Pesti Srácok

Cseh Katalinnak az anyák jogai fontosabbak, mint egy kezdődő élet

Cseh Katalinnak az anyák jogai fontosabbak, mint egy kezdődő élet

A momentumos politikus bölcs lenne, ha a botmixeres kijelentése után inkább nem szólalna meg abortusz ügyben. Cseh Katalinnak már megint nem egy kezdődő élet védelme a fontos, hanem az, hogy szüntessék meg a szívhangtörvényt. Mindegy neki, csak nehogy gyerekek szülessenek.

Nagyon csípi még mindig a baloldal szemét, hogy 2022-ben a kormány meghozta a szívhangtörvényt, aminek értelmében azok a nők, akik abortálni akarják magzatukat előbb meg kell hallgatniuk annak szívhangját. Ha ezek után is a terhességmegszakítás mellett döntenek és találnak olyan orvost, aki ezt elvégzi a beavatkozás megtörténik. Cseh Katalinnak pedig már akkor felment a pumpa amikor ezt a törvényt meghozták, mert szerinte a nőknek maguknak kell dönteniük a saját testükről. Ám a kommentelők véleménye az, hogy a terhesség során már nem a nő testéről, hanem a magzat életéről van szó. Ezzel nem tudunk vitatkozni, a nőnek a saját testéről ugyanis akkor kellene felelősen gondolkodnia, amikor felelőtlenül ágyba bújik valakivel. 

Cseh Katalinnak egy nő döntése fontosabb mint a magzat élete
Cseh Katalinnak egy nő döntése fontosabb mint a magzat élete. Forrás Cseh Katalin/Facebook

Majd jön Csehtől a mondat, amire felkaptuk a fejünket. Mint írja: 

Most a statisztikák is igazolják, amire évek óta figyelmeztetünk: nem lett kevesebb abortusz. Csak több szenvedés. A kormány rendelete nem segített senkinek, csak beleszólt abba, amihez nincs joga: a nők testének és döntésének szabadságába.

Cseh a kommentek közé belinkelte a Telex cikkét, amely valóban arról ír, hogy a szívhangtörvény óta nem lett kevesebb az abortusz. A KSH adataira hivatkoznak, amiből azonban pont, hogy az olvasható ki, hogy de igen, kevesebb lett. Mivel azonban kevesebb gyerek született, ez okozta az abortuszok számának csökkenését is. 

Szám szerint kevesebb az abortusz, de a születések száma is. Forrás: KSH

Valóban sajnálatos, hogy kitolódott a gyermekvállalás és sokan mire észbe kapnak már késő. A kormány egyik új döntésének köszönhetően azonban már Magyarországon is elérhető a petesejt-donáció ráadásul állami támogatással, ami egy újabb hatalmas lépés afelé, hogy még több párnak lehessen saját gyermeke és ehhez ne kelljen hatalmas összegeket kifizetniük és külföldre utazniuk. A kormány tehát minden megtesz azért, hogy valahogy ösztönözze a fiatalokat, hogy vállaljanak gyereket. Cseh pedig dörzsöli a tenyerét, ha a rengeteg családtámogatásnak az eredménye nem kimagasló.

Cseh Katalinnak és társainak kínzás a szívhangtörvény, más országban viszont sokan meggondolják magukat

Mi magyarok valóban hajlamosak vagyunk a rosszat előbb észre venni, mint a jót. S bár valószínűleg Csek Katalin azok közé a magyarok közé tartozik, akik letagadják származásukat, a negatív szemlélet ott dolgozik benne. Más országokban ugyanis (és valószínűleg Magyarországon is, csak arról nem szólnak a hírek) sok nő meggondolja magát és eláll az abortusztól. Angliában például a koronavírus ideje alatt engedélyezték a magzatelhajtó tabletták bevételét otthon. Rengetegen éltek a lehetőséggel, de volt olyan, aki meggondolta magát és most boldog édesanya. Amerikában olyan eset is történt, amikor egy nő már bevette a tablettát és meggondolta magát hirtelen. Kockázatos volt ekkor már megtartani a babát, mert fennállt a veszély, hogy beteg lesz, de nem így történt. A baba megmenekült és egészséges lett. Miért ne lehetne akkor, hogy egy nő meghallgatja a magzat hangját és meggondolja magát? Ha csak egy életet is meg lehet ezzel menteni, már megérte. 

Cseh ennek ellenére a Patent Egyesület életellenes megjegyzéseit húzza elő, egy jó példával nem tud szolgálni: 

Nem szabad nyomasztani a nőket sem a kötelező lebeszéléssel, sem a kötelező szívhang-bemutatással. Sokkal-sokkal több elérhető információra van szükség. Gyorsabb, rövidebb, rugalmasabb és NEM bürokratikus procedúrára van szükség, mert rengeteg időt (heteket és munkaidőt) és felesleges ide-oda utazást igényel egy olyan folyamat, amiben rengeteget számít az idő. A szabályozásban nem a "magyar nép gyarapodásának", hanem a nők testi és lelki egészségének, biztonságának, a felvilágosításnak és a megelőzésnek kell a középpontban állnia!

Magyarán döntsenek úgy a nők a kis életekről, mintha az kenyérvásárlás lenne. Egy másik nő -aki állítólag egészségügyi dolgozó- azt mondta: 

Ez a szívhanghallgatásos történet borzasztó. Nem fognak ettől más döntést hozni a nők. Ez kínzás.

A szívhangtörvénynek nem az a lényege, hogy az ember jól érezze magát közben. Pont, hogy rosszul. Hogy érezze, hogy nem arról dönt, hogy kell-e kenyér otthonra vagy sem. Egy életről dönt, amit valakivel alkotott és most még eldöntheti, hogy egy életreszóló élményt vagy egy életre szóló traumát akar cipelni a vállán. 

Cseh hozzáteszi azt is, hogy 

Az abortusz alapvető egészségügyi ellátás. Nem politikai kérdés, hanem arról szól, hogy a nők biztonságban dönthessenek a saját testükről.

Itt van azonban egy hatalmas tévedés. A magzat egy különálló élet és nem a nő teste. Valóban benne növekszik, de külön test. A nőknek nem akkor kellene gondolkodniuk a gyerekvállalásról, amikor már megtermékenyültek, hanem akkor, amikor még csak szexuális életet folytatnak. Valóban komolyabb felvilágosításra lenne szükség és a Patent Egyesületnek nincs igaza abban, hogy "azt a füzetet" nem kellene mutogatni. Pont az elrettentés miatt kell mutogatni, hogy a nők lássák, hogy egy élet felett dönteni mekkora felelősség. Egy olyan poltikustól azonban nem várunk többet, aki kuncog az abortuszon és egy olyan szövetség része, amely még az eseményutáni tabletta vénykötelességét is megszüntetné. Mindegy nekik, csak ne szülessenek gyerekek.