Pesti Srácok

Simicskó István: jó helyen lesz az a kereszt a Szabadság-szobor talapzatán

null

A felújítás látványtervei szerint a Szabadság-szobor talapzatára egy keresztet helyeznek el, amely keresztény hitünk legfőbb szimbóluma. Ez az elképzelés olyannyira kiverte a biztosítékot egyes körökben, hogy aláírásgyűjtés indult a kereszt elhelyezésének megakadályozására - írta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Facebook-bejegyzésében. Mint hozzáteszi, az a kereszt zavarja egyesek lelki világát, "amely megtalálható a Szent Koronán és így a magyar címerben is, s amely Európa közel kétezer éves vallási örökségét jelképezi".

A kereszténydekrata képviselő felidézi, a Citadella, valamint a Szabadság-szobor Budapest és Magyarország egyik emblematikus jelképe. Kisfaludi Strobl Zsigmond szobra 1947-re készült el és eredetileg a nácikat Budapestről kiverő szovjetek tiszteletére emeltetett. Az 1956-os forradalom idején a szoborcsoporthoz tartozó szovjet katona szobrát ledöntötték, majd a kommunista restaurációt követően visszaállították. A rendszerváltás után a szocialista érára utaló jelképeket eltávolították, így a szoboregyüttes elnyerte mai formáját. Sajnos az elmúlt három évtizedben mind a Citadella, mind pedig a Szabadság-szobor állapota jelentősen leromlott, a most folyó felújítás egy régi adósságot törleszt és méltatlan állapotot szünet meg. mint fogalmaz,

Simicskó István kiemeli,

PestiSracok facebook image

Forrás: OS; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.