Annak ellenére, hogy Bulgária hivatalosan hónapokon keresztül ellenezte a fegyverszállítást Ukrajnának, 2022 tavaszán Szófia közvetítők beiktatásával gázolajat, lőszert és harcászati eszközöket juttatott el Ukrajnába. Volt időszak, hogy a bolgár lőszerek a háborús szükséglet egyharmadát fedezték.
Az információk a Die Welt német napilap nyomozásának köszönhetően láttak napvilágot. Ezek alapján Kijev tavaly áprilisban nem hivatalos segítséget kért Szófiától, mivel a dízelolaj- és lőszerkészleteik, amelyek még a szovjet időkből származtak, szinte kimerültek. Egy titkos akció keretén belül Kiril Petkov miniszterelnök a koalíciós partnere, a szocialista párt megkerülésével segített Kijevnek. A hadianyag és a gázolaj nem direkt úton került az egyik kormánytól a másikhoz, hanem bolgár és külföldi közvetítő cégeken keresztül. A szállítmányok szárazföldi és légi úton Románián, Magyarországon és Lengyelországon keresztül jutottak el Ukrajnába. Ezt megerősítette a Die Weltnek az akkori kormányfő, Kiril Petkov, aki ma ellenzékben van. Kormánya kiviteli engedélyeket állított ki a közvetítő cégeknek.
A privát hadiüzemeink teljes kapacitással dolgoztak
– nyilatkozta Petkov, hozzátéve, hogy úgy saccolják, hogy a háború kezdeti fázisában felhasznált muníció egyharmada Bulgáriából érekezett. Különösen érdekes, hogy a gázolaj, amelyet titokban szállítottak, orosz nyersolajból, egy fekete-tengeri finomítóban készült, amely a Lukoil tulajdonában volt. Az akkori pénzügyminiszter, Aszen Vaszilev is nyilatkozott a Die Weltnek: „Bulgária lett Ukrajna legnagyobb gázolajexportőre és az ország szükségleteinek negyven százalékát fedte le”. A lap megkeresésére Kijev megerősítette az információkat: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elmondta, hogy tavaly áprilisban kishíján elfogyott a lőszerük.
Tudtuk, hogy a bolgár raktárakban rengeteg, nekünk szükséges lőszer található, és ezért Zelenszkij elnök elküldött engem Bulgáriába, hogy diplomáciai trükkök alkalmazásával megszerezzem a szükséges muníciót
– mondta Kuleba, hozzátéve:
Ez élet és halál kérdése volt akkor.
Petkov ekkor ígéretet tett Kulebának, hogy mindent, ami csak a hatalmától telik, megtesz, annak ellenére, hogy a belpolitikai helyzet nem volt éppen egyszerű.
Ezek nem direkt szállítmányok voltak, hanem ukrán cégek és NATO országok cégei engedélyt kaptak bolgár hadianyag beszerzésére, azokra, amelyekre szükségünk volt
– árulta el az ukrán külügyminiszter.
Mindig hálás leszek Kiril Petkovnak, hogy minden politikai érzékét bevetette, hogy megoldást találjon
– tette hozzá Kuleba.
A történet igazából egyszerű: amíg a bolgár koalíció néhány tagja az oroszokkal szimpatizált, addig Petkov elhatározta, hogy a történelem jó oldalára áll és nekünk segít egy sokkal erősebb ellenség legyőzésében
– zárta az interjút ukrán politikus.
Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka
Facebook
Twitter
YouTube
RSS