelmeire emlékező, hiánypótló múzeumot és Budapest egyik legszebb közparkját alakítják ki.Ajánljuk még