Pesti Srácok

Már Olaszország is Fekete-Afrika határán védekezne az embercsempészet ellen

Már Olaszország is Fekete-Afrika határán védekezne az embercsempészet ellen

Olaszország katonai missziót küld Nigerbe az embercsempészet elleni harc és az afrikai országon át Európába tartó migrációs áradat feltartóztatására – jelentette be csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök.

Az olasz parlament várhatóan rövid időn belül jóváhagyja a missziót, amely korábban Irakban szolgálatot teljesítő 470 katona Nigerbe vezénylését irányozza elő. Olaszország ezenkívül 30 harci járművet és két repülőgépet is küld Nigerbe – jelentette az ANSA olasz hírügynökség. Az első 120 katona előreláthatólag márciusban indul a nyugati-afrikai országba a helyi sajtó beszámolója szerint. A küldetés célja a nigeri katonák kiképzése az embercsempészetet bonyolító bűnszervezetek és a különböző terrorcsoportok elleni küzdelemre. A katonai kontingens emellett a nigeri biztonsági erőknek is segítséget fog nyújtani a határőrizeti feladatokban Niger és a vele északkeleten határos Líbia között. Líbia nyugati tengerpartja a fő kiindulópontja a főként a szubszaharai országokból a szegénység és fegyveres konfliktusok elől menekülő embereknek, akik Európába szeretnének illegális módon eljutni.

Július eleje és december közepe között azonban csaknem hetven százalékkal csökkent a tengeren keresztül, elsősorban Líbiából Olaszországba érkező migránsok száma, miután az ENSZ által elismert líbiai kormány tisztségviselői az olasz hatóságokkal együttműködve visszaszorították az embercsempészetet a Tripolitól nyugatra fekvő Szabráta városában. Az együttműködés keretében a migránsokat még a tengeren elfogják, és visszaszállítják az észak-afrikai állam területére. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint az idén december 28-ig csaknem 119 ezer embert menekítettek ki a Földközi-tenger középső medencéjében, majd szállítottak az olasz kikötőkbe. Ez több mint 34 százalékkal kevesebb a tavalyi számhoz képest, amely 180 ezret meghaladó volt.

A hagyományos évzáró sajtótájékoztatón felszólalva az olasz kormányfő azt kérte a pártoktól, hogy

PestiSracok facebook image

Gentiloni ezután a parlament feloszlatása előtti első hivatalos lépésként Sergio Mattarella elnökkel találkozott, akivel várhatóan a jövő évi választásokról fog egyeztetni. Találkozójukat követően Mattarella összehívja az olasz parlament képviselőházainak elnökeit, majd feloszlatja a parlamentet. Gentiloni kabinetje ezután kitűzi a választások dátumát, amely az előzetes várakozások szerint március 4. lesz.

MTI

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.