Pesti Srácok

Már a DK is Karácsony orrára koppintott a közlekedési káosz miatt

Már a DK is Karácsony orrára koppintott a közlekedési káosz miatt

A fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az iskolakezdéssel megjelenő dugókat és közlekedési káoszt – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció honlapján a Gyurcsány-párt budapesti elnöke. A politikus szerint ez a kérdés a közelgő iskolakezdés miatt különösen aktuálissá vált.

A DK fővárosi elnöke arról írt, hogy szeptember elsejével újra megnyílnak az iskolák, elindul a tanév, ez pedig Budapest közlekedési rendjét is jelentősen átalakítja majd a nyárihoz képest.

– fogalmazott a párt budapesti elnöke.

PestiSracok facebook image

Forrás: dkp.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.