repülőgép
Mi történhetett? – 100 repülőgép adott le vészjelzést egy időben Moszkva felett
Mintegy száz repülőgép jelentette a 7700-as segélyhívószámot a Moszkva környéki radarok felé – hívta fel a figyelmet a flightradar24.com weboldal. Ez azt jelenti, hogy egyértelműen tájékoztatják a földi irányítót arról, hogy a légi jármű fedélzetén súlyos probléma van, és segítséget kell nyújtani. Az orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség később közleményt adott ki, amelyben tisztázta, hogy az adatok valótlanok.Halálos baleset és zuhanás a Balaton felett - Ez volt a magyar repülés fekete hete (Videó)
Nem túlzás azt állítani, hogy a múlt hét volt a magyar repülés fekete hete. Az elmúlt pár napban két, halálos áldozatokat is követelő tragédia történt. Múlt csütörtökön a Balatonnál zuhant le egy repülőgép, a másik pedig Székesfehérvár közelében. Utóbbi esetében úgy tudni, nem volt esély túlélni a zuhanást.Összeütközött két utasszállító a tokiói Haneda repülőtéren
Összeütközött két utasszállító a tokiói Haneda repülőtéren szombat reggel, a baleset miatt ideiglenesen lezárták a négy futópálya egyikét - közölte a japán közlekedési minisztérium. A háromezer méter hosszú, A jelű futópályát két óra múlva újra üzembe helyezték. A gurulóúton történt incidensben senki sem sérült meg, de a helyszínen készült fotók szerint az egyik gép szárnyvégében kár keletkezett - számol be az MTI.Részeg utas miatt hajtott végre kényszerleszállást egy repülő Budapesten
Magyar rendőrök lepték el az EasyJet gépét a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mert egy brit férfi furcsán, agresszívan viselkedett.Az Európai Parlament fenntarthatóbb repülőgép-üzemanyagok használatát szorgalmazza
Az Európai Parlament (EP) plénuma csütörtökön állásfoglalást fogadott el, amelyben azt szorgalmazza, hogy az európai uniós tagországok repülőgépei és repülőterei nagyobb arányban használjanak fenntartható üzemanyagokat a légi közlekedésből származó kibocsátások csökkentése és Európa 2050-re tervezett klímasemlegessé válása érdekében.12 új katonai kiképzőgépet kap a Magyar Honvédség (videó!)
12 darab L–39NG katonai kiképző- és felderítőrepülőgép beszerzését jelentette be a Magyar Honvédség számára Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos – írja a portfolio.hu.Majdnem összeütközött egy Aeroflot- és egy NATO-repülőgép
Magasságot kellett változtatnia a Fekete-tenger felett az Aeroflot orosz légitársaság Tel-Avivból Moszkvába tartó egyik járatának, hogy elkerülje az összeütközést a NATO egyik, CL-600 jelű felderítőgépével, amely keresztezte a polgári repülőgép kijelölt útvonalát – közölte az orosz polgári légiforgalmi hatóság szombaton.Megkötözték azt a megvadult utast, aki ki akarta nyitni a repülőgép ajtaját (Videó!)
Megvadult férfi keltett pánikot a spanyolországi Sevillából Budapestre tartó repülőjáraton a napokban. A furcsán viselkedő utas megpróbálta kinyitni a repülőgép egyik ajtaját menet közben, a levegőben. Az agresszív férfit végül az üléshez kötözték, majd landolás után átadták a rendőrségnek a Liszt Ferenc repülőtéren – derül ki a femcafe.hu cikkéből.Új teherszállító gépet vásárolt a Külgazdasági és Külügyminisztérium
Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a kormány felhatalmazásával a Külgazdasági és Külügyminisztérium vásárolt egy Airbus A330 típusú teherszállító repülőgépet. A gép a járvány elleni védekezésben is részt vesz majd, megkönnyítve ezzel a vakcina szállítását.Ajánljuk még