Ilyen ez a világ! A sör íze is rosszabb

Ilyenek vagyunk mi magyarok többnyire, ha valami nem sikerül elkeseredünk, lekonyulunk, aztán majd újra kezdjük, újult erővel. Csak hát egyre nehezebb. Újabb és újabb hatalmak veselkednek ránk, újabb és újabb szövetségben, de mindig ugyanazzal az ideológiával készülnek a magyar nemzetet megsemmisíteni. Ez nem túlzás. Ha csak az elmúlt több mint száz évet nézzük, először Magyarország legfőbb ellensége a megfoghatatlan internacionalizmus, a bolsevizmus, a liberalizmus volt. Háttérben persze ott volt a szabadkőművesség ereje, támaszul sorakozott fel az első világháború idejében az antant, a franciákkal, az angolokkal, az Egyesült Államokkal az élen. Természetesen a cél már akkor -főként Közép-Európában- az erős nemzetállamok megtörése volt. Magyarország a trianoni békediktátumba (1920. június 4.) majdnem belerokkant.

A sör is rosszabb lett?

Persze ahhoz, hogy egy nép elpusztítási kísérlete sikerüljön, ahhoz kellettek a belső árulók. Immár 126 éve a magyarokat mindig az árulások ejtik rabul. Az első nagy áruló Károlyi Mihály, a furcsa körülmények között kikiáltott köztársasági elnök volt. Évtizedekig szobra állt az Országháza előtt. Sem törvényes, sem széles nemzeti, demokratikus támogatással nem rendelkezett. Puccsszerűen került hatalomba e nagyon tehetségtelen, gyáva, sértett főúr, amihez hozzájárult a morál hiánya, testi fogyatékossága, a haza elárulása. Ennek a lelki toprongynak a fő bűne, hogy lefegyverezte Közép-Európa legnagyobb hadseregét a magyart, akikkel megvédhette volna Magyarországot az ilyen mértékű szétdarabolástól. A másik, hogy átengedte a hatalmat a kommunistáknak, Kun Bélának, Szamuely Tibornak és társainak- őket is piedesztálra emelték. Ezért kerülhetett hatalomba például egy gyengécske újságíró, a vérgőzös Szamuely Tibor, akinek nevéhez fűződik a Lenin fiúk gyilkos kegyetlenkedései, a rettegett páncélvonat vörös katonáinak garázdálkodása a békés falvakban, városokban. Nem tudom, hogy azt kapjuk -e mindig, amit megérdemeltünk – szerintem nem érdemeljük meg-, mert rendre az erőszakosan hatalomra kerülő kommunista vagy balliberális vezetők, magyar miniszterelnökök súlyos pszichés betegségekben szenvedtek, kisebbségi érzésüket, elhatalmasodó irigységüket, félelmeiket a hatalom birtokában kegyetlenkedésekkel, ellenfeleik legyilkolásával vezették le. Szó sincs magas eszmeiségről, szellemi vitákról, meggyőzésről. Rá kell csak nézni a fotón a cingár Szamuely Tiborra, amint az 1919-es Tanácsköztársaság (Véres Kommün) idején a szónokló Kun Béla mögött bárgyún mosolyog. Élet-halál ura lett. A hatalmi mániában szenvedő Kun Béla akkor még megúszta, de a véreskezű Sztálin a többi kommunistával együtt Kun Bélát is kivégeztette.

