Pesti Srácok

Magyarországi támogatásból mentik meg a 18. századi erdélyi templom famennyezetét

Magyarországi támogatásból mentik meg a 18. századi erdélyi templom famennyezetét

Magyarországi támogatásból mentik meg az erdélyi Tacs viharban megrongálódott, református templomának famennyezetét, a Kárpát-medencei magyar műemlékek megmentését célzó Rómer Flóris Terv keretében. A Beszterce-Naszód megyei, túlnyomórészt magyarok lakta település református templomának tornya április 17-én este leomlott, az értékes famennyezetet azonban ekkora kimentették a rossz állapotú épületből – közölte az MTI-vel kedden a Rómer Flóris Tervet lebonyolító Teleki László Alapítvány.

Mint a közlemény emlékeztet, a 18. században épült templom évek óta használaton kívül állt. A helyi reformátusok megvásárolták a korábban a szászok által emelt evangélikus templomot és parókiát, felújították, és immár azt használják. Eredeti templomuk korábban is szenvedett már el károkat, és statikai problémák miatt le kellett mondani a felújításáról. Az 1711-ben készült kazettás famennyezet azonban rendkívül értékes, ezért azt lebontották, a festetlen részeket portalanították, a mennyezetet fertőtlenítették, elraktározták.

A magyar kormány finanszírozásából működő Rómer Flóris Terv keretében, a helyi reformátusokkal egyetértésben a felújítás után a famennyezetet áthelyezik az egykori evangélikus templomba – áll a közleményben. Székely Szabolcs tacsi lelkipásztor a templomtorony leomlása után elmondta, az orgonát és a harangokat még 2007-ben átszállították az új templomba. Oda viszik át az 1905-ben készített szószékkoronát, a Mózes-széket és a papné padját is. Hozzátette: jelenleg az új templom régi tornya is felújításra szorul, a szükséges engedélyeket várják a munkálatok elkezdéséhez.

Forrás: MTI; Fotó: reformatus.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.