
Magasságot kellett változtatnia a Fekete-tenger felett az Aeroflot orosz légitársaság Tel-Avivból Moszkvába tartó egyik járatának, hogy elkerülje az összeütközést a NATO egyik, CL-600 jelű felderítőgépével, amely keresztezte a polgári repülőgép kijelölt útvonalát – közölte az orosz polgári légiforgalmi hatóság szombaton.
A SU501 számú járatnak – amelyen 142 utas tartózkodott – hatszáz métert kellett süllyednie pénteken, miután a légi irányítás figyelmeztette, hogy egy másik repülőgép keresztezi az útvonalát – közölte az Aeroflot. Később hozzátették, hogy az orosz gép pilótái látták a másikat, amikor hozzájuk a legközelebb elhaladt. A Roszaviacija orosz légiforgalmi hatóság szerint egy CL-650 járatszámú másik, kisebb gépnek is – amely Szocsiból repült Szkopjébe a Fekete-tenger felett – változtatnia kellett az útvonalán. Az orosz hatóság azt nem közölte a Reuters hírügynökség szerint, hogy a felderítőgép melyik NATO-tagországhoz tartozott. Az orosz védelmi minisztérium viszont közölte pénteken: a légierőnek harci gépeket kellett riasztania, hogy nyomába eredjenek két amerikai katonai felderítőgépnek a Fekete-tenger felett.
Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége egyelőre nem kommentálta a szóban forgó eseteket, amelyekről először az Interfax orosz hírügynökség számolt be. A Roszaviacija megjegyezte közleményében, hogy a NATO gépei az utóbbi időben gyakrabban hajtanak végre repülést a térségben, és ez veszélyezteti a polgári gépeket, Moszkva ezért diplomáciai panaszt készül tenni. A térségben a katonai feszültség Ukrajna miatt nőtt meg az utóbbi időben – jegyezte meg a Reuters.
Kijev és a NATO azzal vádolja Oroszországot, hogy Ukrajna lerohanására készül. Moszkva tagadja ezt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martial Trezzini
Pedro Paolo
2021-12-06 at 11:02
Mit keres a rohadék NATO ott???
vélemény
2021-12-05 at 18:11
Ez, a disznó-öbölben is pofára ejtett banda változatlanul nem fér a bőrébe.
Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik a porcelán.
Orientál
2021-12-05 at 16:49
USA VESZÉLYES A POLGÁRI REPÜLŐGÉPEKRE IS . Olyan útvonalakat keresztez de szerencsére majdnem okozott tragédiát ami nemzetközileg már jóval előbb az orosz repülőgépnek volt kijelölve a légi közlekedésben.
halacska
2021-12-05 at 15:38
Cikk utolsó kiemeléséhez: ki rohanta le Ukrajnát 5mrd Usd-ból?
Torockó
2021-12-05 at 15:26
North Atlantic Treaty Organization. Azaz már a Fekete tenger is az észak-atlanti régió része, mint oda akarták csatolni Grúziát, Afganisztánt, meg Ukrajnát, stb. Az Atlanti óceán mossa Krimet, Abháziát, Grúziát, Törökországot, Cserkeszföldet, Etelközt és a kozákok lakta területeket is…
Judit
2021-12-05 at 14:35
Borzalom hogy ez a jelenlegi u s a mi mindenre képes, felháborító.!!!
Remélem Putyin gatyába rázza őket.!!!
accept
2021-12-05 at 12:52
ViAM
ez a német “csúcs demokracia és szólásszabadság”!
Magyarul:Kuss a neved pofa be -:)
Etel
2021-12-05 at 12:21
Le kell selejtezni azt a felderítő gépet, amelyik egy böhöm utasszállítót sem vesz észre.
Politikai koszfészek
2021-12-05 at 11:28
“két amerikai katonai felderítőgépnek a Fekete-tenger felett.”
1/ Rohadék jenki-majmok mit keresnek a térségben?
2/ Azután ha a ruszkik elkenik a pofájukat, akkor meg szankcióznak (ami sz.rt se ér).
3/ Még az elnökválasztásukat is elcsalták.
4/ Perverz, aberrált buzeráns keveréknépség történelem nélkül – ez az USA.
ViAM
2021-12-05 at 11:23
“accept”!
Nyilván véletlen, hogy alatta megjegyzések ki vannak kapcsolva.
accept
2021-12-05 at 11:16
USA náci-fasiszta provokáció !
Troger gazember patkány USA!
Remélem Putyin hamarosan letörli a “fehérházat” a térkélről!
“WUNDERWAFFE”: Putin prahlt mit neuer nuklearen “Hyperschall-Rakete”
Putyin új nukleáris “hiperszonikus rakétával” büszkélkedik
“Awangard” 202 !
https://www.youtube.com/watch?v=yd5NTVh4Hm0
ViAM
2021-12-05 at 11:14
Polgári repülőgép kijelölt útvonalát keresztezni, veszélyeztetni kb. annyi, mint autóval a szembejövő forgalommal haladni. Főben járó bűn! Megy rendesen a lélektani hadviselés…
(Hogy aztán még mi van e mögött, miután Tel-Avivból Moszkvába ment a gép?!)
Torockó
2021-12-05 at 11:10
Antiszemita akció a Nátó részéről? Nekik semmi sem szent? Véletlen, hogy pont a tel-avivi járatot veszélyeztették? :-).
Egyszerű Polgár
2021-12-05 at 10:39
Érdekes!
Egy felderítőgép! nem vette észre, hogy utasszállító van a közelében?
Véletlen?
Technikai hiba?
Arra gondolni se merek, hogy talán szándékosság?!
hufi
2021-12-05 at 10:33
Próbálkoznak a másság tisztelői.