Ezek egymást is nyírták, vagy magukat nyírták ki gyávaságukban, mint Szamuely. De súlyos károkat okozott hazájának Rákosi Mátyás, a kopasz kisember, aki szovjet katonai megszállással lehetett 1948 után miniszterelnök és a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára. Igazi sunyi ember volt, felfelé nyalt, lefelé rúgott, a népnek össze-vissza hazudozott. Apánknak, Rákosi apánknak hívatta magát. Kötelező volt a nyilvános helyeken, hogy ki legyen függesztve a bekeretezett képe. Nos, feladta ő is Magyarországot, akkor a Szovjetuniónak. Szerette volna, ha a 20. szovjet tagköztársaság lehettünk volna. Ezt már Sztálin sem akarta. Nem sokra becsülte Rákosit, de a tanítvány terrorban túl akarta szárnyalni a nagy tanító mesterét. Sztálin gauleiternek tartotta, aki végrehajtja a parancsait. Vorosilov, Szovjetunió marsallja, a megszállt Magyarország szovjet hadseregének főparancsnoka egyszer a túlságosan is szolgalelkű Rákosit a parlamentben mindenki előtt seggbe rúgta, mert további kivégzésekre, az őt zavaró kommunista politikusok félre tételéért kért engedélyt. Ezt még személyesen Pártay Tivadar, kisgazda nemzetgyűlési képviselő mesélte el nekem. Rákosi a fenékbe rúgásra csak engedelmesen mosolygott. Micsoda féreg ember lehetett, aki nemcsak ártatlan magyar hazafiakat végeztetett ki, küldött tízezrével börtönbe, munkatáborba, családokat tett tönkre, hanem kommunista párttársai életét is elvette, akikre féltékeny volt, mint például Rajk Lászlóra, Szőnyi Tiborra, Pálffy Györgyre vagy a Szűcs testvérekre, Szűcs Ernőre és Szűcs Miklósra. A magyarság elleni gyűlölete, kisebbségi érzése, gyávasága, hazugságai, jellemtelensége sokat ártottak Magyarországnak.

Akkor is a Szovjetuniónak, a nemzetközi kommunista mozgalomnak és a szövetséges hatalmaknak köszönhette a hatalmát 1948-tól- 1956-ig. Hatalma megtartásához a magyar nemzeti tudat eltörlése volt a feltétel. Ennek a feladatnak- az identitás tudat felszámolása- aztán a leginkább Kádár János, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverője felelt meg. Magyar árulók, újabb magyar árulóknak adták át a stafétabotot. Ezt a staféta botot Kádár János több mint harmincöt évig tartotta kezében. Tulajdonképpen az ő ideje alatt került a kölcsön dollármilliárdokkal visszafizethetetlen adósságspirálba a magyar nép, lett lekötelezettje a pénzügyi háttérhatalomnak és vált Magyarország függővé, a mindenkori nyugati mély államnak. Olykor-olykor a nemzeti kormányok a rendszerváltás után megpróbálták kidugni a fejüket a szorításokból, függetlenné válni, de ez csak időlegesen sikerült. Az alkohol függő Gyurcsány Ferenc az IMF-el, majdnem végzetes adósságcsapdába vitte az országot. A világvallássá váló woke, az lmbtq, a gender hálója megpróbálta Magyarországot rabul ejteni, de az újra és újra választást nyert konzervatív polgári oldal vissza tudta verni ezeket a próbálkozásokat. De csak egy darabig. Az Európai Unió neoliberális, neomarxista, globalista eszmékkel terhelt többségének sikerült legyőznie a nemzetállamok jövőjében, a nemzetegyesítésban hitt Orbán Viktor kormányfőt. Ehhez a sikerhez azonban ismét kellettek árulók, akik elárulják Magyarország szuverenitását, félre dobják az ezer éves keresztény értékeket a globalizmus oltárán. Jelen pillanatban veszélybe került újra a magyar függetlenség, a magyar haza, de most már fenyegetően. A nyílt társadalom Soros ügynökei -államfők, miniszterelnökök, az Európai Unió magas rangú tisztségviselői-, a muszlim vallású migránsok milliók Európába telepítésével, végleg szét akarják verni a nemzetállamokat egy Európai Egyesült Államok megteremtésével. Nem kevésbé Európában háborút akarnak kirobbantani a fegyverüzlet- és a magánpénzügyi hatalom ismeretlen szereplői. Ideiglenesen tehát kezükbe került újra Magyarország. Erre megvolt a segéderő,- az önként jelentkező vagy kiválasztott, - Magyar Péter személyében. Ez sem volt véletlen. A narcisztikus, súlyos önismereti, személyiségi problémákkal küzdő, amorális, politikai babérokra vágyó Magyar, láthatólag mindent el fog követni, hogy Brüsszeli urainak megfeleljen. Azt érzékelni lehet, hogy szabad teret enged a globalizmusnak, a magyar érdekek semmibe vételével.

