Márki-Zay és a kampány
Teljes mértékben megértem, hogy sokan másfajta kampányt képzelnek el ahhoz képest, mint ami most zajlik a kormánypártok részéről. Mi, a jobboldalon – én legalábbis ebben szeretnék hinni – még egy pillanatra sem osztjuk az olyan elképzeléseket, amelyek a baloldalon dívnak, jelesül, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Régebben is számos alkalommal beszéltem arról, hogy a hazai jobboldal erősségére nem veszélyt jelent, hanem soha nem látott bizonyíték arra, hogy ennyire sokszínű, a szó valódi értelmében vett néppárt. Hogy megférnek benne a Csurka-árváktól kezdve – Pista bácsi is megmondta már! – a magukat visszafogott konzervatívnak tartókon át mondjuk azok a liberálisok is, akik felfogják, micsoda veszélyt jelent az országra az ellenzék, és ízlésbeli különvéleményük megélésénél sokkal többre tartják azt, hogy Magyarország erős és sikeres legyen.
Trombitás Kristóf
Egyáltalán, hogy a jövőben is legyen. Ez egy lelkesítő cucc, akárki, akármit mond. Még kampány idején is. Sőt, még akkor is, ha azt egyébként ki kell mondanunk, hogy egyrészt a narratíva megváltoztatásáról nem pár hónappal a választások előtt kell elgondolkozni, és a másik... a másikra mindjárt bővebben is kitérek. Kohán Mátyás barátom, akit a feltörekvő, jobboldali publicistageneráció egyik legtehetségesebbjének tartok – nevezhetem feltörekvőnek, hiszen borzasztó, de miközben annyira öreg még én sem vagyok, máris több mint 10 év van köztünk és ez már nem is változhat – írt a Mandinerre egy cikket a kampány egészéről. Még inkább a megváltoztatni kívánt kampányról, talán? Én így dekódoltam a magam részére. Summa summarum, és eddig teljesen egyetértünk, mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szálakat Gyurcsány Ferenc irányítja. Azonban – és innentől érkezik az a megállapítása Mátyásnak, ami szerintem nem helytálló – új irányt is kell vegyen a Fidesz–KDNP kampánya. Okos, új válaszokat kell találni, bemutatni a sikereinket, pozitív üzenetekkel megszólítani a választókat. Ezúttal utoljára hadd szögezzem le, hogy ugyan már kissé háttérbe szorult idealista énem, de 2018-ban bizony nekem is voltak hasonló gondolataim, amelyeknek hangot is adtam. Érthető, bár megint mondom, szerintem idealista vélekedés azt állítani, hogy elég a sikereket bemutatni. Sajnos nem elég. Ahogy visszaemlékszem, a modern demokráciák történetében még soha nem volt elég.
A sikersztori propagálásával ugyanis nem lehet választásokat nyerni és az elsőrendű cél mégiscsak ez. Van egy megtörtént eseményünk, amely bizonyítja, hogy így nem lehet győzni, és az emberi lélektant is ismerjük. Azt a lélektant – mondhatjuk választói lélektannak –, amely természetesnek, adottnak és főleg megérdemeltnek vesz mindent, amit már megkapott. Persze állíthatod neki azt, hogy ez csak azért lehet, mert olyan kormány van, amilyen, de nagy általánosságban nem érez majd hálát. Ezt el kell fogadni. Másfelől itt van a hazai jobboldal rendszerváltoztatás utáni talán legnagyobb traumája, a 2002-es választási vereség. Az a vereség, ami ambivalens módon egyébként egy sor, nagyon hasznos dologra és eljárásra megtanította a nemzeti oldalt, de ez nem ennek az írásnak a témája. 2002-ben egyértelmű volt, hogy a Fidesz pozitív üzenetekkel operál, az elért eredményeket hangsúlyozza az emberek felé és így tovább. A légüres térben pedig csak lézengett és ténfergett Medgyessy Péter, akivel igazán komolyan senki sem foglalkozott. A keretezési lehetőséget egy az egyben átadtuk az MSZP-nek, ők meg pedig éltek a lehetőséggel és felépítettek egy esendő karaktert, akire a mindennapok embere is ráismerhet, aki amúgy úr is, meg visszafogott és persze nyugatias. Mi ezt hagytuk, az eredmény pedig ismert: kifosztott államháztartás, egy pufajkás után egy III/2-es miniszterelnöki székbe kerülése és Gyurcsány Ferenc felemelkedése. Komoly, keserves, de tanulságos tanulópénz volt.
Az ellenfeleinkkel szükséges foglalkozni. Nemcsak erről kell szóljon egy kampány – most sincs így –, de ha teljes egészében átadjuk a kezdeményezést, ha az ún. negatív kampányt meghagyjuk az ellenzéknek – akik élnek vele percről-percre –, mert az hozzánk nem méltó, akkor felemelt fejjel, kvázi méltósággal gyalogolunk a vereségbe. El kell fogadni, hogy a választások megnyerése egy polgári demokráciában minden más tényezőt felülír, mármint akkor, ha valaki valóban kormányozni szeretne és nem ad elő valami átlátszó, civil mesét, amitől már rég herótom van. Mint amikor Bajnai miniszterelnöki bemutatkozásakor elmondta, neki nincsenek politikai ambíciói, mire Navracsics Tibor azt reagálta: ez nagyszerű, de akkor mit keres a Parlamentben? A választásokat meg kell nyerni, ennél fontosabb, előrébbvaló és szükséges cél nincs, nem lehet. Aztán az is meggyőződésem, hogy a jobboldalon egyes körök bőven veszélyessége fölé lövik be Márki-Zay Pétert. Egy pillanatig sem állítom, hogy nem veszélyes, azt pedig még kevésbé, hogy bármennyire is le lehetne becsülni. Senkit, soha, sehol nem lehet lebecsülni a politikában. De ettől még közel biztos vagyok benne, hogy a saját echo chamberünk csap be minket akkor, amikor azt gondoljuk, tömeges jelenség lenne az ún. csalódott jobboldaliak körében a Márki-power bekajálása.
Mert ne tagadjuk, mi mindannyian, akik a közéletben élünk és létezünk, bármennyire is szeretnénk magunkat az ellenkezőjéről meggyőzni, de teljesen nem tudjuk függetleníteni magunkat a saját visszhangkamránktól. És ha ettől elvonatkoztatunk, akkor nem tartom reális opciónak azt, hogy jobbos tömegek indulnak meg Márki-Zay felé. Az a vibe-ja, ami most megvan, nem tart ki a választásokig, addig még rengeteg az idő. Abban hiszek, hogy a kampányokat – micsoda megállapítás lesz – aszerint kell megítélni, mennyire sikeresek, mennyit hoztak, hogyan teljesítettek. Technikai és nem ízlésbeli különbségeket kell tenni. A sikeres kampány haszonnal jár, tehát jó. A sikertelen kampány nem éri el a célját, tehát rossz. Leegyszerűsítés ez is? Kiveszi a politikából a szívet és a lelket? Igen is meg nem is. Technikai pontosság és rákészülés nélkül ugyanis semmi sem működik. Senki nem tud cselezni a futballpályán és 50 méteres, hajszálpontos átadásokat küldeni a csapattársának, ha nem képes lekezelni a labdát. A nagyobb célok eléréséhez és a mostani eredmények megtartásához bizony el kell fogadni azt is, ha ízlésünkkel nem találkozik valami. Ez véletlenül sem azt jelenti, hogy nem lehet róla vitatkozni. Hogyne lehetne. De jövő tavaszig dőreség lenne és nem tanácsos komolyan irányt változtatni.
