
Az idén is több tízszeres a túljelentkezés a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakára, és átlagban is mintegy tízszer többen jelentkeztek az SZFE-n meghirdetett valamennyi hallgatói helyre. A felvételi zökkenőmentesen zajlik, és míg korábban a jelentkezők több mint egyharmada budapesti volt, az idén már 90 százalék körüli a vidéki és határon túli jelentkezők aránya. A fiatalok talán ráéreztek, hogy a megújult SZFE-n tanulni már nem elsősorban egy budapesti elit kiváltsága – fejtette ki Szarka Gábor, az egyetem kancellárja az Origónak.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen kancellárja a portálnak elmondta, hogy az egyetemükre jelentkezőknek többkörös felvételi vizsgán kell átmenniük. Tehetségeket keresnek, ezért nem feltétlenül a legjobb tanulókat veszik fel bizonyos szakokra, hanem a legtehetségesebbeket.
Ehhez kell a többszintű megmérettetés. Az első körben általában elméleti vizsgát tesznek a felvételizők, a második és a harmadik kör pedig már szakmai munkáról szó, vagyis arról, hogy megtaláljuk a legtehetségesebb fiatalokat. A legnépszerűbb az idén is a színművész szak, ahol több, mint hússzoros a túljelentkezés
– magyarázta Szarka Gábor, aki szerint a modellváltás vonzóbbá tette az egyetemet, hiszen egyre nagyobb túljelentkezést tapasztalnak. A kancellár kifejtette, hogy míg tavaly a budapesti és vidéki fiatalok aránya nagyjából harminc–hetven százalék volt, ez az arány idén jelentősen megváltozott. A mostani jelentkezők között a vidéki és a határon túli fiatalok aránya kilencven százalék felett van.
Ez jelentős változás; a fiatalok talán már érzik, hogy immár elsősorban nem budapesti kiváltság bekerülni az SZFE-re. A felvételi kampányunkban éppen ezt az üzenetet szerettük volna eljuttatni a vidéki fiatalok számára, és most nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az üzenet termékeny talajra hullt, és ilyen nagy arányban szavazott bizalmat a vidék fiatalsága egyetemünknek
– hangsúlyozta Szarka Gábor, aki a Vas utcai kollégiumról szólva elmondta, hogy lakhatatlan állapotban örökölték meg.
Egy új kollégiumi épületet bérlünk a XI. kerületben, hiszen a régit lényegében lakhatatlan állapotban örököltük meg. Az új modern, világos és kényelmes
– részletezte, majd hozzátette, hogy a Vas utcai épületüket is kitakarították, kifestették, új bútorokkal rendezték be annak érdekében, hogy az Ukrajnából menekülőknek szállást tudjanak ajánlani.
A beköltözések az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködésben meg is történtek, így az SZFE is a maga lehetőségeivel hozzá tudott járulni Magyarország kormányának humanitárius erőfeszítéseihez
– magyarázta a kancellár.
Forrás: origo.hu; Fotó: Pesti TV
Nahát
2022-05-15 at 18:47
Végre egy jó hír azok után, hogy megszűnik a PS és a Pesti TV. A free SZFE-s anarchia leküzdésébe a PS is jócskán besegített, a magyar államnak van mit megköszönnie az újságíróinak. Az az egész bolsevik huzavona méltatlan volt Magyarországhoz!
Orientál
2022-05-15 at 17:04
Ezek szerint Nézd meg hogy a jelenlegi színészeknek kik voltak a szüleik ,mert egy részüknek színész volt legalább az apja vagy az anyja ,esetleg mindkettő.
Sas
2022-05-15 at 16:11
…………….ÉS………..LEGYENEK OLYAN RENDEZŐK IS, akik ismerik az életet, van emberismeretük, tehát nem a belvárosban élik az életüket.UTÓBBIAK ELEVE NEM KÉPESEK a színészeket instruálni.A MAGYAR művészet végre ne provinciális szánalom legyen-a nyugati centrum divatos témáinak, stílusának szánalmas másolása.
ZOZO
2022-05-15 at 16:02
Nagyon sokan nem jártak színházba ezek miatt a libernyák bolsi színészek miatt!A fene nem volt kíváncsi rájuk!Rohadékok! Nézz meg 1 részt a Keresztanyu című sorozatból! Beszarsz!5perc után!
Ezek szerint
2022-05-15 at 14:50
Kellett azt kihangsúlyozni, hogy nemcsak a pesti és budai elit gyerekei tanulhatnak ott? És tessék, máris boldog, boldogtalan gyereke azt hiszi, hogy van ott keresnivalója.