Nem gondoltam volna a rendszerváltás-, 1990 után, hogy újra lesz egy olyan miniszterelnöke Magyarországnak, aki nem ura az indulatainak, a helyzetének és a miniszterelnökség erkélyéről a migránspaktum ellene tüntető tömegnek mutogat-egyesek szerint köpött is egyet-, hadonászik és artikulálatlanul ordibál, zászlót lenget. Szégyen. Magyar Péter eddigi politikai szereplése kapcsán félő, hogy ez az ember képtelen lesz kiállni az ezer éves államisággal rendelkező Magyarország érdekeiért. Ez már csak azért is kísérteties, mert közeledik a Mohácsi vész ötszázadik évfordulója, 1526. augusztus 29-e. Nyugat-Európát akkor is védték királyaink, hadvezéreink, a katolikus egyház főpapjai, a magyar vitézek, nemesek, jobbágyok, szabad városok polgárai az oszmán birodalom terjeszkedése ellen. Évszázadokon át a magyar királyságokban nemzeti összefogás volt a tatár, török, német betörök ellen. A török elleni mohácsi csatában gyakorlatilag oda veszett a magyar elit, a magyar uralkodó osztály, a nemesség nagy része, II. Lajos királlyal, Tomori Pál érsekkel együtt. Egy nagy, középkori birodalom szétesése kezdődött el és 150 évig elvesztettük ténylegesen a függetlenségünket. A három részre szakadt Magyarország nagyobbik területén a török uralkodott. A belső-és külső árulók itt is jeleskedtek. Nyugat-Európa ekkor is elárulta a magyar királyságot, holott a határaikat a magyar katonák védték meg a török hordáktól. A magyar, a magyart itt is elárulta.

Szapolyai János érzéketlenül szemlélte a hazát védő magyarság egy részének pusztulását. Számos költőnk nemzedékről, nemzedékre megírta mohács tanulságait. A keserű Trianon írta Reményik Sándor, a Mohács után versét:

,,Testvér, ne kérdezd, hogy ki volt hibás,

Főúr, főpap, jobbágy vagy köznemes?

Mindenki bűnös volt és senki sem,

Hidegen hirdették a csillagok:

E nemzedéknek nincsen kegyelem.” Reményik, a költő a felelősöket keresi, a nemzetből senkit nem ment fel. Ady Endre, a Nekünk Mohács kell versében ennél tovább megy 1908-ban:
 

,,Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
 

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.
 

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.”

Végül is a második Mohács megérkezett hozzánk Trianon képében. Aztán folytatódott a német megszállással, az embert pusztító nyilasokkal, majd a kommunista diktatúrával. Kérdezem tisztelettel...Még hány Mohácsot kell végig szenvednünk, hogy békére leljünk!? Talán nem lehetne egyszer összefogni, egyetérteni és nem idegen érdekeket szolgálni, elárulni? Nem tudom hol van a hiba? A liberálisok, a baloldal, a globalisták miért értelmezik másként a haza fogalmát, mind a nemzeti, konzervatív, keresztények? Választók tömegei nem látják, hogy mi az érdeke Magyarországnak, vagy ennyire naivak, és meg lehet őket vezetni ígéretekkel. Netán ennyire számít a pénz, az irigység, a gyűlölködés? De hát akkor kit tartsunk magyarnak? Ébresztő! Különben rohanunk a szakadékba. Még lehet megállni és a becsületet elővenni.